Élőben közvetítik az alaptörvény aláírását hétfőn délben

Élőben közvetítik az alaptörvény aláírását hétfőn délben Schmitt Pál köztársasági elnök április 25-én délben, a Sándor-palotában írja alá az Országgyűlés által egy héttel korábban elfogadott új alaptörvényt. Az este folyamán Budapesten, valamint nyolc vidéki helyszínen, illetve Kolozsváron is egy időben kezdődő gálaestekkel köszöntik Magyarország következő alkotmányát.Orbán Viktor miniszterelnök, a Facebookon közzétett húsvéti üzenetében úgy fogalmazott, sorsszerűnek és rendeltetésszerűnek érzi, hogy az államfő húsvéthétfőn írhatja alá az új alkotmányt, amely szerinte az újjászületés dokumentuma lehet. Kiss Norbert, a Köztársasági...

Gyöngyöspata: megérkeztek, ütöttek, kórház lett a vége

Hazatértek vasárnap Gyöngyöspatára azok a roma asszonyok és gyerekek, akik pénteken hagyták el a települést.A 267 nőt és gyermeket azt követően szállították el Csillebércre, illetve egy szolnoki táborba, hogy a Véderő elnevezésű szervezet honvédelmi alapismereteket oktató tábort hirdetett meg a község határában április 22-e és 24-e között. A Véderő tagjait még pénteken előállította, illetve igazoltatta a rendőrség, ezt követően valamennyi "táborlakó" elhagyta a helyszínt. Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom országos alelnöke, a gyöngyöspatai cigány kisebbségi...

Az MSZP változatlanul Magyarországért aggódik

Az MSZP változatlanul Magyarországért aggódik A szocialisták szerint nem jó irányba haladnak a dolgok Magyarországon; a Fidesz-KDNP által megnyert egy évvel ezelőtti országgyűlési választások óta nőtt a munkanélküliek száma, félkatonai szervezetek alakultak, és sok munkavállaló kevesebbet keres az új adórendszer miatt, mint egy évvel ezelőtt - erről Kormos Kata, az MSZP szóvivője (képünkön) vasárnap egy telefonos sajtótájékoztató keretében beszélt az MTI-nek.A köztársasági elnök hétfőn aláírja Magyarország "pártalkotmányát", és hétfőn lesz egy éve, hogy a Fidesz-KDNP megnyerte a 2010-es országgyűlési...

Az áldozathozatal értékálló...

Az áldozathozatal értékálló befektetés - hirdette Erdő Péter a húsvéti szentmisén Nem kell érdekeinket vagy jó közérzetünket egymástól féltenünk, bátran hozhatunk áldozatot egymásért, ennél értékállóbb...

Húsvét napjaiban Jézus...

Húsvét napjaiban Jézus Krisztus feltámadását idézi meg a világ A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe; húsvét vasárnapján a keresztény egyházak Jézus feltámadására emlékeznek, s...

91 ittas vezetés, 407...

Az elmúlt 24 órában összesen 54 közúti közlekedési baleset történt, halálos áldozatot egy sem követelt - tette közzé a rendőrség honlapján vasárnap reggel.A közlemény szerint 17 baleset...

Záporra, zivatarra...

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Várható időjárás az ország területére vasárnap estig:Vasárnap főként a déli és középső megyékben lehet sok a felhő. Záporra, zivatarra azonban...

Semjén: a Vadászati...

Semjén: a Vadászati Védegylet kész a párbeszédre Az Országos Magyar Vadászati Védegylet kész a szakmai párbeszédre a természetvédelem és vadgazdálkodás érdekeinek...

Lottó: egymilliárdért sem...

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:Nyerőszámok:1 (egy)19 (tizenkilenc)34 (harmincnégy)51 (ötvenegy)67 (hatvanhét)Joker: 336278. Az 1...

Megkezdődött a hajózási szezon a Balatonon

Megkezdődött a 165. hajózási szezon a Balatonon; az idei első hajót, a Siófokról érkező, 120 éves Kelént szombaton fogadták ünnepélyesen a balatonfüredi kikötőben.A balatoni hajósokat, élükön Horváth Gyulát, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatóját, Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere, országgyűlési képviselő köszöntötte, majd azt hangsúlyozta, hogy idén két jeles évfordulót is ünnepel a városuk. Mint mondta: 800 éves Balatonfüred és 40 éve avatták várossá. A település az elmúlt években szembetűnően fejlődött, több milliárd forintos uniós támogatással, a több...

Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas szociológus 80 éves

Április 25-én ünnepli 80. születésnapját Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas szociológus, akadémikus.Budapesten született értelmiségi családban, Kecskeméti Zsuzsanna néven. A háború után a Nemzetközi Vöröskereszt révén Franciaországba került egy zsidó árvaházba, majd a versailles-i gimnáziumban tanult. 1948-ban hazatért, és a Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója lett. 1950-ben az egyetemen zajló kisebb koncepciós perben ő lett az egyik vádlott polgári származása és nyugati iskolái miatt, de kizárására végül nem került sor. Egyik tanára hívta a KSH-ba dolgozni, a munka mellett végezte...

Kikapcsolták a hőszolgáltatást egy nagykanizsai 56 lakásos társasházban

Díjtartozás miatt kikapcsolták a melegvíz-szolgáltatást és a fűtést Nagykanizsán, a Kazanlak lakótelep 56 lakásos társasházában - írta szombati számában a Zalai Hírlap.A meleg vizet azokban a lakásokban is elzárták, ahol a tulajdonosok rendszeresen fizetik a költségeket. A fűtési szezon ugyan már véget ért, de a meleg víz hiánya gondot okoz.Markotán Tibor közös képviselő a lapnak azt nyilatkozta, hogy a társasháznak szinte minden szolgáltatóval szemben több hónapos elmaradása van, mert a lakók egy része nem fizette be a közös költséget. A tartozás összege megközelíti a hatmillió...

Húsvéti körmeneteket tart...

A keresztények legnagyobb ünnepe, húsvét alkalmából ma országszerte körmenetek indulnak a katolikus templomokból, hagyományosan ezzel emlékeznek meg Jézus Krisztus feltámadásáról.Ma,...

Orbán: az új alkotmány a...

Orbán: az új alkotmány a magyar újjászületés dokumentuma Orbán Viktor a húsvéthétfőn kihirdetendő alaptörvényt a magyar újjászületés legfontosabb dokumentumának és Európa legmodernebb...

Szél és eső rondít bele a...

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére szombat estig: Szombaton erőteljesebb lesz a nappali gomolyfelhő-képződés, de továbbra is mindenütt...

Húsvéti kirándulásra mentek...

ÖSSZEFOGLALÓ Gyöngyöspatán a tábornyitás meghirdetett időpontja előtt nem sokkal a rendőrök távozásra szólították fel azokat, akik terepszínű ruhában, illetve a Véderő tagjaira jellemző...

Gyötrő bizonytalanság:...

Az MSZP budapesti elnöksége nem tárgyalt róla, így megerősíteni sem tudják azt a hírt, miszerint Gyurcsány Ferenc is beszédet mondana május elsején a városligeti szocialista...

A kettős gyilkosság miatt...

Megerősítette jelenlétét a rendőrség a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón a hét közepén történt kettős gyilkosság után - közölte Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője...

Provokáció Gyöngyöspatán - szó sincs evakuálásról?

Provokáció Gyöngyöspatán - szó sincs evakuálásról? Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója cáfolta, hogy evakuálásként lenne értelmezhető a gyöngyöspatai anyák és gyermekek táboroztatása.A főigazgató az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, evakuálásról "szó sincs", ugyanis - mint hozzátette - a gyöngyöspataiak kérésére szervezték meg már korábban a húsvéti tábort.A Magyar Vöröskereszt 172 nőt és gyereket helyezett el a csillebérci egykori úttörőtáborban. További, körülbelül 100 társukat Szolnokra vitték.Gyöngyöspatára a Véderő nevű mozgalom katonai alapismereteket oktató tábort hirdetett meg...

Vona kihívja Orbán Viktort, mert "életek múlhatnak rajta"

Nyilvános televíziós vitára hívja ki Vona Gábor a Jobbik elnöke Orbán Viktor miniszterelnököt - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Dúró Dóra a Jobbik országgyűlési képviselője. Vona Gábor az egyik közösségi portálon tette közzé a felhívását. Eszerint azért ezt a módját választotta a felkérésnek, mert Orbán Viktor is aktív felhasználója a portálnak. A Jobbik elnöke úgy fogalmaz: "mivel a magyar - cigány együttélés kérdése, problémái mostanra a mindennapi sajtó legtöbbet elemzett témája lett, így szerintem itt az ideje, hogy a politika a sajtóüzengetés, a...

"El kell húznia" az Orbán-kormánynak az ország éléről - véli az MSZP

Az MSZP szóvivője szerint az, hogy Gyöngyöspatán éppen evakuálják a családokat, illetve hogy fideszes vezetésű budapesti kerületekben kilakoltatások folynak, mind azt bizonyítják, hogy a kormány nem tud kormányozni, csődöt mondtak, megbukott a gazdaságpolitikájuk és a társadalompolitikájuk is ezért "el kell nekik húzniuk" végre az ország éléről.Török Zsolt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány a cirkuszt és kenyeret mondásból csak a cirkuszt tanulta meg, "de ebből nem lehet jóllakni". A pártszóvivő szerint az új konvergenciaprogram...