Gázrobbanás: meghalt a súlyosan megsérült néni

A baleset legsúlyosabb sérültje egy idős asszony volt, aki a gázrobbanás helyszínén lévő lakóházban tartózkodott. Ő súlyos légúti égési sérülést szenvedett, az orvosok nem tudták az életét megmenteni. Három másik sérültet füstmérgezés miatt ápolnak, hárman pedig égési sérülésekkel jelentkeztek a mentőknél. További négy járókelő, illetve rendőr akkor sérült meg, amikor a robbanás után megpróbáltak segítséget nyújtani - közölte a rendőrség az MTI-vel.A ház állapotának felmérését végző Brandtmüller István statikai mérnök a helyszínen újságíróknak elmondta: a robbanás során az épület...

Százak kerülnek az utcára megint

Százak kerülnek az utcára megint A szakmai körökben már tényként kezelt hírt Ásványi Szabolcs, a UWYTA ügyvezetője is megerősítette a Pécsi Újság.hu-nak: nem kötötte meg a cégekkel, köztük az összesen 1050 embernek kenyeret adó fenti társasággal sem a szakminisztérium az idei támogatási szerződést."Májusban megindult a felszámolás, amelyet mi kezdeményeztünk. Negyvenen már közös megegyezéssel elhagyták a céget, a maradék 990 emberünket pedig tájékoztattuk: rövidesen csoportos leépítés keretében meg fogjuk szüntetni állásukat. Gyakorlatilag nemsokára csak a szűk menedzsment marad a Kht.-nál" -...

Bírságok: köbre emelt szívatás

Bírságok: köbre emelt szívatás Póráz nélkül sétáltatott eb, tiltott helyre történő behajtás, szemetelés, rongálás - többek között mindezen szabálysértések miatt a korábbi hatszorosát, ötszáz forint helyett minimum háromezret kell leszurkolni Pécsett május közepétől.A helyszíni bírság felső határa duplájára, húszezer forintra módosul, s a feljelentettektől harmincezret is követelhetnek. Ennél is nagyobb adu lesz azonban a szabálysértési hatóságok kezében, hogy közigazgatási bírságot szabhatnak ki a helyszíni helyett, vagy mellé: ez harmincezerről indul - a határ, ahogy mondani szokták, a csillagos ég.Dr....

Tasnádi Péter közleménye a...

Tasnádi Péter közleménye a Széchenyivel kapcsolatban "Több sajtóorgánumban megjelentek a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola átszervezésére vonatkozó információk....

Vizsgaidőszakban...

Vizsgaidőszakban költöztetnék őket? A PTE vezetése Uránvárosból a belvárosba költözteti rektori hivatalát, ám az új központ helyén jelenleg egy kétszázhatvan...

Traffipaxos mérések...

08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Siklósi út09.15 - 10.00 óráig: Pécs, Bacsó B. út10.15 - 11.00 óráig: Pécs, Makay út11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Zsolnay út 13.00 - 13.45 óráig: Pécs, József A....

Római kori freskótöredéket...

Római kori freskótöredéket találtak G. Kovács Magdolna (j2) és Horváth Éva (j) restaurátorok Pécs belvárosában, a Kossuth téri a mélygarázs építését megelőző...

Tóth Krisztina felolvasóestje

Tóth Krisztina felolvasóestje 2003-ban a Csimota Könyvkiadó gondozásában jelent meg kisgyereknek szóló verseskötete Londoni mackók címmel. 2005-ben a Síró...

Magyarországra hozza Robin...

A népszerű orvoskrimik világhírű szerzője május 13-án délután 5 órakor közönségtalálkozón vesz részt a Nyugati téri Alexandra Könyvesházban, majd 6 órakor ugyanott dedikál.Robin Cook...

Gázrobbanás a Mecsek Áruháznál

Gázrobbanás a Mecsek Áruháznál Úgy tudjuk személyi sérülés is történt, több mentő is szolgálatot teljesít a helyszínen - a sérülés tényét egyelőre az ügyeleten nem tudták megerősíteni kollégánknak, ahogyan a tűzoltók is türelmet kértek.A katasztrófavédelem munkatársa viszont elmondta: gázrobbanás történt, s tűzeset keletkezett, mind a tűzoltók, mind a védelem munkatársai nagy erőkkel vonultak ki, s lezárták a környéket.FRISSÍTVE (15:28)Zsobrák Péter, a megyei rendőrkapitányság sajtószóvivője a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta: a helyszínt nagy erőkkel biztosítják a rendőrség munkatársai, s végzik az...

