Kulcsár-ügy: újra beidézhetik a korábbi vádlottakat

Szakértői vallomások ismertetésével folytatódott a Kulcsár-ügy megismételt elsőfokú büntetőpere hétfőn a Fővárosi Bíróságon (FB); a hét második felében sor kerülhet egyes korábbi vádlottak tanúkénti meghallgatására. A bíróság a sokmilliárdos sikkasztási ügyben a hétfői és várhatóan a következő, szerdai tárgyalást is a terjedelmes szakértői vélemények, mellékletek, illetve a szakértők által a korábbi elsőfokú büntetőper tárgyalásain tett nyilatkozatok szó szerinti felolvasásával tölti. A 2008 augusztusában kihirdetett elsőfokú döntést ugyanis a Fővárosi Ítélőtábla egy éve...

Nem ért vele egyet, de megszavazza az MSZP a Btk. szigorítását

A cél fontossága miatt megszavazza, de hibásnak tartja az MSZP a kormánynak a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítására vonatkozó javaslatát, amelyről hétfőn dönt a parlament.Bárándy Gergely országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány indítványa - amely az "egyenruhás bűnözés" megfékezése érdekében változtatna a Btk.-n - szakmailag elhibázott.Rámutatott, hogy a javaslat alapján két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki olyan, a közbiztonság, a közrend fenntartására irányuló vagy annak látszatát keltő tevékenységet szervez, amely másokban...

Gyurcsány mentelmi jogáról egy hónapig is elvitázgathatnak

A Fidesz frakcióvezetője arra kérte a parlament mentelmi bizottságának fideszes tagjait, hogy a legnagyobb körültekintéssel járjanak el, mielőtt döntést hoznak Gyurcsány Ferenc szocialista képviselő, volt miniszterelnök mentelmi joga ügyében.A volt kormányfőt hivatali visszaélés miatt tervezi gyanúsítottként kihallgatni az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben, a legfőbb ügyész ezért mentelmi jogának felfüggesztését kérte.Lázár János Fidesz-frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján közölte: tekintettel arra, hogy egy milliárdos bűncselekményről van szó, valamint...

"Ne heccelje Gyurcsány a...

Tarlós István főpolgármester arra kéri Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, hogy ne heccelje feleslegesen a budapestieket a...

Adó: a magyarok fele...

Adó: a magyarok fele ajánlja fel egy százalékát Beteg gyerekek és állatmenhelyek: továbbra is nekik ajánlják fel legszívesebben személyi jövedelemadójuk egy százalékát a...

Büntethető lesz az etnikai...

Az Országgyűlés ma - a házszabálytól történő eltéréssel - büntethetővé teheti az egyes közösségekben félelmet keltő, etnikai feszültséget szító magatartást. A képviselők abban az esetben...

Kezdődnek a tavaszi...

Kezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák Hétfő reggel 8 órakor a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel megkezdődnek a tavaszi...

Hétfőn már a nap is...

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére hétfő estig:Vasárnap éjszaka nyugat felől csökken a felhőzet, ott megszűnik a csapadék is, a Tiszántúlon...

Mentősökre támadt egy banda

Mentősökre támadt egy banda Megtámadták az Országos Mentőszolgálat egyik esetkocsiját Cegléden vasárnap kora este - közölte az MTI-vel a szervezet...

Orbán szociális konzultációt indított

Orbán szociális konzultációt indított Szociális konzultációt kezdeményezett a kormányfő - ezt Orbán Viktor a Facebook közösségi portálon, videóüzenetben jelentette be vasárnap."Kézhez fognak kapni egy levelet, amely egy kérdőívet is tartalmaz és arra kérem önöket, ezt gondosan olvassák el, töltsék ki, és küldjék vissza" - fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor az állampolgároknak küldött levelében 10 kérdést tesz fel, amelyek - mint mondta - a mindennapi életünk szempontjából a legfontosabbak. A kormányfő három kérdést idézett videóüzenetében a leveléből, ezek a munka világát, az oktatást...

Gyurcsány: kezdődik a harc

"No pasarán! Nem törnek át" - az ismert antifasiszta politikai szlogennel üzent Gyurcsány Ferenc az MSZP városligeti majálisán Orbán Viktornak. A szocialista politikus felidézte, hogy az új alkotmány elfogadtatása miatt a köztársaság elárulásával, a szabadság eltiprásával vádolta a miniszterelnököt. "Ma többet mondunk, azt mondjuk: No pasarán! Nem törnek át! Nem törik át a köztársaságpártiak erős hitét, politikai közösségét" - fogalmazott. Gyurcsány Ferenc hangoztatta: május elseje a küzdelem és a harc kezdetének napja, amikor "azt üzenjük a köztársaság...

