MÁV: Andrási szerint nem áll meg a vasút
2009. október 16. péntek 12:08
A MÁV mindaddig működőképes marad, amíg a személyszállítási szolgáltatásokat megrendelő költségvetés pontosan fizeti a számlát. Erről szólt az a közlekedési miniszternek címzett levél is, amelynek tartalmát a sajtóban elferdítették, és ami alapján a vasút januári csődjéről kezdtek beszélni - tette hozzá.
Az elnök-vezérigazgató jelezte, hogy a levélben arra hívta fel a miniszter figyelmét, hogy 2010-ben a MÁV közszolgáltatási szerződésének megkötése nem halogatható. Jövőre a társaságnak nem lesznek a MÁV Cargo privatizációs bevételéhez hasonlóan rendelkezésre álló rendkívüli bevételei.
A vonatok nem állhatnak le - közölte Andrási Miklós. Ha ez bekövetkezne, az nemcsak a MÁV, hanem az ország csődje is lenne. Nehéz helyzetek az elmúlt években is voltak, és a vonatok mégis közlekedtek. "Az én dolgom, hogy ez most is így legyen. A kormányé pedig, hogy egy lehetőleg középtávú, 3-5 évre szóló közszolgáltatási szerződés gyors megkötésével mindehhez a hátteret biztosítsa" - mondta a napilapnak a MÁV vezetője.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is berobban a nyár:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Több mint 3500 büntetőeljárás indult...
- A meg nem született gyermekekre...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Motoros balesetezett a 6-os főút...
- Ismét Kollár Lajost választották a...
- MMS-cseppek: a hatóságok szerint nem...