Nem hagyják teljesülni saját jóslatukat
2010. szeptember 30. csütörtök 20:55
Az MSZP főpolgármester-jelöltje a Molnár Gyula újbudai polgármesterjelölttel közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz azért akarja felszámolni az önkormányzatiságot, mert nem akar a kormánynak olyan ellensúlyt, amelyet ma a helyi önkormányzatok jelentenek. Véleménye szerint a legnagyobb ellensúly Budapest, a szabadság városa.
Mint mondta, kerületi körútjukon azt tapasztalták, nagy igény van arra, hogy önkormányzati tisztviselők napi szinten figyeljenek oda az emberek problémáira.
Hangsúlyozta: az önkormányzatok egyik feladata, hogy javítsák az emberek életminőségét. Molnár Gyula a sajtótájékoztatón azt ígérte, választási győzelme esetén mindent megtesz a 4-es metró továbbépítéséért, és annak érdekében, hogy Dél-Budapesten épüljön meg a következő Duna-híd.
Kiemelte továbbá a panelfelújítási program folytatását, és befejezését annak a folyamatnak, amelynek révén a Feneketlen-tó a fővárostól az újbudai önkormányzathoz kerülne. Molnár Gyula az önkormányzati szövetségek vezetőjeként úgy fogalmazott: az utcának legyen bal és jobb oldala, ne pedig a képviselőtestületeknek. Jelezte, ezt fogja kérni majd az újbudai testülettől is.
Az ügyészség esetleges kormányzati felügyelet alá vonására vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: érintettként úgy gondolja, minél távolabb van a politikától egy ilyen szervezet, annál jobb. A szocialista főpolgármester-jelölt és Molnár Gyula aláírta azt az együttműködési megállapodást, amely számon kérhetően a politikusok vállalásait tartalmazza a választási győzelem esetére. Horváth Csaba eddig 20 fővárosi MSZP-s polgármesterjelölttel írt alá ilyen dokumentumot.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...

