Cserbenhagyás: szürke Skoda Octaviát keres a rendőrség

Mint arról korábban beszámoltunk, egy ismeretlen autós gyalogost gázolt el Pécsett, a Hungária út és Nagy Jenő utca kereszteződésénél, május 23-án éjjel fél tizenkettő tájban, majd megállás nélkül hagyta el a helyszínt. A tizenkilenc éves gyalogos súlyos sérülésekkel került kórházba. Az ismeretlen elkövető - feltehetően - egy szürke színű Skoda Octavia típusú gépkocsival közlekedett. Valószínű, hogy gépkocsijának eleje és szélvédőjének bal oldala is megsérült.

Törökök tiltakoznak a pécsi koncertközpont miatt

A legkorábban szeptemberben tehetik le az alapkövét a Pécsi Koncert- és Konferenciaközpontnak, amelynek most készültek el az engedélyezési tervei.Ez a beruházás az Európa Kulturális Fővárosa Pécs 2010 projekt egyik sarkalatos eleme. A pályázaton nyertes tervező, a budapesti Építész Stúdió Kft. egy olyan épületet rendelt, amely befogadóképessége 999 fő. A kivitelezésre 6 milliárd forintot szán a város.Az intézmény neve nem végleges: a koncertközpont titulusára Pécs pályázatot ír ki. A névváltoztatással külpolitikai elvárásoknak is meg akarnak felelni, hiszen a most használatos...

Hamvai Kornél színműve az átkosról

Hamvai Kornél színműve az átkosról Az angolszász kultúrában jártas szerző működését egyébiránt az elmúlt pár hónapban Pécsett is követhette a figyelmes kultúrafogyasztó, ugyanis ő a PNSZ-ban jelenleg is futó „Az ötödik pecsét" című Sánta-regényből készült színházi darab dramaturgja. Változatos és egyedi munkáját összesen hét díjjal, ösztöndíjjal honorálta a szakma.Hétfőn este a Művészetek és Irodalom Házában a szerző 1997-ből származó, Körvadászat című művét mutatják be Szilágyi Eszter Anna rendezésében. Az Árnyékszínház által előadott rendhagyó, felnőtteknek szóló bábjáték a múlt rendszert idézi...

A fúrómester a pécsi...

Az első kihallgatások után csütörtökön bemutató fúrásokat hajtottak végre azzal a géppel, amellyel a balesetet okozták, s a munkát is azzal a szakemberrel végeztették el, aki a eszközt a...

A pécsi Havasi családot...

A Fidesz ismét jogsértésre buzdít, ugyanis a médiatörvény előírásai egyértelműek a közszolgálati médiumok kuratóriumi elnökségeibe történő delegálásra vonatkozóan - reagált Schiffer...

Bókay Endre a felgyújtott...

Az ismeretlenek betörték a Pécs Meszes városrészében található iroda ablakát, azon gyúlékony anyagot locsoltak be és meggyújtották. Az irodahelyiségben bútorok és iratok égtek el, s a...

Tóth Péterné nyert a...

A győztes 94 érvényes szavazatot kapott, míg szintén független ellenfelére, Kaizer Antal korábbi polgármesterre 83-an voksoltak - mondta el Csölléné Makovics Edit. Hozzátette:...

Traffipaxos mérések hétfőn...

08.15 - 09.00 óráig: Pécs, József A. út09.15 - 10.00 óráig: Keleti elkerülő út10.15 - 11.00 óráig: Pécs, Siklósi út11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Zsolnay út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Megyeri...

Zsolnay: kártérítés a...

Zsolnay: kártérítés a felmondásból? Kovács Gyulát - a hivatalos indoklás szerint - egyrészt azért mentették fel a...

Titkosított tanulmány: várhatunk

Titkosított tanulmány: várhatunk A városvezetés azért nem hozta akkor nyilvánosságra a dokumentumot, mert az, mint mondták, szellemi alkotásnak minősül, s mivel ellenértékét sem rendezték, korlátozás nélkül részben vagy egészben még nem használható fel szabadon.A Fidesz a polgármesteri válasz után megvárta az ultimátumként kiadott tizenöt napos határidőt, de ezután elindították a per előkészítését, a jogi vizsgálódások azonban nem jártak sikerrel. Páva Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint így kénytelenek elfogadni a helyzetet, s nem tesznek további lépéseket a nyilvánosságra hozatal ügyében.Mészáros...

U2, Pécs: 2010-ben nincs is turné

U2, Pécs: 2010-ben nincs is turné A pécsi EKF művészeti tanácsa május elején mutatta be a 2010-es év programkoncepcióját, s az országos sajtót is bejárta a hír: a világ egyik leghíresebb zenekarát, a U2-t kívánják elhozni Pécsre.Mint több napos nyomozásunk végére kiderült, több a bizonytalanság az ügyben, mint ami biztosra mondható, a szervezés pedig szinte sehol sem tart még.Tudni kell, a U2 kizárólagos koncertszervezője a Live Nation nevű cég, melynek Magyarországon is van egy leányvállalata.Borsos László, a Live Nation Hungary Kft. ügyvezető igazgatója viszont csak a sajtóból értesült a tervekről. Őket, mint a...

