Nagyon úgy tűnik, Medárd pénteken is velünk marad
Általában erősen felhős lesz az ég, hosszabb napos időszakok ma és holnap is csak kisebb körzetekben lehetnek. Összességében sok helyen, adott pontban akár többször is kell számítani záporra, zivatarra, és ezúttal éjszakára sem csökken érdemben a számuk. A zivatarokat továbbra is főként felhőszakadás kísérheti, és átmeneti szélerősödés is csak ezek környezetében lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 17 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 20 és 25 fok között valószínű.
Hatszáz hajót várnak a szervezők az idei Kékszalagra
Idén július 6-án rajtol Balatonfüredről az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny, amelyre mintegy 600 hajót várnak a szervezők. Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a Kékszalag nagyon progresszív verseny, amelynek szabályrendszere a fejlesztéseket támogatja, ennyiben is hasonlít a Forma-1-re. Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő viadala mára egyhetes fesztivállá nőtte ki magát, így nyitott mindenki számára. Holczhauser András, az MVSZ főtitkára jelezte, hogy hosszú évek munkája...
Ledobta kutyáját a negyedikről egy férfi, ötven nap elzárásra ítélték
Állatkínzás miatt ötven nap elzárással sújtotta a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki három évvel ezelőtt ledobta a kisméretű kutyáját 4. emeleti lakásának teraszáról - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-t. A közlemény szerint a férfi 2020. május 19-én - ismeretlen előzmények után - felfokozott indulati állapotban ledobta yorkshire terrier kutyáját lakásának 20 méter magasságban lévő, 4. emeleti teraszáról. Az elszenvedett sérülések következtében a kutya elpusztult. A bíró a szerdai ítélet szóbeli indokolásában hangsúlyozta,...
Először csökkent érdemben...
Az infláció 2020 novembere óta először csökkent "látható módon" havi alapon - emelte ki Nagy Márton...
Váratlanul összehívta a...
Csütörtökön hajnalban Orbán Viktor miniszterelnök összehívta a Védelmi Tanácsot az ukrán-orosz háborúban fokozódó harcok miatt...
Olyan idő lesz csütörtökön,...
Erősen gomolyfelhős időre számíthatunk a legtöbb helyen ma és holnap is több-kevesebb napsütéssel. Többfelé, nagyobb számban a...
Szerdai menü: eső, zápor,...
Jellemzően erősen felhős idő várható szerda délutánig, addig általában csak kevés napsütés lehet. ...
A lakosság számára nem...
A rezsicsökkentett szemétszállítási díjak nem fognak változni a lakosság számára a július elsején az egész országban induló új...
Penészes tojások tízezreire...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy 20 ezer koszos, penészes, jelöletlen tojást találtak egy magyar...
Hol van már az a nyár? Ilyen idő vár reánk kedden
Éjszaka erősen felhős vagy borult, csapadékos idő várható. Az egyre inkább északkelet felé helyeződő a zivatarok számossága megnő. Kedden a felhőzet a legtöbb helyen gomolyossá válik, több-kevesebb napsütés várható. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. A déli, délkeleti szél időnként megélénkül, zivatarok környezetében átmeneti szélerősödés tapasztalható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 17 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 19 és 26 fok között várható, magasabb értékek a délnyugati tájakon valószínűek.
Országos toborzókampányt indított a büntetés-végrehajtás
Országos toborzókampányt indított a büntetés-végrehajtás, a szervezet többek között életre szóló hivatást, stabil munkahelyet kínál a jelentkezőknek - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP). Azt írták, a büntetés-végrehajtási szervezet mintegy kilencezer munkavállalót foglalkoztat az ország 32 börtönében és intézményeiben. A testület által kínált karrierlehetőségek rendkívül változatosak, mint ahogyan a börtönökben betölthető munkakörök is, hiszen nemcsak felügyelők vagy reintegrációs tisztek dolgoznak ott, de többek között jogászokat,...
A háború miatt lefújták a kecskeméti repülőnapot
A orosz-ukrán háború miatt elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). A közleményben azt írták, hogy a mostani háborús időkben a HM és a Magyar Honvédség számára Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első. A háborúval járó biztonsági kihívások miatt most a hadgyakorlati, kiképzési, haderőfejlesztési és katonaszakmai feladataik élveznek előnyt, ezért az augusztusra tervezett kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató idén elmarad - jelezték. "Elhúzódó háborúra számítunk,...
Kilenc embert mentettek ki...
Az egyenruhások június első hétvégéjén négy esetben 9 embert mentettek ki a tóból. Műszaki hibás, törött árbócú, illetve...
Ha a NAV-tól venne...
Egy tűzpiros Ferrarira is le lehet csapni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén. Az olasz fenevad becsült...
Zivatarok, záporok zavarják...
A legtöbb napsütés hétfőn az északkeleti területeken valószínű. Vasárnap éjszaka a Dunántúlon várható csapadék,...
Megérkeztek a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
Soha nem látott...
Minden idők legnagyobb pedagógusbér-emelését tervezzük - írta a Belügyminisztérium (BM) a pedagógusnap alkalmából az MTI-hez...
Volt olyan hely az...
Vasárnap hajnalban mindössze 0,9 Celsius-fok volt a Nógrád vármegyei Zabarban, vagyis majdnem fagyott - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat reggel a Facebook-oldalán. ...Varga Mihály: a költségvetés garantálja az ország biztonságát
Háborús időkben olyan költségvetést igyekeztünk megtervezni, ami az eddig elért eredményeket garantálja, elsősorban az ország biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést is - fogalmazott a jövő évi büdzsével kapcsolatban a pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Varga Mihály rámutatott, hogy soha nem volt még ilyen nehéz tervezni, mert mind a háború eszkalációjával, mind a békekötéssel számolniuk kellett. Jelezte, hogy a jövő évi költségvetés középpontjában a rezsivédelem és a honvédelem...
A trianoni békediktátumra emlékezik a magyarság a nemzeti összetartozás napján
Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme". A trianoni béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg az 1919-'20-as párizsi...
Telitalálat az ötös lottón! Elvitték a Joker főnyereményét
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 29 (huszonkilenc) 35 (harmincöt) 36 (harminchat)48 (negyvennyolc) 83 (nyolcvanhárom) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 12 darab, nyereményük egyenként 3 539 860 forint;3 találatos szelvény 1452 darab, nyereményük egyenként 30 650 forint;2 találatos szelvény 50 943 darab, nyereményük egyenként 2980 forint;Joker: 335477Telitalálat 1 db, nyereménye 213 739 605 forint.
A rovat további témái
- Szép időre van kilátás, vasárnap is sok napsütés lesz
- Szili Katalin: erős nemzetként kell válaszokat adnunk
- Az összetartozás a mottója az idei Szülők ünnepe rendezvénynek
- Csak semmi pánik! Marad a rezsicsökkentés
- Ha bejön az előrejezés, szombaton már nem lesz eső!
- Újabb gyermekmentőmellényeket helyeztek ki a Balatonnál
« Előző
3240 | 3267 | 3294 | 3321 | 3348 | 3375 | 3402 | 3429 | 3456 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- Hágendorn József szerint alig...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...
- Jelentkezőket várnak a...

