A húsvét egyben a természet újjáéledésének ünnepe
A húsvét, vallási vonatkozásai mellett, egyben a természet újjáéledésének ünnepe, és már a kereszténység előtti időkben ünnepelték ezt az időszakot. Szimbólumrendszere részben onnan ered, hogy a germán tavaszistennőnek nyúlszerű feje volt és a kedvenc nyulát madárrá változtatta. Utóbbi pedig színes tojásokat tojt.Neve abból ered, hogy előtte 40 napig tartózkodni illik a hús fogyasztásától, az ekkorra elkészülő sonkát és egyéb hagyományos ételeket pedig a hagyomány szerint megszentelik.Ugyanakkor a locsolkodás szokása szintén a megújhodást jelenti. Azért locsolják meg a...
A sivatagi por szűri a napsütést, majd' 30 fok is lehet
Vasárnap a sivatagi por erősen szűri a napsütést. Csapadék nem valószínű. Nagyrészt élénk lesz a déli szél. A légkörben zajló további melegedés miatt a melegfrontra fokozottan érzékenyek tapasztalhatnak fejfájást, fáradtságérzetet, álmatlanságot. Emellett ingerlékennyé válhatunk, és csökkenhet teljesítőképesség. Ezen kívül az óraátállítás is megterhelheti szervezetünket. A fátyolfelhők és a sivatagi por erősen szűri a napsütést, időszakosan akár borult eget is okozva. Csapadék nem valószínű. Nagyrészt élénk lesz a déli szél, de napközben a Tiszántúlon és az...
Elhunyt Tordy Géza színművész, 85 évesen érte a halál
Meghalt Tordy Géza színművész - közölte a Nemzeti Színház az MTI-vel. Budapesten született 1938. május 1-jén. A középiskolában magasépítészetet tanult, de már 16 évesen tagja volt Versényi Ida műkedvelő színjátszó körének. 1956-ban felvették a főiskolára, de abban az évben nem indult színészképzés, azonban Zách János, a kaposvári színház igazgatója odavette segédszínésznek. 1956. október 26-án a város Petőfi-szobránál Tordy szavalta a Szózatot. Somogyból Szegedre került két évre, majd 21 évesen a Magyar Néphadsereg Színháza (a Vígszínház) tagja lett. 1963 és 1967 között a...
Itt vannak az ötös lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 13. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...
Sivatagi homok és felhők...
Ilyen időnk lesz húsvét vasárnapján. A fátyolfelhők és a sivatagi por szombaton és vasárnap is többnyire erősen szűri a...
Volt, ahol már nyári...
Késő délelőtt a Dél-Alföldön egy-egy meteorológiai mérőállomáson már elérte a hőmérséklet a 25 Celsius-fokot, így idén március...
Nagyszombat estéje már a...
Nagyszombaton az esti vigília szertartással kezdetét veszi a húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető...
A meleg levegővel együtt...
Sivatagi por étkezett a Kárpát-medence fölé, a magasszintű felhőzet a por hatására a vártnál jobban szűrheti a napsütést -...
Újabb lépést tett a világűr...
Sikerrel zárult a négy űrhajósjelölt hatnapos izolációs tréningje, amelynek célja a jelöltek felkészítése volt az űrutazással járó kihívásokra - közölte a HUNOR - Magyar Űrhajós Program...Hihetetlen, milyen csodás napunk lesz szombaton!
Alapvetően napos idő valószínű fátyolfelhőkkel, azonban ma átmenetileg jobban megnövekszik a gomolyfelhőzet, de csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet főként a nyugati országrészben erős, az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. Éjszaka csillapodik a légmozgás, de erős széllökések az északnyugati tájakon még holnap is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 7 és 12 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22 és 27 fok között alakul.
Több mint 8000 tonna füstölt áru fogy az ünnepi időszakban
Több mint 8000 tonnányi sonka és egyéb főtt-füstölt hús fogy a húsvéti ünnepi időszakban, amelyek értéke eléri a 16 milliárd forintot. Ebben a termékkategóriában háztartásonként átlagosan 2,6 kilogramm a fogyasztás a húsvéti ünnepek idején. Egyre többször vesz a lakosság minőségi termékeket, ugyanakkor a háztartások egyre kisebbek, ezért egyre kisebb mennyiséget vásárolnak.
