A magyar tálentumhoz nem fér kétség
2010. szeptember 29. szerda 18:55
A négylépcsős, európai ifjú tudósok versenyének az első két fordulóját a résztvevő országok bonyolítják, és az itt kiválasztott legjobb 2-3 pályamunkáról a nemzetközi bírálóbizottság mond véleményt. Ezt követően a kiválasztottak háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vesznek részt, ahol a nemzetközi zsűri személyes konzultációk során alakítja ki a végleges sorrendet.
Az idei európai döntőre, a negyedik fordulóra, 37 országból 85 pályázat készítőit hívták meg. A lisszaboni döntőn Balassi Márton, az ELTE 2. éves és Horváth Dávid, a BME hallgatója által kifejlesztett "Informatikai modellezés és helyi hálózat az ökológia tanításának szolgálatában" c. szoftver I. díjat nyert, valamint részt vehetnek a jövő évi London International Youth Science Forum-on. A díjat Ms Anneli Pauli, az EU K+F főigazgató-helyettese, José Mariano Gago, tudományos technológiai és felsőoktatási miniszter és Isabel Alçada, portugál oktatási miniszter nyújtotta át.
A 7000 eurós fődíjért a fiatalok egy olyan számítógépes oktatási modellt dolgoztak ki, amely az eddigi gyakorlati tapasztalatok szerint az általános iskolától a gimnáziumokig sikerrel használható. A modell elsősorban a természettudományi, azon belül a biológia oktatás hatékonyságát növeli.
A program az eddigi számítógépes, ill. internetes rendszereknél egyszerűbb és a felhasználók részére egyidejűleg játékos és gyors tanulási lehetőséget biztosít. A nemzetközi zsűri kiemelten értékelte a program egyszerűségét könnyű használhatóságát. Akár hálózatban, esetleg interaktív táblán vagy szavazógéppel kiegészítve is alkalmazható. Külön érdeme a munkának, hogy gyakorlati változtatás nélkül bármelyik országban használható.
Ezzel az első díjjal Magyarország megerősítette előkelő 3. helyét a résztvevő 37 európai ország éremtáblázatán, amely az elmúlt 16 évben elért díjakra, ill. különdíjakra vonatkozik.
A következő, 2010/2011. évi, 20. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt november elején hirdeti meg a Magyar Innovációs Szövetség a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal közösen.
dr. Pakucs János
Magyar Innovációs Szövetség
(mti/OS)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