Őket is betiltják? Sportolók okoztak riadalmat Érpatakon

Terepruhát viselő airsoft - légfegyverekkel csapatversenyt vívó hobbi-sport - versenyzők okoztak riadalmat Érpatakon vasárnap - közölte a rendőrség az MTI-vel.A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság ügyeletére az érpataki roma kisebbségi önkormányzat elnöke jelezte telefonon, hogy az Újfehértóhoz közeli településen terepszínű egyenruhát viselő emberek jelentek meg, riadalmat okozva a helyiek között - mondta Fülöp Gergely, a rendőrség nyírségi szóvivője. A százados tájékoztatása szerint az újfehértói rendőrőrs járőrei azonnal ellenőrizték a bejelentést, és tizennyolc...

"A család és a munka...

A népesedési krízisből való kilábalás a nők foglalkoztatottságának emelésével oldható meg - mondta Ertsey Katalin, az LMP országgyűlési képviselője.A párt május 1-jei rendezvényén...

Jobbik: a bűnözést kiváltó...

Jobbik: a bűnözést kiváltó okokat kell megszüntetni A bűnözésről beszélve mindenki arra gondol, hogy a rendőrség fogja el a bűnözőket, a Jobbik szerint viszont az igazi megoldást...

Hétfőn kezdődnek az...

Hétfőn kezdődnek az érettségi vizsgák Hétfő reggel a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel megkezdődik a 2010/2011-es tanév...

Borult, esős lesz május elseje

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás vasárnap estig:Szombat estig több helyen várható zápor, zivatar, majd éjszaka átmenetileg csökken a csapadékhajlam. Vasárnap...

Sár öntött el több zalai...

Felhőszakadás miatt a domboldalakról lezúduló sárfolyam öntött el két települést Zala megyében - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete szombaton az MTI-t.A...

Nem volt telitalálat az...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:Nyerőszámok:26 (huszonhat)39 (harminckilenc)41...

Veres riporter helyett most oszlopnak ment neki

Veres riporter helyett most oszlopnak ment neki Villanyoszlopnak ütközött autójával Veres János MSZP-s országgyűlési képviselő, volt pénzügyminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírgyulajban szombat délután; a politikus nem sérült meg a balesetben - erősítette meg az MTI információját Fülöp Gergely, a térségi rendőr-főkapitányság szóvivője.Veres János autója a település belterületén egy kanyarban megcsúszott és az út menti villanyoszlopnak ütközött - ismertette a százados. A politikus egyedül ült autójában.A baleset körülményeinek tisztázására a rendőrség vizsgálatot indított, ittasság gyanúja nem merült fel - mondta...

Felére csökken a "táppénzplafon"

A felére csökken a "táppénzplafon"; május elsejétől az eddigi összeg, a maximum napi bruttó 10.400 helyett legfeljebb 5.200 forintot kaphatnak naponta azok a keresőképtelenné vált emberek, akiknek van biztosításuk - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szombaton az MTI-vel.A jelenlegi szabályozás értelmében a keresőképtelenség első 15 munkanapjára - a betegszabadság időtartamára - az átlagkereset 70 százalékát kapja a biztosított, ezt teljes egészében a munkáltató fizeti ki. Ha valaki egy hosszabb betegség miatti keresőképtelenség címén már kimerítette...

MSZP-választmány: Gyurcsány ártatlan

MSZP-választmány: Gyurcsány ártatlan Egyhangúlag meghozott állásfoglalásban állt ki Gyurcsány Ferenc mellett az MSZP választmánya szombaton.Simon Gábor elnök a testület ülése után újságíróknak azt mondta: "az ártatlanság vélelmén túl is" hisznek a volt kormányfő ártatlanságában. A választmányi állásfoglalás szerint a Fidesz maga alá gyűri az igazságszolgáltatást, és adminisztratív eszközöket felhasználva akar "leszámolni" politikai ellenfeleivel.Gyurcsány Ferencet hivatali visszaélés miatt tervezi gyanúsítottként kihallgatni az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben, a legfőbb...