Milliárdos simlik a tanácsban?
2008. július 11. péntek 11:30

Módosította csütörtöki ülésén az oktatási intézmények fejlesztési akciótervét a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács. Ennek értelmében a 2009-13 közti időszakra ütemezett forrásokat is előrehozták a jelenlegi pályázati időszakra.
- A teljes, 2013-ig felhasználható forrás közel 22 milliárd forint, ennek az összegnek egyik fele 2007-2008-ra, a második fele pedig 2009-13-ra lett ütemezve - nyilatkozta lapunknak Horváth Zoltán, a baranyai közgyűlés alelnöke.
Az első ciklusban 53 pályázat érkezett be, ezek közül 30 felelt meg formailag. A nyertes pályázatok forrásigénye nagyjából lefedi a 22 millárd forintos keretet. A Tanács tegnapi döntése alapján az várható, hogy ez a 30, formailag megfelelő pályázat forráshoz is juthat.
Bár a lista még nem nyilvános, bizonyos forrásokból úgy értesültünk, összefüggések, megfelelések vannak a tanácsban helyet foglaló delegáltak, valamint a nyertes oktatási intézményeket működtető önkormányzatok irányítói között.
Horváth Zoltán megjegyezte, a Baranya megyei önkormányzat pályázata is a nyertesek között van ugyan, és a 30-ból 14 elfogadott igény a megyéből érkezett, a döntést mégis elfogadhatatlannak tartja.
- Sem a versenynek, sem az esélyegyenlőségnek, sem semmilyen etikai elvárásnak nem tesz eleget egy ilyen, önkényesen meghozott intézkedés. Több száz, a régióban működő intézmény lett elzárva a forrásszerzés lehetőségétől.
A döntés várhatóan nem végleges. A régió megyei önkormányzatai közösen írnak levelet Bajnai Gordonnak, az EU-s forrásokat kezelő miniszternek, kérve annak felülvizsgálását, mivel a források átmozgatása kormány-kompetencia. Azzal kapcsolatosan is vizsgálatot indítanak, hogy milyen jogszabályokon gyalogolt keresztül a tanács.
Elképzelhető, mondja Horváth Zoltán, hogy minden régióban megtörténik ugyanez a módosítás, mivel így a kormányzati ciklus közepére lehet véglegesíteni bizonyos beruházásokat, amik oktatási intézményeket érinthetnek. Az akció így nyilvánvaló politikai színezetet kap.
Harci Andor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...