Spanyol befektető venné meg az ingatlancsomagot

„Az ajánlat megfelel az önkormányzat által elvárt tartalmi és formai követelményeknek. Még május végén a közgyűlés elé kerülhet elfogadásra, júniusban pedig megköthetjük a szerződést" - mondta Tasnádi Péter. A szocialista politikus utalt rá: a pécsi közgyűlés márciusban döntött arról, hogy együtt kínálja eladásra a város önkormányzati bevételek növelése érdekében értékesítésre szánt ingatlanjait. A csomagban van a lassan két évtizede üresen álló „magasház", két volt laktanya, egy rendelőintézet épülete, s egyebek mellett több értékes telek is. A polgármester...

A Fidesz-KDNP frakció a Széchenyi-ügyről

"Felháborítónak tartjuk, hogy most már hónapok óta nem képes a városvezetés egyértelmű választ adni arra a kérdésre, mi lesz a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola sorsa. Az intézmény 150 éve kifogástalanul látja el oktatási feladatait, úgy véljük, ebben és a következő években is megbirkózna ezzel. Méltatlan, hogy egy ilyen nagy hírű pécsi iskolát, vezetőit, tanárait, szülőket és diákokat bizonytalanságban tart a városvezetés. Az intézmény problémája abban rejlik, hogy Pécsett ez az egyetlen olyan vegyes profilú gimnázium és szakközépiskola, amely mind a két...

Óriási az érdeklődés a...

Hosszú sorok kígyóztak a kedden megnyílt jegypénztárak előtt, ahol az első vásárló hajnali két órakor foglalt helyet magának, hogy biztosan legyen belépője választott darabjára. A nap...

Pécs Városi Kártya-fórum:...

A holnap (csütörtökön) 13.00 órára meghirdetett Pécs Városi Kártya Vállalkozói Fórum a rövid jelentkezési határidő miatt elmarad.Az új időpont: 2008.05.20. 13.00A helyszín...

Szombat: nyílt nap a...

Az érdeklődők 10.00-12.00 óra között vehetnek részt a fél óránként induló szakvezetésen, ahol megtekinthetik a már feltárt részeket.Érdeklődni Nagy Erzsébet régészeti osztályvezetőnél...

Bajnaihoz fordult De Blasio...

A néppárti képviselő levelében aggodalmának adott hangot, és arra hívta fel a miniszter figyelmét, hogy az Európa Kulturális Fővárosa program nagy beruházásainak kivitelezési munkálatai...

Másodfokon az unokáját...

Mint ismert, az elsőfokú ítélet bűnösnek mondta ki a vádlottat és 6 év 2 hó fegyházra ítélte. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az 56 éves nagyapa megerőszakolta...

Vir szigeti házrombolások:...

A lap informátorára hivatkozva azt közölte, hogy az ítélet elfogult volt, ráadásul a bíró megfeledkezett a bizonyítási eljárásról, így a céget képviselő eszéki ügyvédek arra számítanak,...

Mindössze egy jelentkező a városi ingatlancsomagra

Mint korábban megírtuk, egy csomagban szeretne megszabadulni Pécs önkormányzata jó néhány ingatlanától: a többek között a Magasházat is tartalmazó együttesért öt milliárdot kívánnak kapni Tasnádi Péterék.Információink szerint - a tegnap lejárt határidőig - egy jelentkező vásárolta meg a 2 millió forintos dokumentációt. A hírzárlat egyelőre teljes.Ismert, Pécs az elmúlt időszakban hitelképtelenné vált, így néhány hete hatvannégy városi ingatlanra - köztük a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokra - kellett jelzálogjogot bejegyezni, s az EIB-hitelkeretet is beszámítva immár 31 milliárdos...

Eltűnt huszonegy kínai diák a PTE-ről

A dél-kínai Fucsian (Fujian) tartományból származó fiatalok - másik tizenegy hallgatóval együtt - áprilisban érkeztek a baranyai megyeszékhelyre, hogy részt vegyenek az egyetem három hónapos angol nyelvű előkészítő kurzusán. A huszonegy diák azonban egy napon kiköltözött az egyetem vendégházából, és távozott, ám erről előzetesen senkit sem tájékoztattak - mondta el Győrffy Zoltán.Álmosné Kajdy Ella, a PTE nemzetközi oktatási központjának vezetője a Népszabadságnak nyilatkozva azt mondta: a huszonegy diákot egyazon kínai ügynökség hozta Pécsre. Az egyetem jelezte a történteket...

Traffipaxos mérések szerdán Pécsett

08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Zsolnay út09.15 - 10.00 óráig: Pécs, József A. út10.15 - 11.00 óráig: Pécs, Makay út11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Siklósi u.13.00 - 13.45 óráig: Pécs Athinay út14.00 - 14.45 óráig: 57-es főközlekedési út15.00 - 15.45 óráig: Pécs, Megyeri út.16.00 - 17.00 óráig: Pécs, Makay I. út