Az MDF kilép az Európai Néppártból
2009. október 17. szombat 18:29
Az Európai Néppártban "egyfajta eljárást" indítottak az MDF ellen, mert Bokros Lajos kilépett a frakcióból, s köze lehet ehhez az MDF és a Fidesz közötti "nem túl szívélyes viszonynak" is - mondta a választmány elnöke.
Az MDF a jó viszonyt fent kívánja tartani a konzervatív néppárttal, de szorgalmazzák, hogy a hasonló irányultságú európai pártok egy új szervezeti formában is tömörüljenek.
Emlékeztetett: Bokros Lajos júliustól az európai konzervatívok és reformerek frakciójában tevékenykedik.
Értékelték a jelenlegi politikai helyzetet is, erről szólva Makay Zsolt elmondta: alacsony részvétel mellett jelen állás szerint a Fidesz 2/3-os többséggel nyeri a voksolást, magas részvételnél azonban kiszámíthatatlan az eredmény. Sok szavazó inaktív, őket szeretné az MDF egy konzervatív programmal aktivizálni - mondta.
A választmány foglalkozott a fővárosi ügyekkel is; az elnök tájékoztatása szerint felszólították Vaskor Lászlót, hogy azonnali hatállyal lépjen ki a fővárosi MDF-frakcióból. Makay Zsolt ezzel kapcsolatban kifejtette: az elmúlt időszakban Hock Zoltán és Katona Kálmán többször az MDF nevében szólalt fel, ezek azonban nem tükrözték az MDF álláspontját, ezért úgy döntöttek: kiléptetik Vaskor Lászlót, ezzel megszűnik a közgyűlésben az MDF-frakció, így nem lehet majd visszaélni a nevével. Vaskor László független, de MDF-es képviselőként folytatja munkáját a közgyűlésben - fűzte hozzá.
Ezenkívül levelet kívánnak írni a közgyűlés vezetőjéhez azt kérve: teremtse meg annak jogi hátterét, hogy a jövőben MDF-et elhagyó Hock Zoltán és Katona Kálmán ne használhassa a magyar demokrata nevet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Még hétfőn is számíthatunk esőre,...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Hetven éve csilingelt az utolsó...
- Több száz programmal várják a...
- A munkáltató által vállalt béremelés...