Idén kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban
Az idei baleseti statisztika szerint körültekintőbben és szabálykövetőbb módon közlekednek az autósok a vasúti átjárók közelében - közölte a MÁV Zrt. hétfőn a honlapján. Azt írták, hogy idén eddig a vasúti átjáróban 31 baleset történt, amelyek során egy ember meghalt és ketten súlyosan megsérültek. A tavalyi azonos időszak alatt 54 vasúti átjárós baleset történt, ebből kilenc volt halálos 19 áldozattal, és 6 végződött súlyos sérüléssel. A MÁV szerint az esetszámok idei csökkenése a 2022-ben elindított vasútbiztonsági kampány sikerét igazolja, amit a vasúti...
Az év eddigi legmelegebb napja volt a vasárnapi
Az év eddigi legmelegebb napja volt vasárnap: Derekegyházon 38,1 Celsius-fokot regisztráltak - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán hétfőn. Azt írták, vasárnap derült vagy gyengén gomolyfelhős, napos idő volt, a csúcshőmérséklet 31 és 38 fok között alakult. A Derekegyházon mért 38,1 fok jelenti az új csúcsot idén nyáron - tették hozzá. Közölték azt is, hétfőn is hasonló hőségre kell készülni, ezt követően viszont a jelenlegi előrejelzések alapján napokig nem lesz ennyire meleg az országban.
A helyzet fokozódik: narancs riasztást adtak ki Baranyára a hőség miatt
A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki az Országos Meteorológiai Szolgálat magas középhőmérséklet miatt Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegyére, ott a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat. Az MTI-hez hétfőn reggel eljuttatott figyelmeztetésben azt írták, hétfőn a középső és déli megyékben általában 27, kiemelten a Dél-Alföldön 29, az ország más részein 25-26 fok körül alakul a napi középhőmérséklet. A magas, 29 fok feletti várható középhőmérséklet miatt piros fokozatú figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskun, Békés,...
Több mint ezeregyszáz...
Péntektől vasárnapig 1172 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn...
Folytatódik a kánikula a...
Tovább folytatódik a kánikula a jövő hét első felében, hétfőn a délkeleti országrészben a 39 Celsius-fok sem kizárt. Szerdától...
Ejha! Valaki megütötte a...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 28. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
Ezt tegyük, ha...
Ha valaki strandolás közben feltételezett robbanóeszközt talál, jelölje meg a területet - tanácsolta a Magyar Honvédség 1....
Az idősek biztonsága a...
A Magyarország kormányának támogatásával indított Gondosóra program olyan egyedülálló jóléti szolgáltatást biztosít ingyenesen...
Több mint négyezren evezték...
Több mint négyezren teljesítették szombaton a Hervis Balaton-Átevezés nyolc kilométeres távját. A Magyar...
Meghoztuk az ötös lottó friss, ropogós nyerőszámait
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 28. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok:27 (huszonhét)56 (ötvenhat) 75 (hetvenöt) 76 (hetvenhat) 81 (nyolcvanegy) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 20 darab, nyereményük egyenként 2.088.310 forint;3 találatos szelvény 2160 darab, nyereményük egyenként 20.255 forint;2 találatos szelvény 61.381 darab, nyereményük egyenként 2430 forint;Joker: 613019
Vasárnap is izzasztó napunk lesz, nem enyhül a kánikula
Ilyen időjárásunk lesz. Vasárnap is napos idő ígérkezik, csupán kevés gomolyfelhő lehet az égen. A délies légmozgás szombaton a legtöbb helyen mérsékelt marad, csak az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg a szél, ahol egy-egy erős lökés is előfordulhat. Vasárnap az Észak-Dunántúlon már az északnyugati, másutt a délies szelet kísérhetik élénk széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken ennél hidegebb, míg a szelesebb Észak-Dunántúlon pár fokkal enyhébb idő várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 32...
