Plusz források panelfelújításra

Plusz források panelfelújításra A pénzügyminiszterrel és a kormány többi tagjával arról állapodtak meg, hogy év közben is lehetőség van egyéb állami források átcsoportosítására, ha a 11,5 milliárd forintos keretösszeget meghaladó igény érkezne a tárcához - közölte Gyenesei.Mint elmondta: számításai szerint idén mintegy 50-60 ezer lakás újulhat meg, míg a 4 éves program keretében összesen 220 ezer. Amennyiben ehhez hozzávesszük a 2001 és 2007 között már elvégzett munkálatokat, elmondható, hogy a teljes hazai panellakás állomány fele korszerűsített lesz - tette hozzá a miniszter.Gyenesei emlékeztetett, hogy az...

Jutalom a romonyai rablótámadás nyomravezetőinek

Az ott tartózkodó férfit és feleségét bántalmazták, megkötözték valamint ékszereik és pénzük átadására szólították fel. A símaszkot viselő elkövetők a ház helyiségeit átkutatták, ahonnan ékszereket és készpénzt tulajdonítottak el. A rendőrség kéri, hogy aki a jelzett időszakban Romonyán és környékén gyanúsan viselkedő személyekre, illetve gépjárművekre figyelt fel, vagy bármilyen egyéb, az ügy szempontjából érdemlegesnek tekinthető információval rendelkezik, jelezze azt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon!A bejelentéseket munkaidőben a 72/504-436, munkaidőn túl a 107,...

Hargitai: a következő kormány megőrzi a nyugdíjak reálértékét

"2008: minden idők legnehezebb éve a nyugdíjasok számára. A Gyurcsány kormány szociális érzéketlensége miatt az idei év minden eddiginél több nehézséget hoz és hozott a nyugdíjasoknak. Éppen ezért az Erős Magyarország program világosan fogalmaz: a következő polgári kormány meg fogja őrizni a nyugdíjak reálértékét, és nem fogja engedni, hogy a nyugdíjak elveszítsék értéküket.2008-ban a nyugdíjasoknak minden életösztönüket elő kell venni a túlélés érdekében. Soha egyetlen év sem hozott annyi nehézséget a nyugdíjasoknak, mint a 2008-as esztendő. Egyértelművé vált, hogy a kormány...

Mesterszakok: az első...

Az első öt helyen szerepel még a felvi.hu adatai szerint a Szent István Egyetem Vezetés és szervezés szakja és a Corvinus közigazgatás szakja. A felvételi jelentkezéseket vizsgálva...

Kirúgja kerékpárszállítóját...

A lap információi szerint a társaság igazgatósága megállapította, hogy a kézbesítők kerékpárjainak beszerzésénél számos szabálytalanság történt, és az ügyben több postai vezető közvetlen...

Belehalt sérüléseibe a...

Mint arról már korábban beszámoltunk, a férfit életveszélyes sérülésekkel szállította mentőhelikopter Pécsre, az ellátást végző orvos az esti órákban tájékoztatta a rendőrséget, hogy...

Szállodaépítések: csak, ha...

Szállodaépítések: csak, ha nyernek? Szálláshely-fejlesztésre a múlt év végén írt ki pályázatot az ügynökség, amelynek elsősorban az volt a célja, hogy a már...

Kultúrafogyasztás: van mit...

Kultúrafogyasztás: van mit tanulnunk A közelmúlt legnagyobb horderejű kiállításának látogatottsági adatain is látszik: valami nem stimmel az...

Traffipaxos mérések...

10.15 - 11.00 óráig Pécs, Bacsó B. út11.15 - 12.00 óráig 5816-os út12.15 - 13.00 óráig Pécs, Siklósi út14.00 - 14.45 óráig Pécs, Megyeri út 15.00 - 15.45 óráig Pécs, Zsolnay út16.00 -...

Tollerné és Medvetzky a Fidesztől óvja az időseket

A mintegy egymillió átlagnyugdíjas évente mintegy 25-26 ezer forinttal kapna kevesebbet a nyugdíjak jelenlegi számítási módja, a várható infláció és béremelések alapján készített kalkulációink szerint - mondta Medvetzky Antal. Hozzátette: reméli, a mindenkori kormánynak több bölcsessége van annál, hogy ezt meglépje.A pécsi nyugdíjas szervezet elnöke annak kapcsán fordult a nyilvánossághoz, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnöknek a napokban kiszivárogtatott tervei szerint pártja kormányzásának első két évében befagyasztaná a nyugdíjakat.Medvetzky Antal úgy vélte: ha ez megtörténne,...

