Egyre melegebbre fordul, úgy tűnik, jön a kánikula
Éjjel főként az ország nyugati felén, kétharmadán lehet zártabb felhőzet felettünk, itt zápor, zivatar előfordulhat, utóbbihoz felhőszakadás társulhat. Holnap a többórás napsütés mellett döntően a Dunától keletre lesz erőteljes a gomolyfelhő-képződés, ott többfelé, másutt helyenként számíthatunk záporra, zivatarra. Csütörtökön az északnyugatira forduló szél megélénkül, amit néhol erős széllökés kísérhet, valamint átmeneti szélerősödés zivatarok környékén fordulhat még elő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20 fok között várható. A legmagasabb...
Még sohasem volt ilyen alacsony az álláskeresők száma
A rendszerváltás óta még soha nem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, mint idén júniusban. Az év hatodik hónapjában 224 169 fő szerepelt a nyilvántartásban, ami az elmúlt 30 év legalacsonyabb adata, és újabb történelmi mélypont - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.Tavaly júniushoz képest több mint 6 ezerrel, az előző hónaphoz képest újabb 4 ezer fővel, idén januárhoz képest pedig már közel 20 ezer fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma. 2010 elejéhez képest már több mint 430 ezerrel csökkent a regiszterben lévők száma - írták a...
Lehet, hogy el kell halasztani a Kékszalag rajtját
Vihar várható az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki indulására, a rendezőség délután dönt arról, hogy elhalasztják-e a reggel 9 órás rajtot - mondta a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a verseny szerdai, balatonfüredi sajtótájékoztatóján. Holczhauser András jelezte: a rendezőség szerda délután az időjárási körülményeket mérlegelve közleményben tájékoztat majd a rajtról. A főtitkár közölte: a tervezett rajt idén is csütörtökön 9 órakor lesz a balatonfüredi móló elől, ahonnan az indulóknak 48 óra alatt kell teljesíteniük a tó körüli 155 kilométeres távot. Az...
Három lábú cicát ütött el...
Szándékosan ütött el egy macskát egy nő, aki ellen állatkínzás vétsége miatt emelt vádat a Hatvani Járási Ügyészség - közölte...
Megkezdődtek a paksi...
Megkezdődtek a paksi beruházás résfalazási munkái, illetve augusztusban megindul a hatos blokk alatti föld kitermelése, ahogy...
Sikeresen elindult az...
Sikeresen elindult 2023. július elsején az online árfigyelő rendszer, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szakmai támogatása mellett hozott létre -...Elfogadta az Országgyűlés a...
Az Országgyűlés mai rendkívüli ülésén 136 igen, 58 nem szavazattal, nulla tartózkodás mellett elfogadta a pedagógusok új...
Esős éjszaka után kedden...
Éjszakára többnyire erősen felhős lesz az ég, majd kedden a nap első felében még felhős idő valószínű, ezt követően...
Pénteken szavaz az...
Az összegző módosító javaslatok tárgyalása és elfogadása után pénteken szavaz az Országgyűlés a 2024-es védelmi...
Ez még mindig nem az igazi nyár: felhőszakadásokkal kezdődik a hét
Változékony idő várható július első hetében: a sok napsütés mellett záporok, zivatarok több helyen és több alkalommal is kialakulhatnak, a hét végére azonban csökken a csapadékhajlam. Többnyire 26-31 Celsius-fok körül alakulnak a csúcsértékek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn a sok napsütés mellett általában csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor nyugaton, délnyugaton egyre nagyobb területen növekedhet meg a felhőzet, arrafelé délutántól egyre nagyobb számban alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A zivatarokat...
Végzett a családjával egy férfi, őrizetbe vették
Őrizetbe vették azt az albertirsai férfit, aki szombaton telefonált a rendőrségre azzal, hogy megölte családját, majd öngyilkosságot kísérelt meg - közölte a rendőrség a honlapján vasárnap délelőtt. A 112 segélyhívóra szombaton délután érkezett a férfi bejelentése. A helyszínre érkező rendőrök egy nő és egy gyermek holttestét, valamint egy vérző férfit találták az albertirsai címen. A 35 éves férfi könnyű sérüléseit kórházban ellátták, majd kihallgatták. A nyomozók azzal gyanúsítják, hogy péntek este megölte 33 éves feleségét és 2,5 éves, közös kislányukat. A...
