"Építsünk új társadalmi koalíciót"
2011. április 19. kedd 07:20
Új társadalmi koalíció építésére szólított fel minden demokratát Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője hétfő este a Parlament melletti fáklyás felvonulást követő beszédében, hogy 2014-ben eltörölhessék az Országgyűlés által hétfőn elfogadott új alaptörvényt, amelyet a Fidesz-KDNP "pártalkotmány-tákolmányának" nevezett.
A szocialista párt a Képviselői Irodaház melletti Jászai Mari térről a Széchenyi rakparton lévő Bibó István szoborig tartó fáklyás felvonulással tiltakozott az új alkotmány ellen, a rendezvényen több százan vettek részt.
Ott volt Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, Kovács László volt pártelnök, európai parlamenti képviselő, Tóbiás József pártigazgató, és több korábbi MSZP-s miniszter és államtitkár.
A rendezvényt a szervezők azzal magyarázták, hogy "a mai nap fekete hétfőként" vonul be a történelembe, és a "sötétség és az elnyomás ellen akarnak világosságot gyújtani" a demokraták nevében.
Horváth Csaba az 1956-os Nagy Imre kormány államminisztere, Bibó István szobra előtt azt mondta: a Fidesz az alaptörvény elfogadásával feladta a demokráciát, a szabadság ellenségeivé váltak, de "pökhendi, arrogáns kormányzati hatalmaskodásukat" amelyhez a szavazófülkékben kaptak felhatalmazást, és 2014-ben el fogják veszíteni.
Ehhez a legfontosabb feladatuknak nevezte, hogy új társadalmi koalíciót építsenek, hogy a "párttákolmány" ne érhesse meg negyedik születésnapját.
A szocialista politikus azt mondta: azért vonultak ki az utcára, hogy megvédjék a demokráciát, még a helyett az ember helyett is, "aki fontos szereplője volt a rendszerváltásnak, a most kidobott alkotmány létrehozásának".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Egy magyar városban megtilották a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

