Az EKF-ről Bókay, napirend előtt

Az EKF-ről Bókay, napirend előtt Az MSZP-s képviselő a pécsi EKF kapcsán kiemelte: a programnak négy nagyobb projektje van, a konferencia- és koncertterem mellett Zsolnay Kulturális Negyedet, könyvtárat és információs központot, valamint nagyszabású parkosítást terveznek a Dunántúl legnagyobb városában.Mint elmondta, a pécsi EKF-program költségvetése 45 milliárd forint. Pécs determinált a sikerre - jelentette ki a politikus. Arató Gergely oktatási államtitkár azt válaszolta: a projekt újfajta lehetőséget jelent az ország számára. Hozzátette: fontos, hogy az egész ország ügye legyen a kulturális főváros...

Szili elindította a kuratóriumi jelölési eljárást

Mint mondta: az ötpárti egyeztetésen a médiakuratóriumok kiegészítését illetően nem volt egyetértés, de a törvény szerint ezekben a testületekben 50-50 százaléknak kell lennie a kormány és az ellenzék arányának.Szili Katalin azért hívott össze ötpárti egyeztetést, mert a múlt heti házbizottsági ülésen - ahol az MSZP kezdeményezte a médiakuratóriumok kibővítését - egyértelművé vált, hogy ebben nagyon ellentétes a frakciók álláspontja.Szili Katalin szerint az új tagokról már jövő héten szavazhat az Országgyűlés.A testület május 8-i ülésén az MSZP azt javasolta, hogy - a médiatörvény...

A megújult FIAT a Budapesti Autószalonon

Élőben megtekinthető lesz az 50 év után újra színrelépő Fiat 500-as, mely a formatervezés művészi tökéletességének példája. A visszatérő 500-as megszerezte a "2008-as Év Autója" címet, majd az EuroNCAP töréstesztjén ötcsillagos eredményt ért el, és ezzel kategóriája legbiztonságosabb autója lett.Az 500-as mellett a látogatók megismerkedhetnek az új 1.4-es Turbo-Jet benzinmotorokkal is. Gazdaságos és dinamikus, hogy csak a két legfontosabb tulajdonságát említsük. Az új Turbo-Jet benzinmotorok a nagy teljesítmény mellett is alacsony fogyasztást biztosítanak. Igazi...

Ingyenes oktatás a Telekom...

A piacvezető internetszolgáltató 2008. márciusában útjára indított programjának keretében az érdeklődők megismerkedhetnek a világháló előnyeivel és a net világának alapfogalmaival. A...

"Vigyázz a Földre!" -...

Várják alsó és felső tagozatos tanulók rajzait, melyen bemutatják, hogyan vigyáznak a Földre.A rajzokat a következő címre várjuk: Környezetünkért Közalapítvány Pécs, Király u. 21....

Tubesi radar: Szili és...

Szili Katalin (MSZP) az Országgyűlés elnöke pécsi képviselőként felszólalva felhívta a figyelmet, hogy Baranya megyei képviselőtársaival együtt a kiemelt fontosságú honvédségi területek...

EKF-központ: miért...

EKF-központ: miért titkolóznak még mindig Mészárosék? Bár ilyen fogalmat a magyar jogrendszer nem ismer, de az akár precedensnek is nevezhető ítéletében a Pesti Központi...

Milyen tanulmányokra költi...

Milyen tanulmányokra költi Tasnádi saját keretét? A város közép- és hosszú távú- valamint szociálpolitikai stratégiáját és akciótervét is ugyanaz a pécsi vállalkozás, az...

Jó hír: időre kész a...

Jó hír: időre kész a gyermektábor Mint ismert, az április 17-i közgyűlési határozata szerint az életveszélyes fenyves-alsói táborra csak június 19-e...

Magyarok: így győzni is lehet

Magyarok: így győzni is lehet Kósa Ferenc (felső képünkön szemből balról) filmjéből egy olyan ember arca bontakozik ki, aki a sportot, az öttusát választotta hivatásának, küldetéstudatát e területen bontakoztatta ki, s aki mindent alárendelt ennek a célkitűzésnek. Balczó András (alsó képünkön) felelni akart a magyar történelem Ady által is megfogalmazott „vertnek születtünk, nem verőnek" tragédiájára, és bizonyítékot szolgáltatni arra, hogy „győzni is lehet". Nem mindenáron, hanem a vállalt feladat lehető legjobb teljesítésével, - s ha ez kevésnek bizonyul, akkor a vereség nem lehangoló,...

