Bűnpártolással vádolják Polgár MSZP-s polgármesterét
A Debreceni Nyomozó Ügyészség hétfőn küldte át a vádiratot a Debreceni Városi Bíróságnak, amelyben hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettével vádolják a politikust - mondta.A bíróság leterheltsége miatt az első tárgyalás 2011. január előtt nem várható - mondta a bírósági szóvivő.Tóth Józsefet egy 2005-ös ügyben vádolták meg; Polgár jelenlegi szocialista polgármestere és egyben polgármesterjelöltje akkor a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke volt. "Lejárató kampány folyik ellenem azért, hogy ellehetetlenítsék Hajdú-Bihar megye egyetlen szocialista kistérségi...Nem hagyják teljesülni saját jóslatukat
Az MSZP főpolgármester-jelöltje a Molnár Gyula újbudai polgármesterjelölttel közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz azért akarja felszámolni az önkormányzatiságot, mert nem akar a kormánynak olyan ellensúlyt, amelyet ma a helyi önkormányzatok jelentenek. Véleménye szerint a legnagyobb ellensúly Budapest, a szabadság városa.Mint mondta, kerületi körútjukon azt tapasztalták, nagy igény van arra, hogy önkormányzati tisztviselők napi szinten figyeljenek oda az emberek problémáira.Hangsúlyozta: az önkormányzatok egyik feladata, hogy javítsák az emberek...Ha az állam a "szolgálati" helyére kerül
A Tisztességes Választásért Alapítvány kuratóriumának elnöke az önkormányzatokról szólva hozzátette: "olyan erős intézmények, amelyek a helyi közösségeket, mondhatnám azzal az intimitással áldják meg, amelyekre a nagy államigazgatási szervezeteknek nincsen rálátása".Pozsgay szerint nélkülözhetetlen, hogy az önkormányzati tulajdon megerősítésével erős szervezetek jöjjenek létre az új önkormányzatiság szellemében.Az új alkotmány kidolgozásban végzett munkájára utalva kiemelte: azért teszi a dolgát, hogy "magához térjen az ország, a helyi közösségek megerősödjenek,...Alkotmánymódosítás,...
A hét folyamán a kormány öt törvényjavaslatot terjeszt a Ház elé, amelyek közül négynek a sürgős tárgyalását kéri, amiről hétfőn döntenek a képviselők - közölte Altorjai Anita, az...Polgármesteri randevú
Tállai András a rendezvényen elmondta: a feladat- és hatáskörök tisztázása már megkezdődött a közigazgatási hivatalok...
Vagyonelkobzást és akár...
Vona Gábor, a párt elnöke csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az államigazgatás valódi problémáját elsősorban nem szerkezeti kérdések, hanem a finanszírozás...Rendőrök mögül bátor,...
Gyurcsány Ferenc szeptember 23-án levélben közölte Kövér László házelnökkel, hogy nem megy el a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság aznapi ülésére. (Hozzá...Nem mindenki szavaz ott,...
Az Országgyűlés a nyáron új törvényt alkotott a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról, és ebben előírta: a települési önkormányzat képviselő-testületének, illetve...A Jobbik nem hagyja...
Dúró Dóra szóvivő az MTI-nek elmondta: kártérítési igényüket a Legfelsőbb Bíróság csütörtöki döntésére alapozzák, amely szerint a médiumoknak le kellett volna adniuk a kifogásolt...Nem interpellálhatják a legfőbb ügyészt
A Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium honlapján olvasható a tervezett alkotmánymódosítás szövege, amelyet az MTI információi szerint a kormány szerdai ülésén hagytak jóvá.Ennek alapján a jövőben nem lehetne interpellálni a legfőbb ügyészt, s ez a lehetőség ki is kerülne az alkotmányból.Az alaptörvény azt is kimondaná, hogy legfőbb ügyész megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges, a legfőbb ügyész személyére pedig továbbra is a köztársasági elnök tesz javaslatot.A kormány rögzítené az alkotmányban azt is, hogy az ügyészségről, valamint az...Felfüggesztett börtön a határrendésznek
A táblabíróság hivatali visszaélés és személyi szabadság két rendbeli, hivatalos eljárás színlelésével, tizennyolcadik életévüket be nem töltött sértettek sérelmére elkövetett megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek az eset idején főtörzsőrmesteri rangban szolgáló férfit, s elrendelte a lefokozását is.Az ítélet szerint 2008. szeptember 29-én a két gyerek Makó egyik játszóterén elvette a vádlott fiának a sapkáját. A férfi megkereste a gyermekkorú és a fiatalkorú fiút, majd egy igazolványát felmutatva a kocsijába ültette őket, közölve, hogy rendőr és a történtek miatt beviszi őket...Huszonöt milliót kapnak, csak ne menjenek el külföldre
Tulassay Tivadar, az orvosegyetem rektora a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a támogatás révén tizenhat neonatológus szakembernek tudnak bérkiegészítést adni, ami 60-90 százalékos alapbérnövekményt jelent majd.Hozzátette: hiány van ezen szakemberekből, sokan vállalnak külföldön munkát. Szabó Miklós, az SE vezető neonatológusa hozzátette, az elmúlt években hét szakember hagyta el az ő osztályát, és vállalt külföldön, jobb fizetésért munkát.Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója azt mondta, az elkövetkezőkben szeretnék felkeresni a további három orvosegyetemet is,...Érdeklődés hiányában elmarad
Novák Előd a többi között azzal javaslattal hívta össze az ülést, hogy tárgyaljanak a Jobbik kampányfilmjéről, amelyet a Magyar Rádió és a Magyar Televízió a benne elhangzó...A kormány munkáját is...
