Máris ölik egymást, Gyurcsányék beperlik az egyik szónokot
Nagy János "Fidesz-kollaboráns polgármester" újra és újra szégyent hoz Szigetszentmiklósra, a Magyar Péter-féle szombati tüntetésen pedig hazudott is, ezért a Demokratikus Koalíció (DK) az azonnali lemondását követeli - közölte az ellenzéki párt szigetszentmiklósi önkormányzati képviselője vasárnap online sajtótájékoztatón. Jószai Attila emlékeztetett: Nagy János, az előző választáson a DK-Momentum-Jobbik-MSZP-LMP-Mindenki Magyarországa összefogás színeiben induló szigetszentmiklósi polgármester szombaton beszédet mondott a Magyar Péter-féle tüntetésen. Azt mondta, hogy...
Deutsch: alázattal fordulunk az előttük álló feladatokhoz
Győzelemre készülnek a június 9-i európai parlamenti választáson és alázattal fordulnak az előttük álló feladatokhoz - mondta a Fidesz európai parlamenti (EP) listavezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Deutsch Tamás kijelentette: győztes csapatot akart a Fidesz országos elnöksége összeállítani az EP-válaszásra. Hozzátette: a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) EP-listájának az összeállítása abból az elgondolásból indult ki, hogy az előttük álló EP-ciklus talán a legnehezebb, a legkeményebb lesz. Mint mondta, már most látható, hogy az elmúlt időszak...
Itt vannak az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 1 (egy) 4 (négy) 43 (negyvenhárom) 64 (hatvannégy) 76 (hetvenhat) Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 21 darab, nyereményük egyenként 2.223.610 forint;3 találatos szelvény 2322 darab, nyereményük egyenként 21.170 forint;2 találatos szelvény 70.179 darab, nyereményük egyenként 2695 forint.Joker: 058527Telitalálatos Joker 1 darab, nyereménye 91.524.340 forint.
Majd' harminc fok,...
Éjszaka derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, néhol ködfoltok képződhetnek. Vasárnap sok napsütésre számíthatunk, amit néhol...
Már lehet jelentkezni az...
Elindult a jelentkezés a nyári balatoni Erzsébet-táborokba: Zánkán és Fonyódligeten hatnapos, ötéjszakás turnusokban nyaralhatnak a gyermekek június 23-tól a szünidő teljes ideje alatt -...Szombaton nemhogy tavasz,...
Éjszaka nyugat, északnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, hajnalban az északkeleti határnál már...
Új otthonfelújítási...
Új otthonfelújítási programot indít a kormány 108 milliárd forint keretösszeggel az 1990 előtt épült családi házak energetikai...
A postákon is lehet majd...
Jelentősen bővülhet a lakossági készpénzfelvétel elérhetősége, havonta 150 ezer forintot a postákon is lehetséges lesz felvenni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium...Éjjel beborul, nappal...
Estétől északnyugat felől vastagabb felhőzet érkezik, ezzel együtt megnő a csapadékhajlam, és több helyen - legkisebb eséllyel...
Már félmillió betegnek segített az új alapellátási ügyelet
Átlépte a félmilliót az Országos Mentőszolgálat egységes alapellátási ügyeleti rendszerében ellátott betegek száma - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel. Azt írták, a 2023. február 1-jén Hajdú-Bihar vármegyében indult egységes rendszerhez fokozatosan az ország 18 másik vármegyéje (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Komárom-Esztergom, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém, Heves, Tolna, Csongrád-Csanád, Zala, Somogy, Bács-Kiskun, Vas, Nógrád, február 1-től pedig Pest és Fejér megye is) csatlakozott, a működés...
Több mint 165 ezer okosmérőt telepít az E.ON Hungária
Több mint 165 ezer új okosmérőt telepít szolgáltatási területén az E.On Hungária, a 10,1 milliárd forintos beruházás az európai uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) programjának keretében, a magyar kormány előfinanszírozása mellett folyik - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) államtitkára a projekt csütörtöki budapesti bemutatóján. Steiner Attila hangsúlyozta: a kormány azért döntött az előfinanszírozás mellett, mert különösen fontosnak tartja, hogy ezek a beruházások minél előbb megvalósuljanak. A program során 20 milliárd forintos...
