Rendőrattak ezúttal biztos nem lesz
Mesterházy Attila sajtótájékoztatón közölte: a rendezvény egyben évértékelő is lesz, amelyet a következő években is megtartanak majd.Mint mondta, a rendezvényre - amelyen a pártpolitikusok mellett civilek is felszólalnak majd - több ezer embert várnak. A helyszínről később adnak tájékoztatást.Az MSZP elnöke kérdésre válaszolva azt mondta: örül a charta november 2-ára szervezett tiltakozó akciójának, mert ez is mutatja, hogy civilek is fellépnek az Alkotmánybíróság elleni támadás ellen. Hozzátette: mindenkit bíztatnak arra, hogy vegyen részt a megmozduláson.A LMP egy nappal későbbi...
Parkolópályán az MSZP-s referendum
Bordás Vilmos, a testület elnöke ezt azzal indokolta, hogy a tagoknak még felkészülési időre van szüksége, és az OVB nem tudott teljes létszámban ülésezni. (A tíz tag közül a csütörtöki ülésen csak hatan jelentek meg.)Bordás Vilmos jelezte: szeretne olyan időpontot találni, amikor az ülésen lehetőleg mindenki ott tud lenni.Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a múlt héten jelentette be, hogy ügydöntő népszavazást kezdeményeznek a magán-nyugdíjpénztári tagdíjátutalás felfüggesztése miatt. Közölte, elnökségi tagjaik három kérdést nyújtottak be az Országos Választási Irodához (az iroda...MSZP: adjuk el a széndioxid-kvótát
Becslése szerint ebből 12 milliárd forint folyhatna be a költségvetésbe, amelyből folytatni lehetne a zöld beruházási programokat vagy ehhez hasonló kezdeményezéseket lehetne meghirdetni.Emlékeztetett arra: minisztersége idején egyebek mellett nyílászáró- és háztartásieszköz-cserére is lehetetett pályázni.Szabó Imre felhívta a figyelmet arra, hogy a zöld beruházási program keretében az iszapkatasztrófa helyszínén épülő új lakóparknál is élni lehetne ezzel a lehetőséggel.A szocialista politikus sajnálatosnak tartja, hogy a kormányzati struktúrában nincs igazán gazdája a...Modellértékű magyar-horvát...
A magyar tárcavezető, miután hivatalában fogadta horvát kollégáját, úgy nyilatkozott: Magyarország jelenleg is, de a 2011 első félévében esedékes uniós elnöksége alatt különösen...Harrach szerint...
Harrach Péter elmondta, egy gyors törvényhozási folyamatban egy általános érvényű törvény született, de úgy tűnt számára, hogy ennek finomítására van szándék a kormányzaton belül....Különadó: ha kell,...
Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülése után újságíróknak elmondta: a tanácskozáson a Fidesz-frakció bejelentette, kéri, hogy a törvényhozás tűzze...Schmitt Pálhoz fordultak...
Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott nyílt levélben az olvasható, hogy az elfogadott törvény meghatározza a közterületek rendeltetését, és felhatalmazza a települési önkormányzatokat arra:...Nagycsaládok versenye a...
A kampány első lépéseként országszerte képzéseket tartottak a jelentkezőknek, melyen eddig összesen 400 család vett részt. A tanulási folyamat során bemutatták, hogy egy társadalom...Módosítaná a közoktatási...
A kormánypárti képviselők közös javaslata rögzítené, hogy az oktatásért felelős miniszter is köthet közoktatási megállapodást akkor, ha a közoktatási intézmény térségi vagy országos-,...Nyolc hónap letöltendő börtönbüntetés a gázoló sportolónak
A Veszprémi Városi Bíróság Pásztor Istvánt nyolc hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítéli, s öt évre eltiltja a járművezetéstől. Mellékbüntetésként 334 ezer 397 forint bűnügyi perköltség megfizetésére is kötelezi.A bűncselekményét elismerő, szabadlábon védekező Pásztor motorkerékpárjával 69 kilométer/órával haladt, amikor elütötte a gyalogost, holott lakóterületen belül 50 kilométer/óra a megengedett maximális sebesség. A sportoló fellebbez az ítélet ellen.Aláírásgyűjtés kezdődött a kötelező orvosi kamarai tagság ellen
A lap úgy tudja, hogy a kamara elnöke már a választások előtt megállapodott a mostani kormánypártokkal, hogy sokéves lobbi-tevékenységéért cserébe egy, az egészségbiztosítóval azonos értékű jogkörökkel rendelkező kamarát vezethet majd.Erre a tavasszal hivatalba lépett szakkormányzat is ígéretet tett, a most nyilvánosságra került egészségügyi salátatörvény tervezetében azonban mégsem szerepel a szándék.Ahhoz, hogy a jelenlegi kamara újraalakulhasson, illetve hogy jövő év elején már kérhessék az orvosoktól a be- vagy visszalépést, november közepéig a parlament elé kellene vinni az...Iszapömlés: mégsem jönnek brit tudósok
Az ügyről az ottani szakszervezet értesítette a magyar Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezetét (Tudosz), mivel furcsállották, hogy a magyar kormány miért nem a Magyar Állami Földtani Intézetet (MÁFI) bízta meg a munkával.A brit geológusokat azt követően hívták meg, hogy David Cameron brit miniszterelnök telefonon felajánlotta segítségét. A vidékfejlesztési tárca korábban ugyanis úgy tájékoztatott, hogy földtani ügyekben szükség lenne a külföldi segítségre.Talajmechanikai és hasonló ügyekben a MÁFI kompetenciája vitathatatlan, és több olyan kutató is dolgozik az...Reggeli lapszemle: Kehi...
