30 ezer ember részesült a krízisalapból

2009. október 16. péntek 10:12

Több mint 4,2 milliárd forint van a krízisalap kasszájában, több mint 30 ezer kérelmező már kapott támogatást - írja pénteki számában a Népszava.

A tervek szerint legalább 250-300 ezer családnak segítséget jelentő krízisalap programba a hét közepéig a kormány által biztosított 1 milliárdon felül csaknem 3,2 milliárd forint érkezett. Ebből majdnem 3 milliárd 170 millió forintot gazdasági társaságok, 30 milliót magánszemélyek, egymilliót költségvetési szervek, további egymilliót pedig egy társadalmi szervezet fizetett be.

A Népszava információja szerint legtöbben továbbra is az Észak-Alföldről, a legkevesebben a Nyugat-Dunántúlról kérnek segítséget, átlagosan napi 800-1.000 kérelem érkezik országosan. Az igénylők többsége munkanélküliségére és a lakáscélú devizahitel törlesztő részletének emelkedésére, valamint megromlott egészségi állapotára hivatkozik.

(mti)