A cigánygyilkosság-vád tanúja meggondolta magát
A hamis tanúzás és a hamis vád következményeire, az eljárás akadályoztatása miatti bírságolás lehetőségére figyelmeztette többször is a hat halálos áldozatot követelő támadássorozat büntetőügyének keddi tárgyalásán Fehérné Nyalka Évát Miszori László tanácsvezető bíró, mert a nyomozás során 16 alkalommal tett tanúvallomásában mást mondott, mint a bírósági meghallgatásakor.A négy vádlott munkáltatója a nyomozás során tett tanúvallomásaival ellentétben azt állította: soha nem hallott a romák elleni támadássorozatról, és csak a rendőröktől értesült ezekről a cselekményekről a...Halott csecsemő a kályhában: emberölés miatt nyomoznak
Nyomoz a rendőrség annak a csecsemőnek a halála ügyében, akit kedd reggel találtak holtan egy családi ház kályhájában Kunmadarason - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedd délután az MTI-vel.Pásztorné Kovács Ágnes tájékoztatása szerint a rendőrséget a mentők értesítették a halálesetről. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya az ügyben emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.Továbbra is tisztázásra szorul azonban, hogy megszületésekor életképes volt-e a..."Felborult a munkabéke a rendvédelmi szférában"
Állóháború kezd kialakulni a rendvédelmi dolgozók és a kormány között, pedig senkinek sem lehet az az érdeke, hogy ez így is maradjon - mondta Kónya Péter, a fegyveres és rendvédelmi dolgozók szakszervezeteit tömörítő demonstrációs bizottság elnökeként kedden, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.A szakszervezeti vezető a bizottság előtt elmondta: felborult a munkabéke a fegyveres és rendvédelmi szférában, amire jó példa a múlt szombati tüntetés, ahol a rendőrség becslése szerint 15 ezren vettek részt.Ez egyértelmű üzenet a kormánynak és a civil kontroll...A közszféra megnyugodhat -...
A közszférában mindenhol megtörtént a nettó bérek kiegészítése, míg a versenyszférában a béremelés eddig körülbelül 50...
Élő adásban közvetítenek...
A magyar közmédia egyenes adásban közvetít II. János Pál pápa május 1-jei boldoggá avatásáról és több tucatnyi műsort sugároz az eseményhez kapcsolódóan - közölte Böröcz István, a...Az MSZP új adórendszert...
Az MSZP azt javasolja, hogy a kormány a költségvetés konszolidálása és a társadalmi igazságosság érdekében terjesszen elő új,...
Hűtlen kezelés gyanúja az...
Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt hivatalból eljárást indított a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság az egri Gárdonyi...
A húsvéti szent háromnapról
A húsvéti ünnepek sorában nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat következik, majd húsvét vasárnapja jön. A húsvétot hamvazószerdától nagyszombatig negyven napos böjt készíti elő, az...Aki szegény, haljon meg?
"Orbán üzenete: aki szegény, haljon meg! Orbán Viktor "kétbalkezével", Matolcsy Györggyel a múlt héten nem...
