Szíreket fuvarozó szíreket kaptak el a Mohácsi-szigeten

Szíreket fuvarozó szíreket kaptak el a Mohácsi-szigeten A Bács-Kiskun megyei rendőrök két szír férfit vettek őrizetbe és 16 illegális migránst tartóztattak fel.    A Hercegszántó Határrendészeti Kirendeltség járőrei  január 1-jén 4 óra 55 perckor Nagybaracska közigazgatási területén egy autót ellenőriztek, amelyet egy szír férfi vezetett. A kocsiban a sofőrön kívül társa, egy másik szír állampolgár és további két férfi tartózkodott, akik szír állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.A gyanú szerint a sofőr és...

A gyógyfürdőben vegzált egy vendéget egy nyugdíjas házaspár

A gyógyfürdőben vegzált egy vendéget egy nyugdíjas házaspár A siklósi rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a házaspárnak az ügyében, akik azt feltételezték a sértettről, hogy ő lopta el az értékeiket Harkányban.       Személyi szabadság megsértése és tettleges becsületsértés miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 66 éves férfi, valamint 63 éves felesége ellen. A megalapozott gyanú szerint 2021. december 2-án délután Harkányban, az egyik gyógyfürdőben a nő megragadta egy másik vendég karját, a férje pedig a vállát, majd akarta ellenére berángatták a medencetérben egy padhoz. A padnál a nő levette a...

Szén-monoxid-mérgezést szenvedett egy pécsi család

Szén-monoxid-mérgezést szenvedett egy pécsi család Szén-monoxid-mérgezés gyanújával három embert vittek kórházba pénteken kora este Pécsen - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.     A tűzoltókat az egyik Csárda utcai, kétszintes családi ház lakói riasztották, mert arra gyanakodtak, hogy szén-monoxid okozhatja a rosszullétüket.Az egységek az ingatlan lakótérében és a kazánházban magas koncentrációban mutatták ki a szén-monoxid jelenlétét - olvasható katasztrófavédelem honlapján.

Ünnepi menüvel lepték meg a...

Ünnepi menüvel lepték meg a baranyai, szilveszterkor is dolgozó mentősöket Sok éves hagyományt megtartva ünnepi menüt, alkoholmentes pezsgőt és süteményt vitt Őri László, a megyei közgyűlés...

Szilveszterkor sem pihen a...

Szilveszterkor sem pihen a vírus, 3000 felett az új fertőzöttek száma Magyarországon 3361, Baranyában 128 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 256 415-re nőtt a...

Állati szilveszter - Most...

Állati szilveszter - Most tényleg nagyon vigyázzunk házi kedvenceinkre! Ahogyan minden évben, most is fokozottan oda kell figyelni a háziállatok védelmére a szilveszteri petárdázás idején. Állatvédő...

Ő tette tönkre Rudán Joe...

Ő tette tönkre Rudán Joe koncertjét - Felismeri a hangját? A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a hangfelvételen hallható személy azonosításához.     A Pécsi...

Halálos baleset is történt...

Halálos baleset is történt a múlt héten a megyében Az egyik balesetben egy fiatal nő életét vesztette.   Baranya megye közútjain december 20-a és 26-a között összesen...

Gyász: elhunyt Kalász...

Gyász: elhunyt Kalász Márton, baranyai sváb költő, a nemzet művésze Elhunyt 87 éves korában Kalász Márton Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, író, műfordító, egyetemi tanár, a...

Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai ellenőrei

Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai ellenőrei A NAV baranyai munkatársai a megye egész területén, hétvégén is vizsgálják a közterületeken, és a piacokon a szilveszterhez, újévhez köthető szezonális termékek értékesítését, valamint a vendéglátóhelyeket.  A revizorok ellenőrzik a számla-, nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását és a forgalmazott áruk eredetét.Ellenőrzésre számíthatnak a megyében dolgozó építőipari vállalkozások is.