Már csaknem kétezer család igényelte a csok pluszt
Február végig csaknem kétezer család nyújtotta be igénylését a csok pluszra - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában. Hornung Ágnes kiemelte, hogy az igénylések dinamikája hasonló, mint a 2015-ben bevezetett csok-nál. Ezt örömteli hírnek nevezte, mert a csok-ot - annak teljes "élettartama alatt" - 240 ezer család vette igénybe. Az év első két hónapjában benyújtott csok plusz igénylések szerint a házaspárok kétharmada gyermektelen - közölte. Mint mondta, ez azt...
Elkezdték az új KRESZ...
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széles körű szakmai, tudományos és társadalmi egyeztetéssel megkezdi a KRESZ...
Csillapodik a szél,...
Csütörtökön a változóan felhős ég mellett többórás napsütés valószínű, napközben továbbra is helyenként lehet kisebb csapadék....
Elkezdték a választási...
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) az április 3-i névjegyzéki adatok alapján megkezdte a szavazóköri névjegyzékbe vételről szóló...
Amióta mérik, nem volt...
Az idei március volt a legenyhébb 1901 óta - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján szerdán. Azt írták: az...
Csütörtöktől lehet a...
Csütörtöktől lehet a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az...
Szerdán is szeles, de...
Szerdán jórészt fátyolfelhős, napos időre számíthatunk csapadék nélkül, majd délutántól mindenütt megnövekszik a...
Először született szívtranszplantált édesanyának gyermeke
Mérföldkőhöz érkezett a magyar kardiológiai ellátás: Magyarországon először született szívtranszplantált édesanyának gyermeke - közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság kedden az MTI-vel. Azt írták, az anya 2009-ben kapott új szívet a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben (GOKVI). A tervek szerint az anya az intézetben szült volna, de "a kis jövevény nem tudott várni", így végül a kisvárdai Szent Damján Görögkatolikus Kórház szülészeti osztályán jött világra a kisbaba. A szülés idején a kisvárdai kórház a GOKVI munkatársaival...
Nyárból a télbe: Kékestetőn havas eső, hó esett
A hidegfront csapadékzónája a délelőtti órákban ért az Északi-középhegység fölé, a csapadék halmazállapota esőről havas esőre váltott, majd tisztán hóra - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden. Hozzátették: hétfőn mér 30 Celsius-fokot mértek az Alföldön, kedden pedig havas eső, sőt havazás volt Kékestetőn. Mint írták, a hidegfronti csapadékzóna kedden a délelőtti órákban ért az Északi-középhegység fölé, és a csapadék hűtő hatásának segítségével - Kékestetőn szűk két óra alatt 2 fokos hőmérsékletcsökkenést tapasztaltak - a csapadék halmazállapota legmagasabb...
Viharos széllel, esővel érkezik meg a hidegfront
Este nyugat felől egy markáns hidegfront érkezik, melynek hatására éjszaka egyre nagyobb területen beborul az ég. Kedd reggeltől viszont a front mögött délnyugat felől elkezd szakadozni, gomolyosodni a felhőzet, egyre nagyobb többfelé kisüt a nap, csupán északkeleten maradhatnak estig borult körzetek. Hétfő estétől nyugat felől egyre többfelé lehet számítani esőre, záporra. Kedd reggel, délelőtt a tartós csapadéktevékenység az északkeleti országrészre szorul, viszont kedd délután, este főleg az ország délnyugati felén többfelé alakulhatnak ki záporok,...
A rovat további témái
- A békák védelmére kérik a lakosságot a természetvédők
- Kilenc migránssal szemben intézkedtek hétvégén
- Június elejére emlékeztetett a hőmérséklet hétfő hajnalban
- Bolondos április: nagyot változik az időjárás a következő napok során
- Megérkeztek a hatos lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!
- Így zajlik az ételszentelés Csíkszereda főterén
« Előző
2052 | 2079 | 2106 | 2133 | 2160 | 2187 | 2214 | 2241 | 2268 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akár tíz fok is lehet szerdán...
- Hatalmas hőmérséklet-különbség...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...
- Emberölés miatt tényleges...
- Fél éve eltűnt, 17 éves lányt...
- Orbán Viktor: a háború a legfontosabb...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Döntött a köztársasági elnök, megvan...
- Hatalmas, ember méretű harcsát fogott...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...