A miniszterelnök az kérte a választópolgároktól, hogy mondják el mindenkinek: ez a választás egy véleményező, értékelő szavazás is lesz. Ilyenkor ugyan helyi ügyekről döntünk, de...Zöldenergia, munkahelyteremtés
A Fidesz brüsszeli delegációvezetője elmondta: a jelentés nagyon helyesen szorgalmazza, hogy a következő hosszú távú költségvetésben több forrás álljon rendelkezésre energetikai...Szörnyű tragédia -...
Szenti Szabolcs tájékoztatása szerint a rendőrség ügyeletére a mentésirányítás jelentette be, hogy meghalt egy 22 hónapos kisfiú, miután rázuhant egy televíziókészülék Bakson egy családi...Hiába kaptak tíz év alatt...
Balog Zoltán elmondta, hogy a testület munkacsoportjaiban a minisztériumok szakemberei közös előterjesztéseket dolgoznak majd ki.Az államtitkár hangsúlyozta, hogy elsődleges feladatának a...Még álukrán jelölteket is...
Az elnök több olyan borsodi településen járt, ahol nincs és nem is volt ukrán közösség, ám a helybéliek úgy vélik, jól járnak azzal, ha az "álukrán" önkormányzat révén...Diákparlament: október helyett tavasszal
A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma honlapján közzétett tájékoztató szerint a diákparlament küldötteit az új időpontról, valamint a találkozó részleteiről levélben értesíti az államtitkárság.Az oktatásért felelős államtitkárság azért kezdeményezte a diákparlament ülésének elhalasztását, mert a későbbi időpontban nyílik lehetőség arra, hogy a fórum résztvevőinek részletes tájékoztatást adjon a diákok, pedagógusok és szülők jogai és kötelességei között harmóniát teremtő új közoktatási törvényről.A rendezvény helyszíne nem változott, a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumban tartják majd...Ügyeletet tartanak az okmányirodák
A vidéki okmányirodák helyben döntenek arról, nyitva tartanak-e a hét végén.A rendkívüli nyitva tartásra Sári Miklós, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője és Ignácz István, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke kérte az okmányirodákat.A választási törvény szerint csak azok vehetnek részt a szavazáson, akik érvényes okmányokkal igazolni tudják magukat, és lakcímkártyájukat is magukkal viszik. Akik nem viszik magukkal a szavazókörökbe a szükséges okmányokat, vagy azok már lejártak, nem voksolhatnak.Ez utóbbira kínál megoldást a hét végi...Reggeli lapszemle: fogyatékos szavazati jog
Népszabadság: Magyarországon választások lesznek, s a nagykorú állampolgárok között becslések szerint hetvenezer olyan személy is van, akik jól tudnak tájékozódni, értik az őket körülvevő világot, csak valamilyen okból gondnokság alá helyezték őket, így ki vannak zárva a parlamenti és helyhatósági választásokból - írta a Népszabadság csütörtökön.A lapnak nyilatkozó Amir Mariann jogász, egy nemzetközi emberi jogi szervezet, a Mental Disability Advocacy Center (MDAC) munkatársa elmondta, hogy a gondnokság alá helyezés - ami egyben a választójog elvesztését is jelenti - a magyar...
« Előző
27999 | 28026 | 28053 | 28080 | 28107 | 28134 | 28161 | 28188 | 28215 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...

