Alvó férjére gyújtotta a sátrukat egy nő
2023. szeptember 12. kedd 09:40

Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki tavasszal Szegeden felgyújtotta a férjével közös lakhelyükül szolgáló sátrukat, miközben a férfi és kutyája bent tartózkodott - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.
Saághy Flóra közölte, a letartóztatásban lévő nőt emberölés, valamint állatkínzás bűntettének kísérletével vádolják.
A házaspár évekkel korábban elvesztette megélhetését, egy híd alatt, sátrakból készített építményben laktak. A férj és a feleség között a vádirat szerint rendszeresek voltak a veszekedések, az asszony már korábban is, több alkalommal agresszívan lépett fel férjével szemben.
Május 19-én is vitáztak, és a nő többször is életveszélyesen megfenyegette férjét. Éjfél körül a vádlott megvárta, míg a férfi aludni tér, majd negyed óra elteltével felgyújtotta a sátrat, hogy férje tűzhalált haljon.
A sértett azonban feleszmélt, és sikerült kutyájával együtt, sértetlenül kimenekülnie a sátorból, mielőtt az teljesen kiégett volna - tudatta az ügyész.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyházmegyei kitüntetéseket adott...
- Két baranyai város kerül a NAV...
- Fontos határidő közeleg, több...
- A Vatikánban fogadja Orbán Viktort...
- Schubert Olívia személyében baranyai...
- Új közösségi házat nyit Pécsett a...
- Nagyon káros, ezért ne etessük a...
- Baranyában is újra szállást keres a...
- Baranyában is megnyíltak a...
- Visszaállítják a sorkatonai...

