Óraszámcsökkentést akarnak a gimnáziumok
2010. október 21. csütörtök 08:26
Egyebek között a tanárok kötelező óraszámának csökkentését, az adminisztrációs terhek mérséklését, a diákok választható óraszámának tízszázalékos növelését, a kötelező tananyag csökkentését, az eredményes tanárok kiemelt bérezését és a tanári továbbképzési normatíva visszaállítását várja az új közoktatási törvénytől a gimnáziumok szövetsége - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
A Gimnáziumok Országos Szövetsége (GOSZ) komoly változásokat vár az új jogszabálytól. A szervezet elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: az előző kormányzat azzal a hamis ideológiával emelte meg a tanárok kötelező óraszámát és csökkentette a gyerekekét, hogy a diákok túlterheltek, és hazánkban a nemzetközi összehasonlításban egy tanárra túl kevés tanuló jut. A valóságban az intézkedések célja kizárólag a spórolás volt, és a változtatások nem tettek jót az oktatás színvonalának - jelentette ki Szebedy Tas, a GOSZ elnöke.
A szakember leszögezte: az új közoktatási törvénynek vissza kellene állítania a tanárok kötelező óraszámát a 2006-os változtatás előtti szintre, vagyis átlagosan heti huszonkettőről húsz órára.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

