Őszi érettségi: több mint 15 ezer diák vizsgázik
2009. október 15. csütörtök 14:13
Az írásbeli érettségi vizsgák október 30-áig tartanak 158 intézményben. Ezt követően november 11. és 16. között tartják az emelt szintű szóbeli vizsgákat, majd november 19. és 27. között a középszintű szóbeliket.
Az őszi vizsgákon több mint 15 és fél ezren adnak számot tudásukról, mintegy 1100-al többen, mint tavaly ősszel. A diákok összesen 18.225 vizsgát tesznek le, a vizsgák száma 1300-zal magasabb az egy évvel korábbinál.
A mostani érettségi időszakban 2.371 emelt szintű és 15.854 középszintű vizsgát tesznek a diákok. A maturálók - választásaik alapján - ezúttal 44 tárgyból tesznek emelt szintű, 99 tárgyból pedig középszintű vizsgát.
A vizsgázók - a megszokottnak mondható tárgyak mellett - megmérettetik magukat például holland, portugál és lengyel nyelvből, de tesznek vizsgát népművészetből, művelődési és kommunikációs alapismeretekből, valamint ügyviteli alapismeretekből is - olvasható a tárca közleményében.
Ez a 11. olyan vizsgaidőszak, amely a kétszintű érettségi vizsga szabályai szerint zajlik. Ebben a vizsgaidőszakban is élhetnek a jelentkezők a hét vizsgafajta mindegyikével, a megfelelő feltételek megléte esetén a rendes, az előrehozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével.
Az előrehozott vizsgák száma 9.805 lesz, ez mintegy 400-zal több, mint az elmúlt évben. Az előrehozott vizsgák az őszi vizsgák több mint felét (53,8 százalék) képviselik.
A rendes vizsgák aránya 17 százalék, míg a javítóvizsgák aránya az őszi vizsgák között csak 12 százalék. Emellett a már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők több mint 1600 kiegészítő illetve ismétlő érettségi vizsgát tesznek. Több mint ezren élnek a szintemelő vizsga lehetőségével is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is berobban a nyár:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Több mint 3500 büntetőeljárás indult...
- A meg nem született gyermekekre...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Motoros balesetezett a 6-os főút...
- Lerobbant a mozdony, pótlóbuszt...
- Ismét Kollár Lajost választották a...