Gyötrő bizonytalanság: mond-e beszédet Gyurcsány május 1-jén?
2011. április 22. péntek 21:12
Az MSZP budapesti elnöksége nem tárgyalt róla, így megerősíteni sem tudják azt a hírt, miszerint Gyurcsány Ferenc is beszédet mondana május elsején a városligeti szocialista megmozduláson.
A szocialista párt budapesti elnöksége által péntek délután az MTI-hez eljuttatott közleményben leszögezték: mivel nem tárgyaltak erről az ügyről, így ilyen jellegű határozat sem született.
Az MSZP mindezt arra reagálva közölte, hogy a Magyar Nemzet pénteki számában azt írta: együtt ünnepelheti május elsejét Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, mert várhatóan mindketten beszédet mondanak majd a munka ünnepén, s ezzel a párt egységét is demonstrálni kívánják.
A napilap a Kapcsolat.hu internetes oldal alapján azt írta: az MSZP fővárosi vezetőinek javaslata nyomán a párt budapesti elnöksége azt javasolja az országos elnökségnek, hogy a május 1-jei, városligeti rendezvényen mondjon beszédet Mesterházy Attila jelenlegi és Gyurcsány Ferenc volt pártelnök is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...