Egyre több farkas kószál a Bükkben
2010. október 22. péntek 10:25
Az ordasok leggyakrabban Bélapátfalva, Mikófalva és Szilvásvárad környékén bukkannak fel. A legutolsó nyomot két nappal ezelőtt rögzítették.
A korábbi híradások még csak egy vadállatról szóltak, de a nyomok alapján már biztossá vált, hogy többen is tizedelik a környék gazdáinak állatait - nyilatkozta a lapnak Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park zoológusa. A szakember elmondta, hogy munkatársaival folyamatosan felügyelik a Bükk térségét.
Gombkötő Péter kiemelte, hogy a nagyragadozó alkalomszerűen előfordult már belterületen is, de az állat általában nem veszélyes az emberre. Persze tanácsos figyelni arra, hogy étellel vagy hulladékkal ne szoktassa senki lakott terület közelébe a farkast.
A nemzeti park szakemberei előző héten előadásokat is tartottak az érintett települések polgármestereinek és állattartóinak. Ismertették az alapvető védekezési szabályokat, és felhívták a figyelmet arra, hogy a nyomok észlelése során minden esetben gyorsan értesítsék a szakembereket. A lakosság számára ismeretterjesztő filmet is készítenek, amelyben ismertetik, mi a teendő, ha találkoznak egy farkassal.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

