Szemét égetéséből állíttatna elő távhőt az MSZP
2009. október 18. vasárnap 14:28
Tévhit, hogy a kétmillió távfűtéses lakásban élő a távfűtés általános forgalmi adókulcsának csökkentésével olyan kedvezményt kap, amelyet a másik nyolcmillió fizet, hiszen ezen az alapon bármilyen szociális juttatás megkérdőjelezhető - közölte sajtótájékoztatóján a szocialista politikus. Akik távfűtéses lakásban élnek, nagyon komoly szolgálatot tesznek a köznek a levegőminőség védelméért - hangoztatta.
Megismételte, hogy január 1-től 18-ról öt százalékra csökken a távfűtés, valamint a megújuló energiaforrásokon alapuló hőszolgáltatás általános forgalmi adókulcsa. Szanyi Tibor azt mondta, Bécsben szinte kizárólag szemétégetőkből adják a meleget a városnak, Magyarországon is erre a gyakorlatra kellene áttérni. Az osztrák fővárosban nemcsak az építészeknek, vagy az önkormányzati vezetőknek nem jut eszükbe, hanem a lakosoknak sem, hogy mással fűtsenek - vélekedett.
Hozzáfűzte: szeretnék, ha egyre több távfűtő tudna áttérni a geotermikus megoldásokra, amelyekre Magyarországon nagyon sok lehetőség kínálkozik.
Utalt arra, hogy Magyarországon több mint száz településen van távfűtés, és a legolcsóbb, illetve a legdrágább távfűtés között háromszoros a különbség. Budapesten "tragikusan magas távfűtési árak" vannak - közölte, megjegyezve ugyanakkor, hogy 2007 óta a fővárosban nem emelkedett az alapdíj. Az MSZP-s képviselő a novemberi áramáremeléssel kapcsolatban elmondta, hogy bővebb tájékoztatást kért az MSZP-frakció a Magyar Energia Hivataltól, a dokumentumokat a hétvégén meg is kapták, és most áttanulmányozzák azokat.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Még hétfőn is számíthatunk esőre,...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Hetven éve csilingelt az utolsó...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Több száz programmal várják a...
- A munkáltató által vállalt béremelés...