Ideje átszerelni a téli gumikat
2010. október 16. szombat 18:55
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlése szerint a gumicsere mellett az őszi hónapoktól nagyobb figyelmet kell fordítani a járművek megfelelő kivilágítására, a tompított fényszóró használatára.
A rendőrség szombat reggeli tájékoztatása szerint a közutakon előző nap 42 közúti közlekedési baleset történt, ebből kettő halálos áldozatot is követelt, továbbá tíz súlyos, és harminc könnyű sérülés történt.
Az ORFK arra is felhívta a figyelmet, hogy a hétvégén számos helyen folynak közúti munkálatok szerte az országban, ezért azt javasolják: az autósok figyeljék az erre felhívó táblákat és jelzéseket.
A rendőrség fokozott óvatosságra int az M0-áson, amelynek egy szakaszán folyamatosan építik a harmadik sávot, így ott terelésekre és sebességkorlátozásra kell számítani. Hasonló korlátozások vannak érvényben a hétvégén az M3-as és az M5-ös autópályán is.
Az útra kelőknek a rendőrség azt javasolja, lehetőleg még elindulás előtt, vagy akár már az úton, tájékozódjanak a tervezett útvonal forgalmi helyzetéről. Tájékoztatást lehet kérni az Útinform telefonos utastájékoztatóján a 06/1-336-24-00-es számon, vagy az Állami Autópálya Kezelő Zrt. 06-40/40-50-60-as telefonján.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már elérhetők a magyar rendőrök az...
- Idén már 61 ember veszítette életét...
- Három jármű is kiégett az éjszakai...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Újabb visszaéléssel vádoltak meg egy...
- Rangsor: ezek a vizek adták a legtöbb...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Csaknem félezer vitorlás vágott neki...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...