Az SZDSZ ellenzi az önkormányzati elvonást
A pártelnök és az SZDSZ önkormányzati és városfejlesztési kabinetjének vezetője úgy fogalmaz, hogy a szombati sajtóhírek szerint a kormány gyakorlatilag megállapodásra jutott az MSZP-frakcióval azönkormányzati forráskivonásról. Az SZDSZ viszont "mint felelős, mérsékelt, liberális ellenzéki párt" a költségvetésről, s ezen belül az önkormányzati büdzséről a benyújtott törvényjavaslat alapján alakítja ki végleges álláspontját - teszik hozzá. A közlemény kitér arra: az SZDSZ országos ügyvivői testülete korábban világossá tette, hogy elfogadhatatlannak tartja 120 milliárd...Fidesz: feleslegesek a brutális megszorítások
Hozzátette: az elmúlt hét év MSZP-SZDSZ-kormányzása mély szociális válságba sodorta Magyarországot és "betonbiztos" sereghajtóvá tette.Véleménye szerint a brutális megszorításokról már többször bebizonyosodott, hogy teljesen feleslegesek és értelmetlenek voltak. Mint fogalmazott, a felesleges megszorításokat most újabbak követik, a kormány tehát továbbmegy a rossz úton.A fideszes politikus közölte: a gazdasági állapotot mutató számokról mindig lehetett tudni, hogy valótlanok."Miközben az emberektől elveszik az utolsó tíz- és húszezer forintjukat, aközben most az...Költségvetés 2010: Bajnai már elégedett
Úgy fogalmazott: reméli, hétfőn meg tudnak állapodni a szocialista frakcióval a 2010-es költségvetésről. A kormányfő ennél többet nem mondott.Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető a megbeszélés után az MTI-nek kifejtette: a szombati megbeszélés lezárása volt a költségvetés előkészítésének, és ez alapján azt lehet mondani, hogy avitás kérdésekre van szakmai megoldási javaslata a kormánynak. Hangsúlyozta: a jövő évi büdzsé takarékos és fegyelmezett lesz, nem választási, hanem kizárólag az ország hosszú távú érdekét figyelembe vevő költségvetés készül.Elmondta, hogy a 2010-es...A Loki focistája, Bodnár...

Elesett a motorral és...
Karsay Kornél tájékoztatása szerint az idős férfi a falu egyik utcájában esett el a járművel. Azt, hogy a férfi az esés következtében vagy rosszullét miatt halt meg, orvos szakértői...Torlódás a nagylaki...
A gyorsabb határátlépés érdekében célszerű a kiszombori határátkelőt választani, ahol folyamatos az áthaladás - mondta Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság...Trianon-szobrot akar az...
A lapnak nyilatkozva az újpesti alpolgármester elmondta, úgy látja, hogy Magyarországon a lakosság többsége egyetért abban: 1920. június 4-e történelmünk egyik legszomorúbb pillanata, de...Évekig lehallgatták a...

