Az Allianz Hungária közleménye a MÁV ÁBE-ügyben
2008. július 31. csütörtök 19:42
"Az Allianz Hungária a rendkívüli helyzetben is segítséget, tanácsot nyújt és várja a MÁV ÁBE ügyfeleit.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2008. augusztus 15-ei hatállyal a MÁV ÁBE tevékenységi engedélyét visszavonta.
A Felügyelet tájékoztatása szerint az egyesület megszűnéséig sem lehetnek a MÁV ÁBE szerződői biztonságban, ugyanis előfordulhat az, hogy az általuk okozott kárt maguknak kell megtéríteniük a károsultak részére, akár teljes egészében is, amely adott esetben a több millió forintot is elérheti.
A fentiek miatt a MÁV ÁBE szerződőinek javasoljuk, hogy a saját anyagi biztonságuk érdekében minél előbb válasszák ki a számukra legmegbízhatóbb (biztos háttérrel, megfelelő tőkeerővel, országos elérhetőséggel rendelkező, és minőségi szolgáltatást nyújtó) biztosítótársaságot.
A Felügyelet határozata alapján a MÁV ÁBE szerződői július 31-től jogosultak és 2008. augusztus 15-ig kötelesek új szerződést kötni más, kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kínáló biztosítótársaságnál. A szerződéskötést követően társaságunk már az ajánlat kiállításának időpontjától fedezetet vállal az esetleges károkra.
Fontos, hogy akinek 2008. augusztus 16-án nem lesz érvényes felelősségbiztosítása, vagy a közúti ellenőrzés során nem tudja igazolni annak meglétét, azzal szemben az ellenőrzést végző rendőr eljárhat, rosszabb esetben a jogosítványát is bevonhatja. Az Allianz Hungáriához szerződők a díjigazolás kézhezvételéig mindenképpen tartsák maguknál a biztosítási ajánlatukat. Ezzel egy esetleges ellenőrzés folyamán igazolni tudják felelősségbiztosításuk meglétét.
Az Allianz Hungária több csatornán is várja a díjakkal, szerződéskötéssel kapcsolatban érdeklődő autósokat. Szerződés köthető:
- az Allianz Direct honlapján: www.allianzdirect.hu
- a 06-40-421-421-es kék számon 8.00-20.00-ig, (8-as menü)
- a Központi Ügyfélszolgálaton (Bp., Bajcsy-Zs. út 52., a szokásos munkaidőn túl szombaton és vasárnap is, 8.00-16.00)
- minden Allianz-fiókban (megszokott nyitva tartás)
- megbízott partnereinél.
Az Allianz telefonos ügyfélszolgálatán, ügyfélszolgálati irodáiban, illetve a www.allianz.hu és www.allianzdirect.hu honlapokon a fentieken túl érdeklődni lehet az Allianz Casco termékéről és az Aktív Plusz nevű szolgáltatásáról is.
További információ:
06-40-421-421 /1 /8, www.allianz.hu, www.allianzdirect.hu
Rohonczi Miklós területi igazgató
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Frissen végzett rendőrök álltak...