Visszatér a kánikula, igazi strandidő lesz pénteken
Pénteken napos idő várható általában kevés gomolyfelhő mellett, csapadék nélkül. Keleten a konvergenciában továbbra is több lehet a gomolyfelhő, de csapadék holnap már ott sem várható. Ma nagy területen élénk, olykor erős lesz az északi, északnyugati szél, majd éjszaka, illetve holnap napközben mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 17 fok között alakul, vízpartokon lehet pár fokkal enyhébb, a hidegre hajlamos helyeken kissé hűvösebb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 27 és 32 fok között alakul.
Szenzációs feldezést tett egy magyar csillagász
Júliusban két új üstököst is felfedezett Sárneczky Krisztián kutatásvezető csillagász, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Piszkéstetői Obszervatóriumában. Az elsőként július 8-án felfedezett üstökös a nemzetközi megerősítések után július 18-án kapta meg a hivatalos C/2024 N3 (Sárneczky) nevet - közölte a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont csütörtökön az MTI-vel. Július 14-én egy újabb apró égitest tűnt fel a teleszkóp keresőfelvételein, az előző üstököstől alig 6 fokra. A további vizsgálatok azóta igazolták, hogy egy újabb...
Még soha nem nyaraltak ennyien Magyarországon, mint idén
Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első kétszáz napjában a turisták száma közel 12 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig közel 8 százalékkal alakult a tavalyi felett - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel csütörtökön. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint január elejétől a nyár közepéig több mint 8,8 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, ahol 21,3 millió vendégéjszakát töltöttek. Az iskolai szünidő megkezdése óta eltelt egy hónap is erősebb turisztikai eredményeket hozott...
Sok problémát tártak fel a...
A strandbüfék és a street food árusító helyek nyári szezonális ellenőrzése során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal...
Péntektől ismét felülhetünk...
Pénteken ideiglenes menetrend szerint indul újra a Gemenci Állami Erdei Vasút. Pörböly és Malomtelelő állomások között...
Úgy tűnik, Baranyát...
Csütörtökön napos, gomolyfelhős idő valószínű, több gomoly az Északi-középhegység mentén, illetve a Tisza vonalában képződik,...
Baranyában is roppant...
A kormány idén tizenkettedszer hirdette meg az országszerte népszerű Nyári diákmunka programját mintegy 3,8 milliárd forint...
A várandósoknak javasolják...
A magyar védőoltási rendszernek köszönhetően nincs szamárköhögés-járvány, a betegség szórványosan fordul elő, de a...
Már telefonon is ingyenesen...
Ingyenesen hívható zöldszámot hozott létre a kormány azok számára, akik még nem regisztráltak a Gondosórára, és az internet...
KSH: átlépte a 650 ezret a magyarok bruttó átlagkeresete
Idén májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 652 000 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 448 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,8, a nettó átlagkereset 14,6, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó kereset mediánértéke 525 100 forint volt, a nettó kereseté pedig 363 900 forintot ért el, 16,9, illetve 17,2 százalékkal haladva meg az előző év azonos időszakit.
Hidegfront érkezik, mérséklődik a meleg szerdán
Szerdán napközben is erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, és összességében több helyen, délután már inkább csak az ország keleti felén-harmadán valószínű zápor, zivatar. A zivatarokat elsősorban felhőszakadás, illetve erős, viharos széllökések kísérhetik. Az északias szél kedden északkeleten és a Dunántúlon több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon erős széllökés is lehet. Éjszakára mérséklődik, majd szerdán napközben sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 23 fok között alakul. A...
Áramot vezetett a kapujába, vádat emeltek ellene
Vádat emeltek egy makói férfival szemben, aki szomszédait távoltartandó áramot vezetett tavaly nyáron az utcafronton álló vaskapuba - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a letartóztatásban levő férfit emberölés bűntettének kísérletével vádolják. A vádlott rossz viszonyban élt a szomszédaival Makón. A férfi elvette a szomszédjában élő nő járókeretét, amelyet a telkén tárolt. A vádlott tartott attól, hogy a szomszédok bemennek hozzá, hogy a járókeretet visszavegyék. Ezt megakadályozandó tavaly...
Nézőpont: őrzi előnyét a...
A Fidesz-KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29...
Kilenc nap alatt 22...
Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg, ebből 13 hajnali melegrekord volt. A mérések...
Felhős, de igen meleg...
Kedden erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, emellett fátyolfelhők is lesznek felettünk. Zápor, zivatar...
Itassuk a nyári nagy...
A kánikula idején nem csak nekünk embereknek, hanem a körülöttünk élő madaraknak is sok folyadékra van szükségük. A kertben a madarak gyülekezőhelye lehet egy jól...A kormány 1,3 milliárd...
A hőhullám miatt nyolcvanegy kórházból összesen négyben kellett átszervezni a műtéteket, a kórházi klímák javítására 1,3...
Harmincegy határsértővel...
Harmincegy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság...
Egyelőre nem tér vissza a durva kánikula, a hét közepén felhők szűrik a napsütést
A jövő héten kissé mérséklődik a hőség, kedden-szerdán felhősebb, a hét végére naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn gomolyfelhős, napos idő lesz, elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. Az északnyugati szél a Dunántúlon egyre nagyobb területen megélénkül, néhol megerősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 30 és 34 Celsius-fok között alakul. Kedden erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, emellett fátyolfelhők is lesznek. Elszórtan alakul ki zápor, zivatar....
Az EgészségAblakkal a betegek könnyebben juthatnak be az orvoshoz
Az EgészségAblak applikáció fejlesztésének célja, hogy a betegek könnyebben bejuthassanak az orvoshoz - jelentette ki a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton Balatonalmádiban, az Egészségpart szűrőpontja előtt. Molnár Karolina a közmédiának nyilatkozva kiemelte: minden olyan kezdeményezés fontos, amelynek eredményeként Magyarország egészségesebb lesz. Ezt szolgálják az Egészségpart „házhoz jövő" szűrővizsgálatai és egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsai, valamint a digitalizáció is.Ilyen digitális megoldásként...
Egy hűvös nap után vasárnap visszatér a meleg
Éjszaka is lehet elszórtan intenzív csapadék, majd vasárnap főleg az északkeleti harmadban alakulnak ki újabb záporok, zivatarok. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 17 és 22 fok között valószínű, nyugaton lehet néhol kissé hűvösebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 28 és 33 fok között alakul.
A rovat további témái
- Szili Katalin: sokkal nagyobb igény lenne az empátiára
- Levelet kaptak Orbán Viktor miniszterelnöktől a friss diplomások
- Az utolsó hajó is céba ért szombaton a Kékszalagon
- Itt az őznász, legyünk óvatosak az utakon
- Zivatarok frissíthetik a levegőt a déli országrészben
- A Liszt Ferenc-repülőteret is érinti a globális informatikai hiba
« Előző
1647 | 1674 | 1701 | 1728 | 1755 | 1782 | 1809 | 1836 | 1863 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Emberölés miatt tényleges...
- Döntött a köztársasági elnök, megvan...
- Fél éve eltűnt, 17 éves lányt...
- Ónos eső veszélye miatt adtak ki...
- Orbán Viktor: a háború a legfontosabb...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...
- Hatalmas hőmérséklet-különbség...
- Hajózási korlátozásokat vezettek be a...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...

