Iszapömlés: mégsem jönnek brit tudósok
2010. október 28. csütörtök 08:25
Az ügyről az ottani szakszervezet értesítette a magyar Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezetét (Tudosz), mivel furcsállották, hogy a magyar kormány miért nem a Magyar Állami Földtani Intézetet (MÁFI) bízta meg a munkával.
A brit geológusokat azt követően hívták meg, hogy David Cameron brit miniszterelnök telefonon felajánlotta segítségét. A vidékfejlesztési tárca korábban ugyanis úgy tájékoztatott, hogy földtani ügyekben szükség lenne a külföldi segítségre.
Talajmechanikai és hasonló ügyekben a MÁFI kompetenciája vitathatatlan, és több olyan kutató is dolgozik az intézetben, akik részletesen ismerik a kérdéses területet, közülük néhányan jelenleg is a helyszínen vannak.
Korábban a MÁFI igazgatója az intézet jövőjével kapcsolatos bizonytalanság miatt lemondott. A kormányzati struktúra átalakításával a MÁFI légüres térbe került, és a gazdasági ellehetetlenülés közelébe jutott. A MÁFI korábban a környezetvédelmi tárcához tartozott, ám ez a minisztérium megszűnt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig a korábbi, önálló intézeti formában nem tartott rá igényt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ősszel érkezik a nyugdíjasok...
- Még csütörtökön is lehetnek záporok,...
- Orbán Viktor: holnap eljön az igazság...
- Elismerte felelősségét a pécsi bár...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...