Hitelképtelen a város: nincs bank, mely pénzt adna Pécsnek

"Pécs megbukott a hitelképesség vizsgálaton - egyetlen bank sem akar több pénzt adni a városnak. Ez azt jelenti, hogy nem a politika, hanem az üzleti szféra mondta ki, Pécs hitelképtelen, nem látnak garanciát arra, hogy a város képes lesz visszafizetni a kölcsönt.A város jelenleg, és az elmúlt három évben is, képtelen volt kiadásait és bevételeit egyensúlyban tartani, még akkor sem, amikor a politikai deklaráció szintjén mindig elhangzott az egyensúlyteremtés hangzatos érvrendszere. Nincs elegendő pénz az intézményhálózat jelenlegi szinten való fenntartásra, nincs pénz a...

Ismét műsoron a Taxidermia

Ismét műsoron a Taxidermia Pálfi György filmjét lehet betegnek és zseniálisnak is ítélni, ugyanakkor egyszerűen nem lehet elmenni mellette. Alföldi Róbert Nyugalom című filmjével összehasonlítva talán a legszembetűnőbb különbség, hogy a Taxidermia felkínálja a humor felőli értelmezést is. Parti Nagy különálló műveit a Hukkle rendezője egy sajátosan morbid családregénnyé deformálta, mely a világháborútól kezdve, az átkoson át napjainkig nyúlik.Főszereplői, a három férfialak (nagyapa, apa és fiú) sajátos függőségeikkel borzolhatják a nézők kedélyeit, már ha mindezt a közönség hagyja. De aki túl tudja tenni...

Belehajtott az előtte...

Személyi sérülésen mellett 200 000 forintos anyagi kár keletkezett a két járműben. A baleset körülményeit még vizsgálják a rendőrök.

Teljes útzár a 6-os főúton...

Egy személykocsi haladt Szekszárd irányából Pécs felé, majd egy előzési manőver következtében frontálisan összeütközött a szemből érkező járműszerelvénnyel - közölte Farkas Kinga...

Diszkrimináció-ellenes...

Az esemény fővédnöke dr. Hargitai János, a baranyai közgyűlés elnöke, a helyszínen mond köszöntő beszédet.Az rendezvényen jelen lesz még: Szekó József, a város polgármestere, Dakos...

Répássy: Szabó Pál felelős...

Répássy Róbert kiemelte: a kerékpárbeszerzési ügyben felelősként megnevezett Gergely László - akit azóta elbocsátottak a postától - egy internetes lapnak nyilatkozva azt mondta, a...

Belgrádban vendégszerepel a...

Majakovszkij - misztérium című előadásukkal szombaton állnak közönség elé. A nagy szakmai rangot jelentő - professzionális színházban való - fellépést a Belgrádi Magyar Nagykövetség...

Megyeháza: 300 millió a...

Megyeháza: 300 millió a múzeumra A képviselők egyhangúlag támogatták, hogy a kötvénykibocsátásból származó keretből háromszázmilliót elkülönítsenek a...

"Fishing on Orfű" - hagyományt akarnak teremteni

Lovasi András, a Kispál és a Borz együttes énekese, basszusgitárosa és szövegírója, valamint a Kiscsillag zenekar frontembere hagyományteremtő szándékkal hívta életre az orfűi fesztivált. Lovasi "hazazenélt", amikor a szülőhelyétől 15 kilométerre fekvő üdülőfaluba hívta meg a zenekarokat.A nyitónapon, június 19-én délután négy órától rendezik meg a tóugrást, Rátgéber László irányításával. A kosárlabdaedző valószínűleg vállalja, hogy belepottyan a vízbe, ugyanis a tónak nincs olyan szakasza, amit akár egy élsportoló is át tudna ugrani. Aznap délután és este a közönség...

690 milliós hiánnyal zárt a PVV Zrt.

Varga Péter, a társaság vezérigazgatója a hiányt az Expo Centerrel kapcsolatos problémákkal, továbbá az elmaradt ingatlanbevételekkel indokolta.A Fidesz-KDNP frakció közleményben tudatta: nem tudja elfogadni a cég tavalyi évéről szóló beszámolóját, úgy látja, a cég siralmas adatai a rossz, gazdaságtalan működésnek és intézkedéseknek köszönhetők. A felelősség szerintük a városvezetést terheli, amiért felelőtlenül és rendkívül rossz üzleti szellemben hozott döntéseket például az Expo Centerrel, a Városi Képtárral vagy a Királyházzal kapcsolatban.Kérdéses számukra az...

Közvélemény-kutatás: mit tudnak az EKF-ről a magyarok?

A 2010-es magyarországi helyszín ismertsége A megkérdezettek többsége (59%, 709 fő) tudta, hogy 2010-ben egy magyar város Európa Kulturális Fővárosa lesz. E tekintetben nem, iskolai végzettség, jövedelem, településtípus és régiók alapján mutatkoztak szignifikáns különbségek.A férfiak nagyobb hányada előtt volt ismert a tény (64% vs. 55% a nők esetében).A magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők körében szélesebb körű volt a kitüntető megbízás ismertsége: a maximum szakmunkás végzettségűek 49%-a, az érettségizetek 68%-a, a diplomások 87%-a értesült róla.A jobb anyagi helyzetben...