Elutasították Hunvald feljelentését
Nem állapítottak meg bűncselekményt a nyomozók, így a IX. kerületi rendőrkapitányság három hónap után megszüntette a nyomozást, amelyet tavaly év végén, személyes adattal visszaélés bűntette miatt Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester feljelentése alapján indított - számolt be keddi számában a Népszava. A lap azt írta, hogy a kerületi ingatlanügyek miatt jelenleg a bíróság előtt vádlottként álló volt MSZP-s politikus éppen ügyének a jobboldali sajtóhoz "kiszivárgott" iratai, az abban szereplő különleges személyes adatok nyilvánosságra kerülése miatt tett...Romagyilkosságok: megszólal a koronatanú
Tanúmeghallgatással folytatódik ma a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat ügyében indított büntetőper tárgyalása a Pest Megyei Bíróságon. Elsőként a büntetőügy koronatanújának számító F.-né Ny. Évát hallgatja meg a bíró.Az ügyészség négy férfit vádol aljas indokból, előre kitervelten, több emberen, részben 14 éven aluli sérelmére, részben sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberöléssel, csoportosan elkövetett fegyveres rablással, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel.Miszori László tanácsvezető bíró elsőként F.-né Ny. Évát hallgatja...Lázár újra indul, ha Orbán jelöli
Frakcióvezetőt választ május 9-én a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja; Lázár János, ha Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök jelöli, újra elvállalja a tisztséget. A frakcióvezető az MTI-nek adott interjúban beszélt arról is, nem lát változást Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár Fidesz-frakcióbeli megítélésében, amely "eddig támogató volt". Lázár János emellett elmondta, személy szerint meggyőzhető a szabad vasárnap ügyében, de komoly fenntartásai vannak. Lázár János a Fidesz és a KDNP kapcsolatát firtató kérdésre azt mondta: az elmúlt egy évben pozitívabb lett a..."Építsünk új társadalmi...
Új társadalmi koalíció építésére szólított fel minden demokratát Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője hétfő este a Parlament melletti fáklyás felvonulást követő beszédében,...Visszatér a jó idő, 20...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére kedd estig: Az időnként erősebben megnövekvő gomolyfelhőzet mellett sok napsütésre számíthatunk, csapadék...Hoffmann Rózsa bírja a...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője úgy látja, hogy a miniszterelnök bizalma töretlen Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárban.Harrach Péter hétfőn az MTI kérdésére azt..."Kőbe vésték" a...
Mesterházy Attila szerint az új "egypárti" alaptörvény elfogadásával április 18. az ország szétszakításának napja...
Az LB elnökét lemondásra...
Két bíró lemondásra szólította fel Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökét hétfőn, a Fővárosi Bíróság összbírói értekezletén - erősítette meg az MTI értesülését Szűcs Péter, az LB...Pihenni küldte Gyurcsányt a...
Lázár János szerint Gyurcsány Ferencnek "érdemes lenne egy kicsit elvonulnia pihenni", mert a gondolataiból az...
Hazahozták a Fenyő-gyilkosság gyanúsítottját
Vasárnap hozta haza a Nemzeti Nyomozó Iroda Jozef Rohácot, a 13 évvel ezelőtti Fenyő-gyilkosság gyanúsítottját; a nyomozóhatóság a férfi előzetes letartóztatását kezdeményezte.Az ORFK szóvivői irodájának hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda vasárnap kísérte haza "Jozef R. szlovák állampolgárt", aki ellen a Fővárosi Bíróság február 10-én nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki. A férfit a szlovák hatóságok február 18-án fogták el, majd Magyarország kérelmének elbírálása után a szlovák legfelsőbb bíróság elrendelte kiadatását.A...Elfogadta az Országgyűlés Magyarország új alaptörvényét
Elfogadta Magyarország új, 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvényét hétfőn az Országgyűlés.Az új alkotmányra 262-en szavaztak igennel, 44-en nemmel, egy képviselő tartózkodott.Önálló fejezet tartalmazza az új alkotmányban az alapvető jogokat és kötelességeket. Az előbbiek közé bekerült az önvédelemhez és a tulajdonvédelemhez fűződő jog; az alaptörvény mindenki számára kötelességként határozza meg a képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzést.Az alkotmány Szabadság és felelősség című fejezete kimondja, hogy alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely...
Indoklás nélkül menesztették a rendőrfőkapitányt
A mai napon dr. Pintér Sándor, a Magyar Köztársaság belügyminisztere - az országos rendőrfőkapitány javaslatára - indokolás nélkül visszavonta vezetői kinevezését dr. Ármós Sándor dandártábornoknak, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének.Ezzel egyidejűleg a főkapitányság vezetésével dr. Simon Tamás dandártábornokot, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi vezetőjét bízta meg.
« Előző
25056 | 25083 | 25110 | 25137 | 25164 | 25191 | 25218 | 25245 | 25272 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

