Újabb haláleset az új vírussal összefüggésben
2009. október 15. csütörtök 16:00
Meghalt egy felnőtt férfi, akinek a szervezetében kimutatták az új influenzavírust - jelentette be az egészségügyi miniszter csütörtökön Budapesten.
A 47 éves férfi - aki kórházban halt meg - a negyedik áldozat Magyarországon - mondta a sajtótájékoztatón Székely Tamás.
Tájékoztatása szerint a betegnek felső légúti, bakteriális és vírusos fertőzésből kiindult tüdőgyulladása volt, ami a halálát okozta. A férfit tüdőgyulladással kezelték a kórházban, a boncolást követő vizsgálat igazolta szervezetében a A/H1N1 vírust.
A miniszter előző napi, szerdai sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy Magyarországon az új típusú influenza felbukkanása óta 283 esetben igazolták az A/H1N1 vírus jelenlétét. Kitért arra: két héten belül a patikákban is kapható lesz a vakcina.
Falus Ferenc országos tiszti főorvos akkor elmondta: szeptember közepe óta tizennégyen kerültek kórházba az új vírus okozta megbetegedés miatt, közülük öt embert kellett intenzív osztályon kezelni. Kiemelte, hogy most már minden régióban jelen van a vírus, és az elmúlt napok hűvös, esős időjárása kedvez a kórokozók gyorsabb terjedésének. Járvány még nincs - hangsúlyozta, ugyanakkor hozzátette: a szakemberek azt feltételezik, hogy a járvány még ebben évben "fellobban".
Székely Tamás egy héttel ezelőtt, október 8-án jelentette be az új típusú influenza harmadik magyarországi áldozatának halálát. A 33 éves nő daganatos betegség miatt kemoterápiás és sugárkezelést kapott; október 2-án hunyt el az észak-alföldi régióban, fertőzöttségére a boncolás során derült fény.
A tárcavezető korábbi tájékoztatása szerint a második magyarországi áldozat egy 34 éves, Tolna megyei férfi volt; szeptember 23-án halt meg, esetében vérzéses tüdőgyulladást mutattak ki. Az új vírus első magyarországi áldozata júliusban egy 42 éves férfi volt, aki hirtelen kialakuló tüdőgyulladásban hunyt el.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is berobban a nyár:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Több mint 3500 büntetőeljárás indult...
- A meg nem született gyermekekre...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Motoros balesetezett a 6-os főút...
- Ismét Kollár Lajost választották a...
- Lerobbant a mozdony, pótlóbuszt...