Az MSZP új adórendszert vezetne be
2011. április 19. kedd 12:30

Az MSZP azt javasolja, hogy a kormány a költségvetés konszolidálása és a társadalmi igazságosság érdekében terjesszen elő új, július elsején életbe lépő adótörvényt.
Szekeres Imre gazdaságpolitikai kabinetvezető kedden sajtótájékoztatón azt mondta: a büdzsé megbukott, a kormány által eltervezett bevételek nem folynak be, így három hónap alatt az egész évre tervezett hiány teljesült.
A szocialisták - folytatta - ezért olyan új adórendszerre tesznek javaslatot, amely fél év alatt 375 milliárd forint többletbevételhez juttatná a költségvetést, ugyanakkor az igazságos közteherviselést is szolgálná. Ötmillió forint jövedelem felett 32 százalékos személyi jövedelemadót írnának elő, és visszaállítanák az idén 20 százalékkal csökkentett munkavállalói kedvezményt.
"Így a havonta bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet keresők nem járnának rosszul, és Rogán Antalnak sem kellene Rambót játszania" - mondta Szekeres Imre. Az MSZP emellett a tavalyi szinten tartaná a tőkejövedelmek adóját, a társasági adó csökkentése helyett pedig a társadalombiztosítási járulékot mérsékelné 3 százalékkal.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