Kocsis Máté szerint pénzmosási ügybe keveredett Karácsony
Világosan látszik, hogy Karácsony Gergely 2021-ben belekeveredett egy pénzmosási ügybe, és Karácsony Gergelyt most már pénzmosási ügyekre is használják Gyurcsányék - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Kocsis Máté emlékeztetett: hétfőn hozták nyilvánosságra a tavalyi országgyűlési választások külföldi befolyásolásáról szóló nemzetbiztonsági jelentést, mely szerint Karácsony Gergely pénzmosási ügybe keveredett. Kocsis Máté szerint amit a főpolgármester állít arról, hogyan került több mint 500 millió forint értékű...
Milliókat hozhatnak ezek a...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 26. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...
Szeles idő várható...
Ilyen idő vár ránk. Vasárnap napközben a Tiszántúlon alakulhat ki elszórtan zápor, zivatar. Az északnyugatira, nyugatira...
Orbán: a gyenge népek...
Olyan idők jönnek, amikor a gyenge népek elvesznek, az erősek megmaradnak, ezért minden nap erősíteni kell saját...
Záporok, zivatarok...
Szombaton a felvonuló fátyolfelhőzet és az egyre erőteljesebbé váló gomolyfelhő-képződés mellett a legtöbb helyen több órára...
Csaknem negyvenezer diák...
Csaknem negyvenezer diák utazhat külföldre a 2022-2023-as tanévben a Határtalanul programnak köszönhetően - közölte a...
Orbán Viktor: Brüsszel...
Az Európai Bizottságnak nagyon súlyos kérdésekre kell válaszolnia az Európai Tanács ülésén: választ kell adnia arra, hogy hova...
Nézze meg, milyen időnk lesz a hétvégén!
Pénteken még többórás napsütés várható, de szombaton újabb hidegfront érkezik, emiatt az északkeleti országrész kivételével zárporra, zivatarra kell készülni, a szél pedig többfelé lehet élénk, illetve erős. Vasárnap már csak az ország keleti harmadán várható eső, a legmagasabb hőmérséklet pedig 24 és 32 Celsius-fok között várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből. Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütésre lehet számítani, a Dél-Dunántúlon azonban inkább derült lehet az ég. Csak a nyugati határon van...
MÁV: fejlesztették a vasúti utastájékoztatási rendszert
Újabb fejlesztéssel bővült a MÁV és a MÁV-Start utastájékoztatási rendszere, a mikorindul.hu webcímen is elérhetők a vasútállomások, megállóhelyek közlekedési információi - közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel. A tájékoztatás szerint teszt jelleggel ezen a héten három budapesti pályaudvar - a Nyugati, a Keleti és a Déli - állomási kijelzőin található menetrendi idők, az aktuális indulási és érkezési vágányszámok, a forgalmi változások, a várható késések, járattörlések olvashatók okostelefonon, illetve az internetes böngészőkben. A tervek szerint a...
Hetvenhárom éve kezdődtek az első tömeges kitelepítések
Hetvehárom éve, 1950. június 22-ről 23-ra virradó éjjel kezdődtek meg Magyarországon a tömeges kitelepítések, a kommunista államvédelmi hatóság elsőként a déli határsávból deportálta a hortobágyi pusztába az „osztályidegennek" minősített embereket. A második világháború után Magyarország a szovjet érdekszférába került. Az egyeduralomra törekvő Magyar Kommunista Párt (MKP) főtitkára, Rákosi Mátyás - maga mögött tudva a megszálló szovjet hadsereget és a kommunista befolyás alatt álló titkosrendőrséget - sikeresen alkalmazta hírhedtté vált szalámitaktikáját,...
A rovat további témái
- Egyelőre vége az esőzésnek, sok napsütés várható
- Megérkezett Siófokra az új balatoni hajókat szállító flotta
- Máris megvan, ki lesz az új igazságügyi miniszter
- Lemond miniszteri posztjáról Varga Judit
- Szerdán se tegyük el a szekrény mélyére az esernyőket
- Orbán Viktor: komolytalan Brüsszel költségvetési javaslata
« Előző
3159 | 3186 | 3213 | 3240 | 3267 | 3294 | 3321 | 3348 | 3375 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Jelentkezőket várnak a...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...
- Hágendorn József szerint alig...

