Önmérsékletet kérnek a zsidóságtól
2010. október 22. péntek 13:54
Ismert: a MÁV-val és a Rail Cargo Hungariá-val szemben több mint 10 millió USA-dollárt kitevő keresetet nyújtottak be amerikai zsidó szervezetek Washigtonban, mert - úgymond - ezen intézmények a második világháború idején együttműködtek a nácikkal, akik elkobozták a Németországba hurcoltak vagyonát.
A Nemzeti Szociáldemokraták és a Honfoglalás 2000 Egyesület kéri a magyarországi zsidó szervezetekhez és a jó érzésű zsidó embereket, hogy ne igényeljenek újabb - a holokauszt áldozatai és leszármazottai részére - kárpótlást, ugyanis most az árvíz- és az iszapkatasztrófa áldozatain kell segíteni. Az ország helyzetét súlyos adósság-teher nehezíti, gyermekek éheznek, családok százai vannak fedél nélkül, és számtalan egyéb - sok ezermilliárdot kitevő gonddal kell az állam vezetésének megbirkóznia.
Ebben a helyzetben nem erkölcsös a költségvetést tovább terhelni, ám meg kell említeni azt is, hogy a zsidóság már több alkalommal részesült jelentős kárpótlásban. A mai magyar társadalom - az adófizető polgár - nem felelős és nem terhelhető, egy immár hetven éve történt eseményért. Megjegyezzük: az ötvenes évek kitelepítettjei és katonai kényszermunkásai mindeddig egyetlen fillér kárpótlást sem kaptak.
A két szervezet bízik abban, hogy a zsidóság és képviseleti szervei átérzik nehéz helyzetünket és lemondanak indokolatlan igényükről, a kormánytól (az Országgyűléstől) pedig azt várja, hogy utasítsa el az újabb kárpótlási igényt.
Kiadó: Nemzeti Szociáldemokraták
(mti/OS)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

