Ma dönthet a Ház a válságadókról
2010. október 18. hétfő 08:31
Az ülésnap Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselő parlamenti eskütételével kezdődik. A politikus Horváth Csaba lemondása miatt lehet képviselő, miután az MSZP főpolgármester-jelöltje úgy döntött, az ősszel elnyert fővárosi közgyűlési mandátumát választja.
A kormány a pénteki ülésén tárgyalta a jövő évi adótörvény-javaslatot és a második akciótervet, előbbit szombaton a nemzetgazdasági miniszter be is nyújtotta a parlamentnek. A kormányszóvivő aznap jelezte: Orbán Viktor a hétfői napirend előtti felszólalásában részletesen is beszámol majd a második akciótervről.
Az Országgyűlés tervezett napirendje szerint a válságadók bevezetéséről szóló képviselő indítványt és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló határozati javaslatot is a házszabálytól eltéréssel tárgyalnák, közvetlenül az interpellációs időszak után. Erről a képviselők szavaznak, a döntéshez négyötödös többség kell. A válságadók bevezetéséről szóló törvényjavaslatnál - amelyet pénteken nyújtott be Rogán Antal és Lázár János (Fidesz) - a házszabálytól való eltérést csak az LMP nem támogatja.
A törvényjavaslat az Orbán Viktor kormányfő által szerdán bejelentett válságadók mértékét rögzíti, amelyet a távközlési, a telekommunikációs és az energetikai szektor, illetve a kereskedelmi áruházláncok fizetnének be a költségvetésbe. A cégeknek az idei adót december 20-ig kell megállapítaniuk, bevallaniuk és megfizetniük.
Ugyancsak ma kezdenék tárgyalni és házszabálytól eltéréssel el is fogadnák az október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításának engedélyezéséről szóló határozati javaslatot, amely kezdeményezi, hogy az Országgyűlés az év végéig hosszabbítsa meg a vörösiszap-katasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében elrendelt veszélyhelyzetet. (A jelenlegi szabályok szerint a kormány 14 napra hirdethet veszélyhelyzetet, ennek meghosszabbítása az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.)
Zárószavazás lesz a 2009. évi zárszámadásról, az idei költségvetést módosító fideszes indítványról és az Állami Számvevőszék tavalyi évről szóló jelentéséről.
Szintén ma tartják a zárószavazását a határon túli osztálykirándulásokról és az iskolai nemzeti összetartozás napja bevezetéséről szóló határozati javaslatnak.
Várhatóan döntenek a képviselők több honvédelmi javaslatról. Ezek között szerepel három beszámoló, amelyek a Magyarország afganisztáni katonai szerepvállalásáról szóló kormányhatározatok módosítását ismertetik, illetve egy - a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak szolgálati viszonyával összefüggő - törvénymódosítás.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb visszaéléssel vádoltak meg egy...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Csaknem félezer vitorlás vágott neki...
- Rangsor: ezek a vizek adták a legtöbb...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- Áll a Kolosszus a Széchenyi téren, a...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...