Kincset is rejtett a Kossuth tér
2008. július 30. szerda 13:34

A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága által végzett ásatás közel fél esztendeig tartott, s ennek során háromezer négyzetméteres területet tártak fel a szakemberek Tóth Zsolt vezetésével.
A régész elmondta, az őskorból tudományos szenzációval is szolgálhatnak, hiszen az úgynevezett mészbetétes edények kultúrájából kilenc sírt tártak fel, illetve lovas temetkezésre is akadt példa. A római időszakból útrészlet, illetve már a rómaik által visszabontott épületek maradványai kerültek elő. Egy, a 2. század végére, a 3. század elejére tehető épület területén találták meg Fortuna istennőt, vagy Abundantia megszemélyesített alakját megörökítő freskótöredéket, valamint egy sast ábrázoló szobortöredéket.
TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT: KLIKK IDE!
A római temetőben közel 170 sírt is találtak, amelyeknek ötöde téglából készült, és a legtöbbjük rejtett valamilyen viseleti tárgyat - bronz- és csont karperecet, csatot, fibulát, fülbevalót, gyűrűt - is.
(A szakemberek a népvándorlás korából néhány kerámiadarabon kívül nem leltek fel emléket.)
A középkor esetén viszont azzal számoltak, hogy ezen időszak hangsúlyosan lesz jelen a területen, mivel a Kossuth tér az akkori városfalon belül helyezkedett el. Ezzel szemben mindössze két épület falára, valamint azok pincéjére bukkantak - közülük az egyiket a mélygarázs kijárati rámpája alatt bemutathatóvá teszik.
A munka során előkerült Pál apostolt ábrázoló kis szobrot a 13. századra datálják. Mindezek mellett nagy mennyiségű kerámiaanyag került elő a későközépkorból, törökkorból származó gödrökből, kutakból, de találtak festett, díszített üvegpalackot is.
Az ásatás utolsó előtti napján egy ilyen gödörben lelték meg - a vélhetően elrejtett - 16. századból származó - I. Ferdinánd magyar király 200 ezüstdénárát rejtő - bőrtarisznyát és V. Károly (német-római császár) hat ezüsttallérját is.
Képünkön: A Fortuna istennőt, vagy Abundantia megszemélyesített alakját megörökítő római kori freskótöredék.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- 85 ezer gyermek szünidei...