Autópálya: himesházi férfi tiltakozik
2008. július 10. csütörtök 14:15

Csak azt a törmeléket távolítom el, ami engedély nélkül a földemre került - közölte a termelő, majd felszállt munkagépére, a földút telekhatárán belül eső részét felbontotta és az útra szórta.
Mihelisz András elmondta: az bosszantotta fel, hogy a mintegy másfél kilométeres utat az elmúlt időszakban kiszélesítették annak érdekében, hogy ott gyorsabban haladhassanak az M6-M60-as autópálya építéséhez alapanyagot szállító teherautók.
Hozzátette, hogy bár a telektulajdonosok hónapokkal ezelőtt jelezték az építőknek, a szállítóknak, hogy a földben és a vetésben egyaránt károk keletkeznek, sőt, több helyen munkagépeikkel nem tudnak a telkükre hajtani, érdemben nem történt semmi.
Beréti István gazda a helyszínen azt mondta: nehezményezik azt is, hogy tapasztalataik szerint a napi 400-500 járművet jelentő teherforgalom nagy része nem az erre a célra épült elkerülő úton, hanem Himesházán keresztül folyik, zavarva a lakók nyugalmát és veszélyeztetve a biztonságos közlekedést.
MTI - MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...