Mesterházy megszavaztatná a népet
Mesterházy Attila pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette: egy-egy "fiatal munkavállaló" elnökségi tag összesen három kérdést adott be az Országos Választási Bizottsághoz (OVB).Harangozó Tamás azt kérdezné meg: "Egyetért-e ön azzal, hogy a magán-nyugdíjpénztári kifizetéseket az állam semmilyen módon, még átmenetileg sem vonathatja el?" Kunhalmi Ágnes arról kérdeztetné meg az embereket, egyetértenek-e azzal, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagdíjat törvény nem módosíthatja - még időlegesen sem - nyugdíjjárulékra.Szabadkai Tamás kérdése pedig úgy szól:...Önmérsékletet kérnek a zsidóságtól
Ismert: a MÁV-val és a Rail Cargo Hungariá-val szemben több mint 10 millió USA-dollárt kitevő keresetet nyújtottak be amerikai zsidó szervezetek Washigtonban, mert - úgymond - ezen intézmények a második világháború idején együttműködtek a nácikkal, akik elkobozták a Németországba hurcoltak vagyonát. A Nemzeti Szociáldemokraták és a Honfoglalás 2000 Egyesület kéri a magyarországi zsidó szervezetekhez és a jó érzésű zsidó embereket, hogy ne igényeljenek újabb - a holokauszt áldozatai és leszármazottai részére - kárpótlást, ugyanis most az árvíz- és az iszapkatasztrófa áldozatain...Október 23: a Magyar Köztársaság kikiáltása
A rendszerváltás folyamatában igen fontos események készítették elő ezt a napot: az MSZMP szétesése, illetve az MSZP megalakulása, az új, ellenzéki politikai pártok megerősödése, az Ellenzéki Kerekasztal létrejötte, majd a nemzeti kerekasztal-tárgyalások az MSZMP, az Ellenzéki Kerekasztal és a társadalmi szervezetek alkotta ún. harmadik oldal részvételével. Az itt elfogadott, majd 1989. szeptember 18-án aláírt, a többpárti, demokratikus jogállam kialakítását megalapozó megállapodás egyik sarokköve az alkotmány módosítása volt. A nemzeti kerekasztal résztvevői megállapodtak az...Megkezdte munkáját az...
Az Államtitkári Szakértői Bizottságnak - melyet a szakmával való egyeztetés elve alapján állítottak fel - két társelnöke és tizenegy tagja van. Szakmai elnöknek Fülesdi Bélát...Hetekig marad a harmadfokú...
A Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megye egészét, illetve Vas és Veszprém megye északi részeit felügyelő igazgatóság vezetőjét annak kapcsán kérdezte az MTI, hogy előző nap...Egyre több farkas kószál a...
Az ordasok leggyakrabban Bélapátfalva, Mikófalva és Szilvásvárad környékén bukkannak fel. A legutolsó nyomot két nappal ezelőtt rögzítették.A korábbi híradások még csak egy vadállatról...Halálra zúzott egy férfit...
A mintegy 7 méteres magaslest a tulajdonosai át akarták helyezni, ezért egy teherautó emelő-rakodó szerkezetével felemelték, de a faszerkezet kicsúszott a rakodókanálból, s maga alá...Holokauszt-túlélők perlik a...
A kereset szerint a magyar állam, illetve a két vasúti társaság elkobozta a zsidók vagyonát, valamint gettókba és nácik által megszállt Lengyelország és Ukrajna területén található...Vitányi-beszéddel alakul...