Traffipax szerdán Pécsett és Kozármislenyben

08.15 - 09.00 óráig: 57-es főközlekedési út09.15 - 10.00 óráig: Kozármisleny10.15 - 11.00 óráig: Pécs, József A. út11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Zsolnay út13.00 - 13.45 óráig: Pécs,Makay út14.00 - 14.45 óráig: Keleti elkerülő út15.00 - 15.45 óráig: Pécs, Siklósi út16.00 - 17.00 óráig: Pécs, Zsolnay út

Középiskolák: folytatódik a harc

Középiskolák: folytatódik a harc Már hónapok óta alakítják azt a tervezetet, amely a pécsi középiskolai rendszer átszervezéséről szól, s amelyet a tanév végén a közgyűlésnek kell tárgyalnia. A negatív megítélés és s egélykérő hangok viszont mind a tanári, mind a szülői oldalról - ahelyett, hogy csillapodnának, csak - erősödnek.A PDSZ szerint nem érvényesülnek a szakmai szempontok a készülő előterjesztésben, az nem vizsgálja a változások hatásait - így a tanulókat súlyos hátrány érheti. A szervezet utal rá: a dokumentumban ráadásul szó sem esik a pedagógusok további, vagy megváltozott...

Ellenőrzi az ÁNTSZ a...

Ellenőrzi az ÁNTSZ a pollencsapdákat Képünkön: Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Baranya Megyei Intézetének tetején az intézmény munkatársa...

EKF: a romákat is...

Az eseményen szó volt a leszakadó lakóterületekről és az övezetes városfejlesztés veszélyeiről is. A programot kerekasztal beszélgetés zárta.A tanácskozáson részt vett Gonda Tibor...

Racing Days belépőjegyek a...

Racing Days belépőjegyek a Fiattól Tesztelje bármelyik Fiat modellt Pécsett az Ábel Autóház márkakereskedésében és már Öné is a 2 dbbelépőjegy.Regisztráljon a...

Félmillió forint tűnt el...

Az Édesanyák útján leparkolt autós tegnap mindössze egy órát volt távol, mire visszaért, az ajtót nyitva találta, értékei pedig eltűntek A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást indított...

Öngyilkossági tanács...

Az eddigi adatok szerint április 21- én két gyermekkorú lánynak adott öngyilkossághoz tanácsokat egy fiatalkorú fiú, sőt pengével még maga is ejtett sebeket a lányok karján. A...

Kokain és alkohol volt a...

A személygépkocsi az orfűi Vízmű közelében egy kanyarban letért az útról, keresztbe fordult, majd fejtetőn állt meg. A baleset körülményeit még vizsgálják a rendőrök, a 19 éves sofőr...

EKF-kiállítás és lakossági fórum az Árkádban

A Zsolnay Tervpályázat eredményhirdetéséhez kapcsolódó, „Múlt, Jelen, Jövő" című, a Zsolnay Gyár történelmét és a terveket bemutató kiállítást Pécsett, az Árkád Bevásárlóközpontban május 13-25-ig tekinthetik meg az érdeklődők, ezt követően a pályaműveket az EKF Székházban (Pécs, Mária u. 9.) láthatják 26-tól két héten át.Május 15-én 17.00-kor lakossági fórumot szerveznek a Zsolnay Kulturális Negyed tervpályázattal kapcsolatban szintén az Árkád Bevásárlóközpont aulájában.

Matyi Dezső cége elbukta a borskanzen pályázatot

Ez újabb érvágás a város, valamint a már eddig is gyengélkedő Pécs-Európa Kulturális Fővárosa projekt számára, ugyanis a 7 milliárd forintos beruházás szerves része lett volna a fesztiválsorozatnak. A borskanzen atyjának számító Matyi Dezső a pécsi fejlesztés elmaradása helyett cége, az Alexandra-csoport romániai terjeszkedésével vigasztalja magát. A határon túl 11 új boltot tervez nyitni a jövő év végéig, melynek a költségeit 300-400 millió forintra teszi a cégtulajdonos.A borfalu szállodát, borfeldolgozót, éttermeket és kulturális bemutatótermeket tartalmazott volna. Az eredeti...

Gráf József: nem miniszterelnöknek szegődtem

A baranyai illetőségű miniszter, az MSZP elnökségének tagja arról is beszélt, hogy a kisebbségi kormányzáshoz a párt tagságának a támogatását is meg kell nyerni. Ugyanakkor "ha a legjobb szándékkal, a legjobb célokat tűzzük is ki magunk elé, de nem fogadja el a társadalom, nem érti meg, nem azonosul vele, akkor erőszakkal nem lehet lenyomni az emberek torkán... Csak olyan intézkedéseket lehet hozni, amit a társadalom többsége elfogad és megért" - jelentette ki.A tárcavezető arról is szólt, hogy a hazai agrárium eddig sosem volt óriási esélyt kap az uniós forrásokból,...