Nem találtak THC-t a vadkenderben...
A még nem jogerős végzés indoklása szerint a gyanúsítottak nem a drogtartalmú indiai kendert, hanem a Magyarország területén szabadon növő vadkendert termesztették - írta közleményében Nyakó Zsuzsanna. A gyanúsítottaknál lefoglalt növényi származékban az előzetes vizsgálat nem mutatta ki droghatóanyag jelenlétét, így a három férfival szemben a bíróság ítélete alapján a kábítószerrel való visszaélés gyanúja nem állapítható meg. A tiszavasvári lakosok, akiket a napokban vett őrizetbe a rendőrség, egy családi ház udvarán termesztettek vadkendert, a növény részeit leszedték,...Már három gyanúsítottja van az iszapkatasztrófának?
A lap úgy értesült: a harmadik személyt, aki nem a Mal Zrt. tulajdonosi köréhez tartozik, már kihallgatta a rendőrség. Az ügyben eddig két embert gyanúsítanak közveszélyokozással és környezet-károsítással: Bakonyi Zoltánt, a Mal Zrt. vezérigazgatóját, valamint D. Józsefet, a társaság műszaki szolgáltatási igazgatóját. Mindketten szabadlábon védekezhetnek.Népirtás elleni központ – Budapesten
A budapesti központ tervét 2008. augusztus 28-án, az első fórumon jelentette be a Külügyminisztérium. A megvalósíthatósági tanulmányt a következő év júniusában mutatták be ugyancsak az emberi jogi fórumon. A tanulmány 2-2,5 millió euróra becsülte a központ éves fenntartási költségét, az összeget az elképzelés szerint nemzetközi támogatással teremtenék elő.Göncz Kinga akkori külügyminiszter 2008-ban, az első emberi jogi fórumon úgy fogalmazott: a budapesti intézet célja egyebek mellett a világban kialakuló konfliktusok előrejelzése lenne. "Magyarországnak abszolút érdeke, hogy...Ma dönthet a Ház a...
Az ülésnap Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselő parlamenti eskütételével kezdődik. A politikus Horváth Csaba lemondása miatt lehet képviselő, miután az MSZP...3 nap alatt 369 baleset, 7...
7 balesetben 7-en vesztették életüket, 33 súlyos, 74 könnyű sérüléssel végződött. Ezeken felül 255 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt.A közúti ellenőrzések során...Reggeli lapszemle:...
Magyar Nemzet: Sok esetben máris tönkrement a mentők alig néhány hónapja kapott munkaruhája, pedig azt hat évig kellene használniuk. A dolgozók állítják: a ruhák mentés közben...A Jobbik majdnem egyetértett
Lenhardt Balázs, a párt országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-nek elmondta: a Jobbik a kabinet javaslatainak nagy részével egyetért, valamint hogy azok a szociálliberális kormányok...Négyszáz devecseri még nem...
A szóvivő felhívta a figyelmet arra: ha egy épület szemmel láthatóan is lakhatatlanná vált, a kárfelszámolás során az épületet nem lehet elbontani, mert arról a jegyzőnek határozatot kell...Lendvai Ildikó az irgalmat...
A szocialista politikus szerint a jogszabály-módosítás „embertelen, igazságtalan, nélkülözi a hétköznapi irgalmat és a kívánt céljának sem felel meg". Úgy fogalmazott, hogy az...„Orbán hozzányúlt a szent tehenekhez”
Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője vasárnap az MTI-nek a válságadóról - amelyet a távközlési, illetve telekommunikációs, az energetikai szektor és a kereskedelmi áruházláncok fizetnek majd be a költségvetésbe három éven keresztül -azt mondta: "Orbán Viktor hozzányúlt a szent tehenekhez, éhínség esetén ez természetes".Harrach Péter a gyermekek után járó adókedvezmények kapcsán kiemelte, hogy a Gyurcsány-időszak kártevéseinek egyike volt a családi adókedvezmények eltörlése. A gyermeknevelés nehézségei, a családok válságos helyzete és az ország demográfiai...Ungvári kétszer olyan jó volt, mint kellett volna
Az emléklappal és plakettel járó kitüntetést azok kaphatják meg, akik az elmúlt időszakban sokat tettek azért, hogy a társadalmi béke, az emberek, felekezetek közötti párbeszéd erősödjön.Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke ünnepi köszöntőjében elmondta: Orbánné Szegő Ágnes "igazhitű zsidó maradt, megőrizte vallását és identitását". Ungvári Tamásról közölte, "zsidóként élt a holokauszt idején is", élete pedig bizonyítja, hogy "a zsidóság vállalása és a karrier összeegyeztethető, nem zárja ki egymást". A Mazsihisz elnöke megjegyezte: "jó az, hogy...Külföldi hadmérnökök vizsgálják a tározót
Az erőd építésben jártas osztrák hadmérnök szakértők Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár felkérésére érkeztek a katasztrófa sújtotta térségbe, és Kolontárnál, a gáttetőn vizsgálják a tározó repedéseit, valamint a sérült zagytározó lezárásának lehetőségeit. Illés Zoltán az MTI-nek korábban elmondta: a tározó elé védőfalat akarnak építeni, illetve betondarabokat dobálnának helikopterről a kiszakadt tározó sarkához, hogy azzal is gátolják a tározóban lévé sűrűbb állagú vörösiszap kiömlését. Arról is szólt, hogy az osztrák hadsereg szakemberi mellett az izraeli haderő...A világörökség részévé...
