Mintegy 94 ezer egészségügyi dolgozó bére emelkedett
Csaknem 94 ezer egészségügyi dolgozót érint az átlagosan húszszázalékos egészségügyi szakdolgozói béremelés - mondta el a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Takács Péter közölte, hogy a béremelés vonatkozik arra a mintegy 84 ezer egészségügyi szakdolgozóra, aki a szakrendelőkben, kórházakban dolgozik, valamint arra a mintegy tízezer emberre, aki a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi alapellátásban dolgozik. Az államtitkár kifejtette, hogy a korábbi, gyakran áttekinthetetlen bérrendszert...
Harminckét határsértővel szemben intézkedtek hétvégén
Harminckét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján közzétett adatok szerint pénteken 2, szombaton 17, vasárnap 12 jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a rendőrök. Emellett az ország belsejében is elfogtak egy határsértőt, akivel szemben idegenrendészeti eljárás indult. Az elmúlt héten az ország területén 35 határsértőt tartóztattak fel és kísértek vissza. A megelőző héten -...
Hűvösebb, felhősebb és szelesebb lesz az idő az előttünk álló héten
Változón felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, olykor élénk széllel és néhol esővel március első hetében. Szerdától csökken a nappali felmelegedés mértéke és már csak 8-15 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, miközben visszatérnek a gyenge hajnali fagyok is - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn a pára- és ködfoltok feloszlása után a délnyugat felől növekvő fátyolfelhőzet és a kevés gomolyfelhő mellett sok napsütés várható A legtöbb helyen nem valószínű csapadék, de nem kizárt egy-egy zápor...
Meghoztuk a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...
Ismét megdőlt a hajnali...
Szombaton is megdőlt a hajnali országos melegrekord - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap. Azt írták:...
Felborult egy karambolozó...
Felborult egy mentőautó, miután összeütközött egy személyautóval Budapesten, a XVIII. kerületben vasárnap délelőtt. Kisdi...
Megérkeztek az ötös lottó...
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:Nyerőszámok:41...
Húsz fok, napsütés: ilyen...
Hajnalra többfelé párássá, ködössé válhat a levegő. Vasárnap napközben a látási viszonyok fokozatos javulását követően jobbára...
Összeütközött három autó...
Három gépkocsi szenvedett ráfutásos balesetet Harkány térségében, az 58-as főút 22-es kilométerszelvényénél szombaton...
Nem lassít a tavasz: a március is rekordokkal keződött
Melegrekordokkal indult a március is: megdőlt az országos és fővárosi hajnali melegrekord pénteken - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján szombaton. Azt írták: a meteorológiai tavasz beköszöntével, pénteken sem szakadt meg a rekorddőlések sora. Tatabánya Dózsakert meteorológiai állomáson 10,7 Celsius-fokot mértek péntek reggel, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó országos hajnali melegrekord. A rekord az 1994-ben Lentiben, illetve Marcaliban rögzített 10,5 fokos napi rekordot szárnyalta túl - írták. Hozzátették: Budapesten szintén rekordenyhe volt az éjszaka,...
Amióta mérik, nem volt ennyire enyhe a február
Rekordenyhe volt a február, olyannyira, hogy a márciusok között is a hetedik legmelegebb lenne - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken. A februárról készített összefoglalóban azt írták: 2024 februárjának középhőmérséklete országos átlagban 8,2 Celsius-fok volt, ami 7,0 fokkal haladja meg az 1991-2020-as évek átlagát. "Ilyen nagy pozitív anomália 1901 óta egyetlen hónapban sem fordult még elő. Ezzel az országos átlagot tekintve a legenyhébb február lett a 20. század eleje óta, 2,4 fokkal megelőzve az 1966-os februárt is" - írták. Hozzátették:...