Kétszer lopott ugyanabból a drogériából egy pécsi nő

Kétszer lopott ugyanabból a drogériából egy pécsi nő A rendőrök eljárást indítottak egy 26 éves nő ellen.       A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 26 éves helyi nőt, aki a gyanú szerint  december 24-én és 28-án is kozmetikai termékeket tulajdonított el Pécsett, a Bajcsy-Zsilinszky utcában egy drogériából. A lopásokkal összesen közel 180 ezer forint kárt okozott.A rendőrök elfogták a nőt, majd előállították a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését.Ellene lopás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Úgy tűnik, lecsengőben van a negyedik hullám

Úgy tűnik, lecsengőben van a negyedik hullám Magyarországon 3361, Baranyában 117 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 253 055-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 95, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 104-re emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.     A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 106 531, az aktív fertőzöttek száma pedig 107 420-ra csökkent. 3697 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 342-en vannak lélegeztetőgépen.Baranyában 117 új fertőzöttet igazoltak, számuk a...

Bisztrót nyitott az egykori...

Bisztrót nyitott az egykori politikus, Tiffán Zsolt - Megvalósította az álmát a borosgazda Bátran mondhatjuk helyes magatartásnak, ha egy vendéglátós szeret a saját „birodalmában" üldögélni. Ilyenkor...

A Duna-Dráva nemzeti...

A Duna-Dráva nemzeti parkban is több új beruházás várja a természetkedvelőket Sikeres fejlesztések valósultak meg idén a nemzeti parkokban - közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel szerdán. ...

Ellopta egy vevő telefonját...

Ellopta egy vevő telefonját egy baranyai férfi A komlói rendőrök eljárást indítottak egy kisvaszari férfi ellen.       A rendőrök néhány órán...

Így állunk ma: megérkeztek...

Így állunk ma: megérkeztek a járványügyi adatok Magyarországon 3005, Baranyában 102 új fertőzöttet igazoltak. Elhunyt 115, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak...

A pécsi önkormányzat által...

A pécsi önkormányzat által sanyargatott ovikat támogatták a jobboldali városi képviselők Több százezer forint értékben támogattak pécsi óvodákat a Fidesz, a KDNP és az ÖPE közgyűlési képviselői. A Budai Nagy Antal...

A Mohácsi-szigeten fogtak...

A Mohácsi-szigeten fogtak el egy migránscsapatot éjjel A határsértők jogellenesen jutottak be az ország területére.     A Bács-Kiskun megyében szolgálatot...

Jóval száz alá csökkent a baranyai új fertőzöttek száma

Jóval száz alá csökkent a baranyai új fertőzöttek száma Országszerte 1370, Baranyában 64 új fertőzöttet igazoltak hétfőn.  Elhunyt 151 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 38 894 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 091 017 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 116 778 főre csökkent. 4019 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 374-en vannak lélegeztetőgépen. Baranyában 64 új fertőzöttet igazoltak, számuk a járvány kezdete óta 47 665.

Folyamatosan dolgoznak Pécsett az utak takarításán - Késhetnek a helyi buszok

Folyamatosan dolgoznak Pécsett az utak takarításán - Késhetnek a helyi buszok Hétfő éjszaka érte el Pécset a havazás, a BIOKOM NKft. azonnal meg is kezdte a mentesítési feladatokat. A Tüke Busz Zrt. járatainál a téli útviszonyok miatt késések lehetnek, ezért a társaságnál azt kérik, hogy indulás előtt mindenki tájékozódjon az aktuális helyzetről a cég weboldalán, írta a pécsi önkormányzat.     Kifehéredett a táj hétfő reggelre, Pécset és térségét is intenzív havazás érte el. A BIOKOM NKft. rögtön megkezdte a mentesítési feladatokat, vasárnap estétől 9 munkagéppel folyamatosan dolgoznak a hó eltakarításán. A hó- és síkosságmentesítés...

Sok dolgok volt a baranyai tűzoltóknak a hétvégén

Sok dolgok volt a baranyai tűzoltóknak a hétvégén A hétvége során összesen huszonhárom alkalommal riasztották a Baranya megyei hivatásos tűzoltókat. A megye tűzoltói ebből két alkalommal számoltak fel tűzesetet és tizenhat műszaki mentés hajtottak végre, öt jelzés pedig tévesnek bizonyult.  Tűzesetek2021.12.24.Szabadnapos tűzoltó oltotta el egy személyautó égő motorterét Mohácson, péntek délelőtt. A mohácsi hivatásos tűzoltók átvizsgálták a járművet, további kár nem keletkezett. Műszaki mentések2021.12.23.Két személyautó ütközött csütörtök éjszaka háromnegyed egy körül Pécsett, a Siklósi úton. A balesetben négy...