Lomnici Zoltán, a szervezet elnöke az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: az I. világháború olaszországi csatahelyszíne valamennyi Magyarországgal szomszédos ország számára kapcsolódási...Még mindig nem „divat” a...
A Gulagon Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány által szervezett ünnepségen a budapesti Kremlinológiai Intézet igazgatója kijelentette: a XX. században több borzalmas esemény...MDF-megújulás,...
A közlemény szerint az MDF országos választmánya a teljes megújítás szellemében általános tagrevíziót rendelt el, valamint az Állami Számvevőszék javaslatainak figyelembevételével...Az ötöslottó nyerőszámai és...
Nyerőszámok: 2 (kettő) 8 (nyolc) 38 (harmincnyolc) 44 (negyvennégy)50 (ötven) Joker-szám: 696938Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 39 darab; nyereményük...270 éve született az első...
Kereskedő családja Dalmáciából vetődött a dél-alföldi városba. Dugonics a piarista gimnáziumban tanult, majd Privigyén és Nyitrán teológiát, Nagykárolyban filozófiát hallgatott. 1756-ban...Ideje átszerelni a téli...
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlése szerint a gumicsere mellett az őszi hónapoktól nagyobb figyelmet kell fordítani a járművek megfelelő kivilágítására, a tompított fényszóró...Ideiglenesen módosul a MÁV-menetrend
A közlemény szerint néhány vonat módosított menetrend szerint közlekedik a Budapest-Pécs vonalon október 18. és 21. között éjszakánként, továbbá Dombóvár és a budapesti Déli pályaudvar, illetve Pusztaszabolcs és Dombóvár között. Pusztaszabolcs és Sárbogárd között vonatpótló autóbusz szállítja az utasokat.Vasárnap újabb szakaszához érkezik a Budapest-Székesfehérvár vonal átépítése, így a vonatok Martonvásár és Kápolnásnyék között december 11-ig csak egy vágányon járnak. A Budapest-Tapolca vonalon pedig a szerelvények a főváros és Székesfehérvár között kerülőúton, Pusztaszabolcson...Devecseren kétszáz ház lehet menthetetlen
A Veszprém megyei kisváros polgármesterének közlése szerint még nem készült teljes körű kárfelmérés, de azt nem is sürgetik, mert a lakosoknak nincs elég információjuk arról, mi lesz velük, milyen valós segítséget, kártalanítást kaphatnak majd.Toldi Tamás elmondta, a Belügyminisztérium már felmérte, hogy a vörösiszappal elöntött 21 utca 292 lakóingatlanában mekkora kár keletkezett, de adatokat vele sem közöltek. A polgármester szerint most nem a kárfelmérés a legfontosabb feladatuk, hanem az emberekkel való törődés, annak "megtudása", hogy Devecser lakható, élhető lesz-e...A kormány megtárgyalta a második akciótervet és a válságadókat
Nagy Anna a sajtótájékoztatón elmondta, a pénteki, késő estig tartó kormányülésnek számos napirendi pontja volt, közte a második akcióterv és az adótörvény-javaslat.Az már a pénteki kormánydöntésből is egyértelmű, hogy nem változott az az irány, amelyet előzetesen kijelölt a kabinet - hangsúlyozta Nagy Anna, kiemelve, hogy a kormány olyan adórendszert kíván létrehozni, amely egyszerre támogatja a munkát és a családot, a gyermekvállalást.A második akciótervről hétfőn a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök fog részletesen beszámolni - mondta a szóvivő.A kormányfő szerdán...
« Előző
27702 | 27729 | 27756 | 27783 | 27810 | 27837 | 27864 | 27891 | 27918 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...