MSZP: a Fidesz tudatosan...
Tarlós Istvánnak "szelektív" az emlékezete, mivel Hagyó Miklós az elsők között volt, aki vizsgálatot kezdeményezett a BKV tarthatatlan végkielégítési gyakorlatával szemben -...RTL Klub és TV2: jöhet a többnapos elsötétítés
Testületi tagoktól származó információ szerint összesítve többnapos elsötétítés, illetve több tízmilliós kötbér kiszabását javasolta előterjesztéseiben a médiahatóság hivatala, ezt az értesülést azonban az ORTT sajtóirodája arra hivatkozva nem kívánta pénteken kommentálni, hogy döntés-előkészítő iratokról van szó. Az egyik tag közlése szerint a Fidesz által a testületbe delegált Szalai Annamária egyes szankciók súlyosbítását javasolta, valamint azt, hogy több háromnegyed órás időtartamra osszák el a büntetéseket, a kifogásolt produkciók sugárzása helyett kelljen azokat...Erős hidegfront éri el az országot
Előrejelzés az ország területére szombat estig:Szombaton erős hidegfront éri el hazánk területét, hatására előbb a Dunántúlon, majd napközben másutt is erősen megnövekszik a felhőzet, ugyanakkor a Tiszántúlon eleinte pár órás napsütésre lehet számítani.Egyre több helyen várható eső, zápor, zivatar, néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. A mérsékelt, változó irányú szél szombaton északnyugatira fordul, megerősödik, főként a Dunántúlon és zivatarok környezetében viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton a Dunántúlon 18, 25, másutt 28, 34 fok között...OCÖ: egyetlen cigány se hagyja el az országot!
Kolompár Orbán elnök a roma érdekképviselet elnökségi ülésének szünetében újságíróknak azt mondta: több száz igény érkezett a fővárosból és vidékről a testülethez, hogy olyan igazolást állítson ki számukra, miszerint "terrorban élnek" Magyarországon a cigányok, ezért segítse kivándorlásukat a népcsoportot ért sorozattámadások és a diszkrimináció miatt.A roma vezető újságíróknak azt mondta: az OCÖ elnöksége arra kéri a magyarországi cigányokat, ne hagyják el az országot, ugyanis más országban sem lenne biztosítva sorsuk jobbra fordulása. Határoztak arról is: a roma...Megnyílt a 100....
A beruházásra 700 millió forintot költöttek, az étterem 60 dolgozónak biztosít munkalehetőséget - közölte Radek Janalík, a McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. ügyvezető...BKV: szükséges a...
Kocsis István azzal kapcsolatban közölte ezt, hogy a felügyelőbizottság pénteki ülésén elhangzott: a cég 2009 novemberére fizetésképtelenné válhat, ha nem kap segítséget.Mint mondta, a...Éger: rendezni kell az...
A kamara elnöke erről pénteken beszélt az MTI megkeresésére azzal kapcsolatban, hogy Keszthelyi Gyula tardi háziorvos jogi nyilatkozatot íratna alá azokkal, akik be szeretnék magukat...Megalakult az SZDSZ...
A közlemény emlékeztet arra, hogy az SZDSZ-t korábban gyakran érte az a vád, hogy kizárólag a főváros problémái iránt fogékony. Az új SZDSZ éppen ezért szeretné világossá tenni, hogy...Interneten az állami...

Többen a melegfelvonulás...
Ékes Ilona pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt hangoztatta: provokatív rendezvény helyett valódi társadalmi és szakmai párbeszédre lenne szükség a homoszexualitásról.A képviselő...Évente hatezer lakástűz Magyarországon
január 20. - Budapesten, a XI. kerületi Fraknó utcában egy tízemeletes panelházban, lakástűzben meghalt egy ember.április 25. - Tűz keletkezett a főváros XXI. kerületében a Reggel utcában egy panelház pincéjében. A csepeli panelház 14 lakásos lépcsőházából a pincetűz és a rendkívül erős füst miatt több mint húsz lakót ki kellett lakoltatni.június 7. - Kiégett egy kilencedik emeleti panellakás Budapesten a XI. kerületi Regős utcában, a tűzben egy ember füstmérgezést szenvedett.július 13. - Egy terhes nőt, egy gyermeket és egy férfit is kimenekítettek XIII. kerületi lakásukból a...IKSZ: Szlovákia kérjen bocsánatot!
A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője elmondta: a honlapot azért hozták létre, hogy mindenki, aki hangot szeretne adni tiltakozásának a szlovák politikusok magyarságot érintő, sértő megnyilvánulásai ellen, az interneten keresztül megtehesse.Rétvári Bence azt mondta, a magyar diplomácia nagy lemaradásban van. Míg a szlovák diplomácia sejti, hogy a jövő héten mi fog történni, addig a magyar az előző hét eseményeire reagál, "ezek után kullog". Kiemelte: a magyar diplomáciától jóval hatékonyabb, erélyesebb fellépést várnak.A honlapon szereplő tiltakozó...MDF: Az állami vállalatok ne legyenek kifizetőhelyek!
Az MDF úgy látja, állami vállalatok sokasága működik kifizetőhelyként - dacára annak, hogy a társaságok nagy része veszteséges. Ennek egyszer és mindenkorra véget kell vetni, a rendteremtést pedig a gazdálkodás tisztaságáért felelős felügyelőbizottságoknál kell kezdeni - hangsúlyozza közleményében Csapody Miklós.A politikus közlése szerint elég csak a BKV-ra gondolni, ahol a felhalmozott 80 milliárdos adósság mellett 2007 óta mintegy 3,3 milliárd forintot költöttek a távozó tisztségviselők, alkalmazottak utolsó tiszteletdíjára.Mint hozzátette, az arcpirító végkielégítésekért a...
« Előző
32805 | 32832 | 32859 | 32886 | 32913 | 32940 | 32967 | 32994 | 33021 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Figyelem! Csillagesőt, tűzgömbeket is...
- Használt ruhákból készít menő...
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...