A rendezvényen beszédet mond Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba korábbi kancelláriaminiszter és Vitányi Iván.A budapesti Szent István parkba meghirdetett eseményen részt vesz Mesterházy...Martonyi: élénkül a visegrádi együttműködés
Megélénkült a visegrádi együttműködés, Magyarország erősíti délkeleti politikáját és a korábbinál szélesebb értelmű Közép-Európa-politikát folytat - mondta a külügyminiszter, aki Változások Magyarország külpolitikájában a kormányváltás óta címmel tartott előadást Magyarországon akkreditált külképviseleti vezetőknek, mintegy 50-60 diplomatának.Úgy fogalmazott, hogy mindig a szomszédokhoz fűződő kapcsolatok a legfontosabbak, hiszen veszélyhelyzetben ők segíthetnek. "Akkor nem lehet különbséget tenni jó és rossz szomszéd között, csak szomszédok vannak és mindre szükség van"...Lamperth a nyugdíjasok helyett is számol
Elfogadhatatlan, hogy a kormány a korábban bejelentett - az úgynevezett nyugdíjas-kosár szerinti infláción alapuló - 1,1 százalékos, novemberi kifizetésű nyugdíjkiegészítés helyett ma már az általános inflációval, és így 0,6 százalékos kiegészítéssel számol. Ez például 90 ezer forint nyugdíj esetén azt jelenti, hogy 11 880 forint helyett a kiegészítés csak 6 480 forint, azaz a beígért és a tényleges kifizetés közötti különbség 5 400 forint - mondta a politikus.Közölte: személy szerint neki, de több helyi nyugdíjas szervezetnek is többen panaszolták, hogy "a kormány nem ezt...5,4 milliárdból bűvülhet az Onkológiai Intézet
Az építkezés várhatóan 2012 márciusában fejeződik be, és a beruházás során az egészségügyi intézmény egy új sebészeti tömbbel - hat műtővel és 78 ággyal -, valamint egy kúraambuláns részleggel bővül, és a pénzből modernizálni tudják a képalkotó diagnosztikai eszközparkot is.Kásler Miklós, a OOI főigazgatója a csütörtöki alapkőletétel előtti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a beruházás nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az intézet valódi centrumként tudjon működni. A professzor hozzátette: fontos, hogy a betegeket egy helyen tudják diagnosztizálni, elkezdeni a terápiát és a...Egykori honvédségi lakások...
Hende Csaba közölte: a honvédelmi tárca az egykori logisztikai raktárbázisként üzemelő laktanya területén hat szolgálati lakást adott át a felújítást követően a Veszprém megyei kisváros...Az anyagi elégtételt megkapták
A politikus a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatos rendőri intézkedésekkel összefüggő kártérítési ügyekről szólva azt mondta:...
Kontinuitás a történelmi...
A köztársasági elnök iránymutatásai alapján az elnöki hivatal hat témakörben tett javaslatot a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának a készülő új alaptörvényhez.Az első...Az LMP-nek nem tetszik,...
„A Lehet Más a Politika tudomásul vette, hogy Ivády Gábor kilépett az LMP frakcióból és a pártból, de sajnálattal olvastuk ezt követően adott nyilatkozatait. Ivády Gábor ellen az...Az elkövetők bocsánatot...
Magyarországon ilyen program még nem zajlott büntetés-végrehajtási intézetben, ez az első lehetőség, hogy a gyakorlatban vizsgálják meg, hogyan érvényesülnek a nemzetközi kutatás...Geréb Ágnes okozta a...
Az ügyészség által foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével és más bűncselekményekkel vádolt Geréb Ágnes büntetőperében Balogh Pál szakértő...Ötszáz károsult jelentkezett a devecseri kárrendezési irodában
Az ügyvéd elmondta, hogy a devecseri iroda egyelőre csak munkaidő után, délután négykor nyithat ki, mivel az ott dolgozó önkéntesek előbb nem tudják elkezdeni a károsultak adatainak felvételét. Szerdán egyébként munkakezdés után nyolc önkéntes dolgozott a volt tsz-irodában.Mint elmondta: hétvégén is megy a munka, akkor már reggel nyolctól este nyolcig, sőt Kolontáron, egy lakóházban is indítottak egy hasonló irodát, amely napközben működik. "Ez óriási munkaterhet jelent, hiszen hatoldalas adatlapokat kell kitölteni, olyan embereknek, akik azt sem tudják, hogy mekkora...CT-re vitték a fináncok, izmozott, lecsukták
A pénzügyőröknek feltűnt, hogy a férfi - aki Madridból érkezett - idegesen viselkedik, ezután pedig ellentmondásos válaszokat adott a hatóság munkatársainak. Végül CT-vizsgálatra vitték, és kiderült, hogy a testében, hat kapszulában kokaint próbált becsempészni Magyarországra.A férfit őrizetbe vették, majd a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását. Ellene - mivel egy pénzügyőr nyomozót erőszakkal akadályozott a munkájában - hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt is eljárást kezdeményeztek - olvasható a VPOP közleményében.Devecserben vasárnapig eltakarítják
Devecser vörösiszappal elöntött részein mindenütt munkagépek dolgoznak, a kastélykertből három markolóval pakolják teherautókra az ajkai zagytározóból majd három hete kiömlött veszélyes anyagot, amely a település 21 utcájában csaknem háromszáz házat tett átmenetileg, vagy véglegesen lakhatatlanná - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.A szennyezett utcák házai elől elbontották a kerítéseket, az udvarokat gipsszel felszórták, de még mindig vannak olyan utcák, ahol nem lehet közlekedni. A kisváros mélyebben fekvő területeinek egyes részein még méteres magasságban áll a...
« Előző
27621 | 27648 | 27675 | 27702 | 27729 | 27756 | 27783 | 27810 | 27837 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...

