Újabb tanárok kerültek lapátra
2008. július 24. csütörtök 21:20

Mint ahogy a közgyűlés hatásköreit a nyáron átvevő Önkormányzati Bizottság döntéséből kiderül, újabb nyolc tanár állását szüntetik meg a Mecsekaljai Iskolában. Azzal magyarázzák a döntést, hogy az intézményközpontnak fel kellett hagynia a szakképzési tevékenysége folytatásával, és érdeklődés - azaz gyér jelentkezés - hiányában csökkenteni kellett a felnőttoktatási tagozat óraszámait.
Az elbocsátott pedagógusok egyike nyugdíjba vonul, míg öt tanárt a közszférából kivonulók megsegítésére életre hívott "Prémium-évek program" keretein belül próbálnak kárpótolni. Két közgazdász sorsa majd ősszel dől el. Akkor derül ki ugyanis, hogy a Mecsekaljai Iskolától a gazdasági informatikus képzést átvevő Radnóti Szakközépiskola igényt tart-e munkájukra.
A mecsekaljai iskolaközpontot egyébként már korábban is elérte egy elbocsátási hullám, hiszen a közgyűlés döntése nyomán az alapfokú képzésben dolgozó tanárok közül július elsejei hatállyal négy főnek már útilaput kötöttek a talpa alá. A döntést az indokolta, hogy az Bánki Donát utcai iskolában ősztől két-, a Köztársaság tériben egy-, s a TÁSI-ban szintén egy osztállyal kevesebb indul.
A Megyervárosi Iskola alintézményeiben dolgozók is hasonlóképpen jártak a tanév végén, hiszen ez esetben is összesen négy tanárnak kellett mennie. Itt az indok az volt, hogy a Testvérvárosok terei- és az Illyés Gyula általános iskolában összesen három osztállyal lesz kevesebb.
A Városközponti Iskolában két pedagógusnak kell mennie, míg egy talán megmaradhat félállásban. Az iskolaközponthoz tartozó Mátyás Király utcai intézményben és a Belvárosiban egy osztállyal-, míg a Felsővámház utcai iskolában két osztállyal és egy napközis csoporttal kevesebb indul.
Korb Zoltán - Illusztráció: Flickr.com
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Frissen végzett rendőrök álltak...