Háromnapos ingyen-rock Bólyban

2008. július 23. szerda 19:40

Háromnapos ingyen-rock Bólyban
Jó tizenöt évvel ezelőtt, a mostani rendezvény szervezői még a majsi erdőben tartották blues-weekendjeiket, amelyek aztán a növekvő érdeklődés következtében szűkössé vált infrastrukturális keretek miatt hirtelen abbamaradtak. Kezdeményezésük az idén már ötödik alkalommal megrendezett „Kántorock" fesztiválban él tovább.

A csütörtöktől a bólyi Kántor-réten megrendezésre kerülő fesztivál zenei programjának összeállítását főként a helyeik igényei alakították - mondta a Pécsi Újság.hu-nak Lorancsics Zoltán főszervező. Így természetesen a több magyar rocktörténeti húzónév mellett első nap Bóly városának zenekarai - többek közt a ROLL'R és az OMC - mutatkoznak be.

A péntek este héttől kezdődő koncertfolyamon a Pokolgép, valamint a P-Mobil együttes egykori énekesének új csapata, a Tunyogirock Band szórakoztatja a fesztiválozókat. Az élmények szombaton a magyar blues fenegyerekével, Takács Tamással és Dirty Blues Bandjével folytatódnak, így főként a klasszikusabb hangzások, valamint az énekes csípős, cinikus humorára vevő közönség érezheti magát elemében.

Bár az időjárás nem a legkegyesebb a fesztiválhoz, a szervezők mindenkit arra bíztatnak, hogy bátran látgassanak ki a rendezvényre, ugyanis zenei színpad mellett felállított sörsátorban, hangulatos körülmények közt vészelhetik át az „égi áldást".


Program:

Július 24. (csütörtök)
20.00 424 zenekar
21.30 ROLL'R
23.00 OMC
01.00 OTV zenekar

Július 25.(péntek)
19.00 SHABBY BLUES BAND
21.00 POKOLGÉP
23.00 TUNYOGIROCK BAND
01.00 GARDEN

Július 26.(szombat)
17.00 CRAZY TRAIN
18.30 RAPTOR
20.00 TŰZKERÉK XT
22.00 TAKÁTS TAMÁS D.B.B.
24.00 NIHIL CHIPS

Helyszín: Bóly, Kántor-rét

EQM - Fotó: takacstamas.extra.hu