Cser-Palkovics: a Fidesz nem "mutyizik"
2009. október 17. szombat 12:29
A szóvivő ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, a Fidesz nem lesz partner abban, hogy "a fővárost szétlopó MSZP-SZDSZ koalíció" bármely része vagy képviselője tovább rombolhasson, vagy megpróbálkozzon a felelősség áthárításával, elkenésével.
Mint írta, az MSZP-SZDSZ városvezetés összeomlott a korrupciós ügyek súlya alatt, ezért a két kormányzópárt a felelős.
"Semmilyen alkuban, mutyizásban nem veszünk részt, a Fidesz Tarlós István kezdeményezését támogatja: a jövőről való döntés lehetőségét vissza kell adni a budapestieknek, új választást kell kiírni" - összegezte pártja álláspontját Cser-Palkovics András.
Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerdán jelentette be pártja kezdeményezését, mely szerint minden képviselőnek le kellene mondania a Fővárosi Közgyűlésben, hogy minél előbb új választást lehessen tartani; a közgyűlés feloszlathatósága érdekében pedig törvénymódosítást is indítványoztak. Tarlós István kedden, miután megbeszélést folytatott Demszky Gáborral, az MTI-vel azt közölte: a Fidesz segíteni fogja a főváros működőképességének fenntartását.
Az MSZP kedden jelentette be, hogy felbontja a fővárosi koalíciót.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is berobban a nyár:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Több mint 3500 büntetőeljárás indult...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- A meg nem született gyermekekre...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Motoros balesetezett a 6-os főút...
- Lerobbant a mozdony, pótlóbuszt...
- Ismét Kollár Lajost választották a...