Karambollal buktatta le magát a cigarettacsempész

Sipos Jenő elmondta, hogy a még szombaton történt eset során a menekülő autós a szemtanúk szerint 150-160 kilométeres sebességgel haladt át két településen is, majd Kárászon egy buszmegállónál ütközött a szalagkorlátnak. Hozzátette: csak a szerencsének köszönhető, hogy az ott állókat nem ütötte el a sofőr.A balesetet követően a vámosok megtalálták az autóban a több millió forint értékű 35 ezer doboz, szerb zárjeggyel ellátott cigarettát. A férfi ellen emiatt és a közúti veszélyeztetés miatt is eljárás indult - mondta a szóvivő.

Égett az MSZP meszesi irodája

Égett az MSZP meszesi irodája Lakossági bejelentés alapján vasárnap hajnalban riasztották a tűzoltókat, hogy ég az MSZP pécsi szervezetének egyik irodája. A...

Időközi önkormányzati...

A polgármesteri székért két független jelölt, Tóth Péterné jelenlegi és Kaizer Antal korábbi polgármester verseng, az öt képviselői helyre tizenhárman pályáznak.A 288 lelket számláló,...

Újabb őrült baleset:...

Május 23-án, pénteken cserbenhagyásos gázolás történt éjjel 11 órakor a Hungária úton. A kislányom és a barátja mentek át a zebrán a Nagy Jenő u-i kereszteződés után, mikor egy őrült...

Traffipaxos mérések...

10.15 - 11.00 óráig: Pécs, József A. út11.15 - 12.00 óráig: Keleti elkerülő út12.15 - 13.00 óráig: Pécs, Siklósi út14.00 - 14.45 óráig: Pécs, Zsolnay út15.00 - 15.45 óráig: 57-es fkl....

Jól halad az M6-os építése

Jól halad az M6-os építése Rakita András főmérnök a Pécsi Újság.hu-t arról tájékoztatta, hogy immáron a teljes szakaszon, összesen 81 kilométeren folynak...

Harmincöt alatt ne vegyél...

Harmincöt alatt ne vegyél bringát! A kétkerekűek között nem lehet általánosítani, így árkörképünkbe nem vesszük bele a verseny- és extrém pályákra megalkotott...

Ünnepelje a kicsiket a Mecseken!

Ünnepelje a kicsiket a Mecseken! Idén együtt ünnepli e jeles napot a Szivárvány Gyermekház, a Pécsi Állatkert és a Vidámpark. Arcfestés, kézműves játszóház és bohócjáték várja a látogatókat, továbbá a Mecseki Kisvasút is, amely a rendezvény ideje alatt folyamatosan közlekedik majd a vidámpark és állatkert között. Ez utóbbi az ingyenes légvár mellett, délelőtt tíztől, félóránként a látványetetésekkel is szórakoztatja a családokat.Jótékonysági Gyermeknappal készül a Mecsextrém Park, ahol nem éppen a megszokott vetélkedők jegyében telik majd a nap. A látogatók részt vehetnek többek közt térzenével kísért...

Vadat, halat s mi jó falat

Vadat, halat s mi jó falat „Búbos" hús, ahogyan Balázs Gábor csinálja Hozzávalók 4 személyre: 4-8 szelet sertéskaraj (mérettől és étvágytól függően), 1-2 db közepes cukkíni, 4-8 szelet bacon, vagy vékonyra szelt füstölt kolozsvári szalonna, 20 dkg gomba (nem árt, ha valamilyen ízletes erdei)1 fej vöröshagyma, 1 kisebb póréhagyma, 1-2db kaliforniai paprika vegyes színekben, 2-3 keményebb paradicsom, 1 csomag paprikás Lapka sajt, 2 dl tejföl, 1-2 gerezd fokhagyma, só, bors, Provence-i fűszerkeverék, szerecsendió, friss petrezselyem. A húsokat a széleiken kissé bevagdossuk, enyhén sózzuk, gyengéden...

Vasútállomás: lezárták a jegypénztárakat

Azért zárják le az épület egy részét, mert néhány pénztárat áthelyeznek és a tetőszerkezetet is megerősítik, hogy elkerüljék a balesetveszélyt. A munka egy hónapig tart. Ezalatt a belföldi utasok a jelenlegi elővételi és nemzetközi pénztárban, a külföldre utazók az úgynevezett számadó pénztárban válthatnak jegyet. Forgalmasabb időszakokban mozgó jegyárusok is segítenek.A városban nyitva tartó két menetjegyiroda továbbra is működik - áll a közleményben.