Mi lesz Budapesttel? - Ötpárti egyeztetés
2009. október 18. vasárnap 12:28
A frakcióvezetőket az SZDSZ-es városvezető azt követően hívta össze, hogy a szocialisták, akikkel a liberálisok már 15 éve irányítják a várost, kiléptek a koalícióból.
Demszky Gábor az MTI-nek azt mondta, kisebbségből konszenzusos kormányzásra készül. Ez azt jelenti, hogy valamennyi fontos, a Fővárosi Közgyűlés elé beterjesztendő javaslatát előbb egyeztetni kívánja a frakciókkal, és csak többségi támogatás mellett nyújtja be azokat a testület üléseire.
A liberális politikus úgy fogalmazott: az új működési modellben mindenkit partnernek tekint, és mindenkinek a véleménye fontos lesz.
Demszky Gábor közölte azt is, hogy a szokásos hétfői kabinetüléseket továbbra is megtartják, immár a szűkebb, "SZDSZ-es körben" a hivatal képviselőivel, így a jövőben "kettős szűrőn" kell majd átmennie a kezdeményezéseknek.
Elmondta, főpolgármesterként az ő szerepe ebben a folyamatban az lesz, hogy közvetítsen a frakciók között, és megpróbálja őket az egyes ügyekben az egyezséghez közelebb vinni.
Az egyeztetésre meghívást kapott a közgyűlés öt frakciójának a vezetője: Steiner Pál szocialista, John Emese szabad demokrata, Tarlós István fideszes, Bagdy Gábor kereszténydemokrata és az MDF képviselőcsoportot vezető, ám független Hock Zoltán.
(Hock Zoltánt júniusban Katona Kálmán képviselőtársával együtt kizártak a pártból. A Fidesz és a KDNP ugyan önálló frakcióként működnek, ám frakciószövetséget alkotnak a közgyűlésben.)
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Még hétfőn is számíthatunk esőre,...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...
- Hetven éve csilingelt az utolsó...
- Több száz programmal várják a...
- A munkáltató által vállalt béremelés...