Fejlődhet a vidék, folytatódik a Magyar falu program
Eredményes és folytatásra érdemes a Magyar falu program - mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa szombaton a Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábaszentmiklóson, a program részeként megújult utcák átadóján. A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a program legfontosabb célja a kezdetek óta a falvak drasztikus népességszám-csökkenésének megállítása. Elmondta: a Rába és a Marcal-folyók mentén fekvő Rábaszentmiklósra is jellemző volt a népességfogyás, ami nemcsak a halálozások arányából fakadt, de abból is, hogy a fiatalok nem maradtak helyben. Míg...
Vigyázzunk egymásra a...
A következő napokban várható hőség miatt szombat reggeltől szerda este 8 óráig életbe lépett a "vörös kód", ami...
Gulyás Gergely: Gyurcsány...
Gyurcsány nem tévedett, hanem hazudott - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandiner Reakció heti...
Az biztos, hogy szombaton...
Pénteken este némi fátyolfelhőzet érkezik, de reggelre mindenütt kiderül az ég és holnap derült, száraz időre...
Forró légtömeg árasztja el...
Szombaton az ország nagy részére már visszatér a kánikula, a jövő hét elején pedig kifejezetten forró légtömeg tölti majd ki a...
Egyre többször lehet...
Egyre többször lehet algavirágzásra számítani a magyar vizeken, elsősorban a klímaváltozás miatt - áll a Balatoni Limnológiai...
Szombattól harmadfokú...
Harmadfokú hőségriasztást rendelt el szombat nulla órától szerda éjfélig az ország egész területére az országos tisztifőorvos...
Láss csodát: csökken a tej, a sajt és a vaj ára is
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megvizsgálta a tejpiacot és megállapította, hogy a tej ára csökkenésnek indult havi alapon, éves szinten pedig jelentősen lassult a drágulás üteme - derül ki a hatóság pénteken közzétett jelentéséből. Az MTI-nek eljuttatott közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a GVH elsőként a tejtermékek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatot. Rámutattak arra, hogy júniusban a tej az előző hónaphoz képest 2,7 százalékkal, a sajt 2,3 százalékkal, a vaj és vajkrém 2,8 százalékkal lett olcsóbb. Az elmúlt hónapokban jelentősen...
Nevezési csúcsot döntött a Virágos Magyarország verseny
Nevezési csúcsot döntött a Virágos Magyarország, a 30. alkalommal meghirdetett környezetszépítő versenyen 383 belföldi és külhoni település 549 pályázattal vesz részt - közöle a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel. A verseny szervezői a főkategóriák mellett számos tematikus díjat hirdettek meg, ezek közül évek óta a legvirágosabb főtér a legnépszerűbb - írták. Az őszi eredményhirdetéskor az is kiderül, melyik település büszkélkedhet a legszebb fasorral vagy óvodakerttel. Új kategória a virágos városi és faluséta, az Építési és Közlekedési...
Orbán Viktor: sikerült elkerülni a harmadik világháborút a NATO-csúcson
Orbán Viktor miniszterelnök interjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, ahol elmondta, hogy a NATO-csúcson sikerült elkerülni a harmadik világháborút, mivel az Észak-atlanti Szövetség nem vette fel sorába Ukrajnát. A miniszterelnök elmondta, minden eszközzel fel fognak lépni Brüsszel bevándorláspárti terveivel szemben. A kihelyezett kormányülés a háború és a migráció melletti legfontosabb ügye a hadsereg és a családtámogatási rendszer 20-25 éves távlatban való meghatározása, de a napi ügyek nyilván jobban érdekli az embereket - mondta...
A rovat további témái
- Nézze meg, milyen idő vár ránk a hétvégén!
- Ilyen is van: börtönre ítéltek két állatkínzót
- A negyven évig nőként dolgozottakat illeti meg a nők 40 kedvezmény
- A magyar fejlesztésű drón kötelékrepülésre is alkalmas
- Ismét csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja
- Lenyúlta a gyerekek pénzét egy gyermekotthon igazgatója
« Előző
3105 | 3132 | 3159 | 3186 | 3213 | 3240 | 3267 | 3294 | 3321 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Jelentkezőket várnak a...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...
- Úton a parancsok: ki számíthat a...