Legalább hatmilliárdot csokizunk el húsvétkor
Az édességfogyasztás tavalyi visszaesése fokozatosan helyreállt az elmúlt évben, így az előző húsvéthoz képest hasonló forgalomra számítanak a gyártók. A húsvéti szezonális édességek forgalma a korábbi években akár az ezer tonnát is elérte. A tapasztalatok szerint 40 százalék körüli részesedéssel a csokinyúl a legnépszerűbb. A csokitojás csak alig marad ettől el, míg a fennmaradó hányadot az állatfigurákról mintázott üreges csokoládék teszik ki. A húsvéti csokoládéfigurák forgalma 2019-ben ötmilliárd forint volt, ám 2020-ban a járvány első hulláma épp ebben...
Nyárias idő várható a...
Döntően napos, száraz, kora nyárias idő várható élénk, olykor erős széllel a húsvéti hosszú hétvégén, a csúcshőmérséklet...
Négy új hajó felavatásával...
A talpra állás után a gazdaságban és a turizmusban is az idei az újraindítás éve, amelyben 2-3 százalékos GDP-növekedés lesz...
Szomjaznak a vetések,...
A tavaszi vetések várják az esőt, mert a talaj felső rétege már nagy területen kiszáradt és csapadék alig várható, ugyanakkor...
Nem tűntek el iratok az...
Az úgynevezett Völner-Schadl ügyben a vádiratban nem szereplő, fel nem használt bizonyítékok, adatok is megvannak, semmilyen...
Varga Judit: Magyar Péter...
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta...
KSH: 600 ezer fölé ugrott a...
Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset...Napsütéssel indul a csütörtök, aztán jönnek a felhők
Este délnyugat felől hidegfront vastagabb felhőzete érkezik, amely éjszaka északkelet felé vonul többfelé esőt, záport, helyenként zivatart okozva. Csütörtökön legkésőbb az északkeleti tájakat is elhagyja a front felhő- és csapadékrendszere, mögötte átmenetileg kisüt a nap, majd délnyugat felől a déli óráktól újból felhőzet-növekedés kezdődik. Ezzel együtt növekszik a csapadékhajlam, napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délies szél gyakran lesz erős, holnap már...
Még egy napig lehet jelentkezni a tavaszi Erzsébet-táborokba
Május 22. és június 14. között osztálykirándulásoknak ad otthont a Zánkai Erzsébet-tábor. A diákok hétfőtől szerdáig, valamint szerdától péntekig tartó, háromnapos, ottalvós táborozáson vehetnek részt. A szervező Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (Erzsébet Alapítvány) korszerű szállást, napi étkezéseket, egészségügyi ellátást és mintegy 30 féle osztályközösségeket erősítő élményprogramot biztosít az Erzsébet Táborok táboroztatási programja keretében - közölte az államtitkár. Hozzátette, a tábori osztálykirándulásoknak fontos eleme a közösségi szellem...
Változik a MÁV és a Volán menetrendje az ünnepi hétvégén
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési változásokról beszámolva. Jelezték, hogy ha szükséges, több kocsival indítják az InterCity-vonatokat. A MÁV Zrt. közleménye szerint március 28-án a pénteki napra, 29-én a szombati, 30-án és 31-én az ünnepnapi, április 1-jén a vasárnapi, 2-tól a már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok. Az iskolai tavaszi szünet nem befolyásolja a személyszállító vonatok közlekedését - tették hozzá. Közölték azt is, hogy az utasforgalom szempontjából frekventált...
A rovat további témái
- Húsz foknál is melegebb lehet szerdán napközben!
- Minden webáruháznak biztosítani kell a postai szállítási módot is
- Bőséges a tojáskínálat, de az árakban nagyok a különbségek
- Napokon át vizsgálják a gyermekvédelmi intézmények vezetőit
- Reggel ismét hideg lesz, napközben már melegszik az idő
- Négyezer embert vertek át online munka ígéretével
« Előző
2079 | 2106 | 2133 | 2160 | 2187 | 2214 | 2241 | 2268 | 2295 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akár tíz fok is lehet szerdán...
- Hatalmas hőmérséklet-különbség...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...
- Fél éve eltűnt, 17 éves lányt...
- Emberölés miatt tényleges...
- Orbán Viktor: a háború a legfontosabb...
- Döntött a köztársasági elnök, megvan...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Magára hagyott csecsemő életét...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...