Magyar Hírlap: Az előző ciklusban az oktatási tárcához került Educatio Kft.-nél történt jelentős mértékű vagyonvesztés miatt az elszámoltatásért felelős kormánybiztosság a Kormányzati...Még jobban vezet a Fidesz-KDNP
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet októberi pártpreferencia-kutatása szerint az önkormányzati választások után csak a Fidesz-KDNP erősödése emelhető ki. A kormánypártok...3 hétig jobb elkerülni a...
A záhonyi Tisza-híd felújítása miatt az Ukrajna irányába közlekedő személygépkocsikat a teherforgalmi sávon szakaszosan léptetik ki, ez várakozást okoz majd az átkelőhelyen - mondta a...350 millióval olcsóbb lesz...
Az Országgyűlés Hivatalának - a támogatott terv szerint - 16 milliárd 559 millió forint lesz 2011-ben a kiadási előirányzata, ami valamivel kevesebb az idei 16 milliárd 901 millió forint...Mai vers - Pilinszky János:...
Pilinszky János: Négysoros[#video:1138]
Tarlós nem viccelt: robog...
A teljes városüzemeltetési struktúrát átalakítottuk, megalakítottuk a Budapesti Vagyonkezelő Központ Zrt.-t és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t, létrehoztuk az igazgatótanácsokat és...Az kiabál, akinek a háza ég?
A kormányfő szóvivője szerdán Budapesten, újságírók előtt azt mondta, az MSZP valószínűleg azért tiltakozik hangosan a botrányos végkielégítések korszakának lezárása ellen, mert a párt soraiból és holdudvarából kikerülő vezetők érintettek a végkielégítések ügyében.Áprilisban az emberek úgy döntöttek, hogy új korszakot nyitnak az ország történetében, s ezt a döntést októberben megerősítették - mondta Szijjártó Péter, hangsúlyozva: ebben az új korszakban elfogadhatatlan, hogy az ország jelenlegi állapotában egyes állami, költségvetési szférában dolgozó vezetők több tízmilliós...
70 millió forint 11 rendőrkapitányságnak, közbiztonság-javításra
Tállai András, a BM önkormányzati államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, még augusztusban írták ki a pályázatot azért, hogy a kapitányságok hatékonyabban tudjanak fellépni a közbiztonság megerősítése érdekében. Elsősorban olyan megyék pályázhattak és pályáztak, amelyekben - mint fogalmazott - a közbiztonsággal kapcsolatban nagyobb gondok vannak, mint az országban átlagosan.Az összeggel kapcsolatban megjegyezte, önmagában a 70 millió forint nem sok, de városokra, körzetekre lebontva már jelentősnek nevezhető. A pályázaton a legtöbbet, 14 millió forintot az ózdi...Az MSZP sarcnak tartja a 98 százalékos különadót
Az MSZP-s képviselő azt kérdezte, mi lesz például azzal az 58 éves korában elbocsátott pedagógussal, aki nem tud elhelyezkedni és a húsz havi járandóság az egyetlen lehetősége a további boldogulásra. Mi történik azokkal, akik a nyár elején megkapták és már a nagy részét el is költötték - a családjukra vagy az unokájukra - a végkielégítésüknek? - firtatta. Hitelt kell felvenniük, hogy vissza tudják fizetni a pénzt? - tette fel a kérdést.Sós Tamás azt javasolta, hogy Lázár János fideszes frakcióvezető álljon oda ezek elé az emberek elé és mondja el nekik, hogy vissza kell fizetniük...
« Előző
27513 | 27540 | 27567 | 27594 | 27621 | 27648 | 27675 | 27702 | 27729 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...

