Orbán Viktor már úton van a NATO csúcstalálkozójára

Orbán Viktor már úton van a NATO csúcstalálkozójára Orbán Viktor miniszterelnök a NATO csúcstalálkozójára Vilniusba utazik kedden reggel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.     A litván fővárosban megrendezett NATO-csúcson részt vevő magyar delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valamint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is. Orbán Viktor várhatóan kétoldalú tárgyalásokat is folytat majd Vilniusban - tette hozzá a sajtófőnök.

A helyzet fokozódik, 34 fok is lehet kedden

A helyzet fokozódik, 34 fok is lehet kedden Sok napsütésre számíthatunk kedden, általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel.   Kedden legfeljebb az északkeleti, esetleg a délnyugati határszélen lehet zápor. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, kedden időnként meg is erősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 16 és 23 fok között alakul, de néhol pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden döntően 30 és 34 fok között valószínű.

Most különösen fontos a tűzvédelmi előírások betartása

Most különösen fontos a tűzvédelmi előírások betartása A hőség idején különösen fontos a tűzvédelmi előírások betartása, mert idén eddig már 3874 tűz keletkezett a szabadban, ezek során pedig több mint ezernyolcszáz hektárnyi terület égett le - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.     Az idei szabadtéri tüzek csaknem fele az erdő- és mezőgazdaságot érintette; több tűz keletkezett az aratással összefüggésben, harminc helyen összesen 3100 bála égett és 42 hektáron gabona vált a lángok martalékává - tartalmazza a közlemény. Kigyulladt munkagépek miatt is riasztották a tűzoltókat;...

Nagyot megy a...

Nagyot megy a Csontváry-kiállítás a fővárosban Már több mint százhetvenezren voltak kíváncsiak a Szépművészeti Múzeum Csontváry-kiállításra, így a tárlat az intézmény...

Szükség van a...

Szükség van a kisebbségvédelmi keretegyezmény aktualizálására A kisebbségvédelmi keretegyezmény aktualizálását sürgette Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó hétfőn Budapesten. ...

Vizsgálják,...

Vizsgálják, megtévesztette-e a vevőket a Lidl reklámja A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.-vel szemben, mert a cég a...

Hűtlen kezelés miatt...

Hűtlen kezelés miatt emeltek vádat egy polgármester ellen Áron alul jutottak hozzá önkormányzati ingatlanhoz a polgármester gyermekei egy Somogy vármegyei községben az ügyészség...

Kánikula lesz, nagyon...

Kánikula lesz, nagyon befűtenek az előttünk álló héten - Aki teheti, irány a strand! Fokozódik a kánikula a jövő hét első felében, szerda délután akár 38 Celsius-fok is lehet, majd a hét második felében némileg...

Nézzük, van-e telitalálatos...

Nézzük, van-e telitalálatos szelvény a hatos lottón! A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...

Letartóztatták az Árpád hídon száguldozó egyik baromarcút

Letartóztatták az Árpád hídon száguldozó egyik baromarcút A Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnapi ülésén halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt elrendelte az Árpád hídon július elsején történt baleset okozójának letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel. Azt írták, a terhelt 00 óra 44 perckor személygépkocsiját vezette Budapesten a Róbert Károly körúton - a Váci út irányából a Flórián tér irányába - a belső forgalmi sávban, majd az Árpád híd Népfürdő utcai felhajtójához érve a balra ívelő útkanyarulatban az autóval megcsúszott, és elveszítette uralmát a jármű felett. Jobbra próbált...

Erkölcsileg és anyagilag is támogatják a polgárőröket

Erkölcsileg és anyagilag is támogatják a polgárőröket A kormány erkölcsileg és anyagilag is megbecsüli a polgárőröket - közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán, jelezve, a kormány hamarosan együttműködési megállapodást ír alá az Országos Polgárőr Szövetséggel. Nyitrai Zsolt az országos polgárőrnap alkalmából jelezte, a lakiteleki országos találkozón a munkájukat önkéntesen végző több mint 65 ezer polgárőrt köszöntötték, akik szabadidejükben a közbiztonság fenntartásán és országunk határvédelmén is dolgoznak. "Magyarország kormánya erkölcsileg és anyagilag is megbecsüli a polgárőröket. Ők...

Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!

Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e! A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:  4 (négy) 17 (tizenhét) 55 (ötvenöt)  67 (hatvanhét)   89 (nyolcvankilenc)        Nyeremények:    5 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 1 724 177 660 forint;4 találatos szelvény 48 darab, nyereményük egyenként 950 325 forint;3 találatos szelvény 2975 darab, nyereményük egyenként 16 065 forint;2 találatos szelvény 76 481 darab, nyereményük egyenként 2 130...

Egyre melegebbre fordul,...

Egyre melegebbre fordul, kánikula lesz vasárnap Napos idő ígérkezik vasárnap a kevés fátyol- és lapos gomolyfelhő mellett, csapadék nem lesz.  Éjszaka többnyire derült,...

Egy hete működik az...

Egy hete működik az árfigyelő, újabb fejlesztések jönnek Egy hét alatt elérte a 25 milliót az összes letöltések száma a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett árfigyelő...

Fél év alatt több mint 200...

Fél év alatt több mint 200 ember halt meg az utakon Az év első hat hónapjában több mint 200 ember vesztette életét közlekedési balesetben Magyarország útjain - közölte az...

Igazi nyár nap jön...

Igazi nyár nap jön szombaton, szikrázó napsütéssel Napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, melyekből a déli tájakon elvétve előfordulhat zápor. Éjszakától már derült vagy...

Hőségriasztás rendeltek el...

Hőségriasztás rendeltek el hétfőtől szerdáig Hétfőn nulla órától szerda éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére az országos tisztifőorvos az...

Kalamajkába keveredett a...

Kalamajkába keveredett a NAV-val egy közismert zenész A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói több eljárást folytattak le egy közismert zenésszel szemben. Az...

Magyarország nem fogja végrehajtani az EU migrációs döntéseit

Magyarország nem fogja végrehajtani az EU migrációs döntéseit Magyarország nem fogja végrehajtani az EU migrációs döntéseit, nem fogadják el a kötelező kvótát, és nem fogadják el a "migránsgettók", migránstáborok építésére vonatkozó kötelezettséget sem - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Bécsben rendezett magyar-osztrák-szerb migrációs csúcstalálkozón.     A kormányfő úgy fogalmazott: egy hatékony magyar modellt, egy nyilvánvalóan nem működő új európai modellre kellene felváltani. Magyarország meg fogja találni a jogi és politikai módját annak, hogy a brüsszeli döntéseket ne hajtsák végre -...

Tovább mérséklődött a szankciós infláció

Tovább mérséklődött a szankciós infláció A kormány célzott intézkedéseinek köszönhetően tovább folytatódott a szankciós infláció trendszerű és egyre nagyobb mértéket elérő csökkenése: a KSH legfrissebb adatai szerint 2023 júniusában - újabb 1,4 százalékponttal - 20,1 százalékra mérséklődött az infláció éves alapon - állapította meg a legfrissebb adatokat kommentálva a gazdaságfejlesztési miniszter.     Az MTI-nek pénteken eljuttatott közleményében Nagy Márton kiemelte, hogy "a szankciós infláció mértéke már ötödével csökkent a januári tetőzéshez képest, tavaly szeptember óta pedig a mostani a...

Elfogadta az Országgyűlés hazánk jövő évi költségvetését

Elfogadta az Országgyűlés hazánk jövő évi költségvetését Elfogadta az Országgyűlés pénteken a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényt, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter korábban védelmi költségvetésnek nevezett.     A parlament 121 igen és 44 nem szavazattal hagyta jóvá a jogszabályt. Varga Mihály a törvény általános vitájában azt mondta, a 2024-es költségvetés védelmi költségvetés, mert háborús időkben olyan büdzsére van szüksége Magyarországnak, amely garantálja a biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést. Ezért a jövő évi költségvetés fókuszában a...