Ködös, felhős éj után enyhe napunk lesz szombaton
Estétől kelet felől ismét felhősödés kezdődik, a Dunától keletre beborul az ég, a Dunántúlon viszont kevés lesz a felhő, viszont többfelé képződik köd. Szombaton a köd megszűnik, gomolyfelhők képződnek, a keleti országrészben a zárt felhőtakaró lassanként szakadozik, de északkeleten tartósan borult marad az ég. Éjjel és szombat napközben a keleti megyékben és a középső országrészben lehet nagyobb eséllyel eső, zápor. A délkeleti, keleti szelet élénk, ma néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, 10 fok között valószínű. A...
A kegyelmi ügy hatására sem...
A kegyelmi ügy hatására sem erősödtek az elmúlt egy hónapban a baloldali pártok, az eredmények alapján a Fidesz-KDNP nyerne...
Nőnek öltözve lopott...
Magát nőnek álcázva lopott meg idős embereket egy férfi egy nővel, a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség mindkét...
Egy átveréssel kevesebb...
Pénteken indul a csökkentett kiszerelésekre vonatkozó kötelező tájékoztatás a boltokban - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). ...Több millióan utazhatnak...
Új időszámítás kezdődik március 1-jével a magyar közlekedésben: a legnagyobb rezsicsökkentést hajtják végre, a tarifarendszer...
Nézze meg, milyen lesz az...
Folytatódik a megszokottnál enyhébb időjárás a tavasz első hétvégéjén is: pénteken még több helyen lehet eső, majd csökken a...
Több millió ember számára...
A MÁV-Volán csoport tájékoztató weboldalt indított a www.ujtarifa.hu címen az új bérlet- és kedvezményrendszerről, a 24 órás...
Börtönben kell maradnia a volt gyermekotthoni igazgatónak
Nem bocsátotta feltételes szabadságra a volt gyermekotthoni igazgatót a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája - közölte a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel csütörtökön. Sajtóinformációk szerint a döntés a bicskei gyermekotthon volt igazgatójára vonatkozik. A törvényszék - az igazgató nevének és a gyermekotthon helyének említése nélkül - azt írta: a büntetés-végrehajtási bíró a csütörtökön tartott meghallgatás, valamint a rendelkezésére álló iratok alapján döntött arról, hogy az elítélt feltételes szabadságra bocsátható-e. "Mindezek alapján...
Szerdán is sorra dőltek a melegrekordok
Megdőlt az országos és a fővárosi hajnali melegrekord is szerdán - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján csütörtökön. Azt írták: szerdán is folytatódott a februárban megszokotthoz képest jóval enyhébb időjárás. Tatabánya Dózsakert meteorológiai állomáson szerdán hajnalban 11,1 Celsius-fokot mértek, amivel megdőlt az erre a napra vonatkozó hajnali országos melegrekord. A korábbi rekord 10,5 fok volt, amit Keszthely és Zalaegerszeg Andráshida állomásain mértek, még 1994-ben. Közölték azt is: a fővárosban, Lágymányoson 9,7 fok volt szerda hajnalban, amivel megdőlt...
Akár húsz fok is lehet csütörtökön napközben
Éjszaka helyenként párássá válik a levegő, köd is képződhet. Néhol előfordulhat gyenge eső, záporeső. A főként déli, délkeleti irányból fújó szél csak kevés helyen élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 14 és 21 fok között alakul, a délkeleti tájakon mérhetjük a magasabb értékeket.
A rovat további témái
- Több mint kétezer jogsértést követtek el teherautó- és buszvezetők
- Pécsett alapították meg az első véradó állomást
- Tizedével nőtt tavaly a fehérgólyák száma Magyarországon
- Szakállas melegrekordok dőltek meg kedden is
- Szerdán is folytatódik a februári tavasz
- Fegyverrel tartott túszul egy nőt egy férfi a fővárosban
« Előző
2187 | 2214 | 2241 | 2268 | 2295 | 2322 | 2349 | 2376 | 2403 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akár tíz fok is lehet szerdán...
- Hatalmas hőmérséklet-különbség...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...
- Emberölés miatt tényleges...
- Fél éve eltűnt, 17 éves lányt...
- Orbán Viktor: a háború a legfontosabb...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Döntött a köztársasági elnök, megvan...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...

