Vasasról érkezik pénteken a mindenki karácsonyfája
Pénteken érkezik meg a mindenki karácsonyfája a Széchenyi térre, közölte a Biokom. Az eddigi évekhez hasonlóan idén is több díszes karácsonyfával lehet majd találkozni a város különböző pontjain. Napokon belül kezdődik az adventi időszak, néhány hét múlva pedig itt a karácsony. ABIOKOM NKft. munkatársai már elkezdték ünnepi díszbe öltöztetni a várost. A közelgőünnepet a mindenki karácsonyfája jelzi leginkább, melyet pénteken állítanak fel a Széchenyi téren. A kb. 14 méter magas fa Vasasról érkezik. A jegenyefenyőt 21 évvel ezelőtt Hetényi Andrásné Mónika és családja ültette....
A nyomozók szüretelték le a termést egy pécsi kenderültetvényen - Videó!
A bűncselekménnyel összefüggésben két pécsi férfit vettek őrizetbe a nyomozók. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „Mecsek" Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei szerdán reggel egy 39 és egy 32 éves férfit fogtak el Pécsett, majd előállították őket a főkapitányságra. A nyomozók azzal gyanúsítják őket, hogy Pécs-Nagyárpádon, az egyik dűlőben kábítószernek minősülő kenderültetvényt létesítettek, a növényeket pedig közösen gondozták.[#video:3736]A rendőrök a helyszínen összesen 207 tő kendernövényt, valamint a növények gondozásához szükséges...
Rengeteg olajat lopott el baranyai munkahelyéről három férfi, többmilliós kárt okoztak
A rendőrök csaknem hiánytalanul megtalálták az egyik baranyai fúrópontról eltulajdonított nyersolajkészletet. A feltételezett elkövetők elismerték a bűncselekmény elkövetését. Közúti ellenőrzés során vontak intézkedés alá a Határrendészeti Kirendeltség Biharugra járőrei november 8-án egy 41 éves geszti férfit, valamint az általa vezetett gépkocsit a hozzá kapcsolt utánfutóval. A járműszerelvény átvizsgálásakor a rendőrök 2200 liter nyersolajat találtak, amelyről a férfi úgy nyilatkozott, hogy azt két társával a munkahelyéről tulajdonította el.A rendőrök...
Hamis termékeket rendeltek...
Hamis termékeket találtak a NAV baranyai munkatársai egy közismert internetes hirdetési oldalon. A...
Baranyában is tovább...
Az előző héten országszerte 4431, Baranyában 257 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 157 995-re nőtt az...
Pécsváradon és Újmohácson...
A szolgálatot teljesítő rendőrök kedden összesen 460 határsértőt tartóztattak fel és 243 főt megakadályoztak a hazánk...
Saját irodában fogadja a...
Tizenkét év után saját irodába költözött a pécsi és baranyai családokat segítő Pécsimami Egyesület. Mostantól a Citrom utca 8....
Elment az egyik utolsó...
A Tettye vendéglő tulajdonosát keddre virradóan érte a halál, hosszú betegséget követően. A Tettye Vendéglő...
Pécsett maradhat a...
Megmenekült a pécsi villamos, számoltak be a jó hírről a jármű fenntartói, azonban jelenlegi helyéről el kell költöztetni....
Teljes terjedelmében égett egy autó Pécsen
A város tűzoltói eloltották a lángokat. Teljes terjedelmében égett egy személyautó Pécsen, a Basamalom úton kedden kora délután. A város hivatásos tűzoltói egy vízsugárral eloltották a lángokat. Az egység az utómunkálatokat végzi a helyszínen.
A közbiztonságról tartottak egyeztető fórumot
Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot tartottak Pécsett. A Baranya Megyei Rendőr főkapitányság hétfőn rendezte meg a fórumot a Pécsi járás közbiztonság helyzetének értékelése, a problémák feltárása, a járási intézményekkel és hatóságokkal történő kapcsolattartás erősítése érdekében. A rendezvényen a Pécsi járás polgármesterei, a nemzetiségi önkormányzatok vezetői, a rendőrség társszervei, az oktatási intézmények fenntartói és vezetői, valamint az egyházak képviselői vettek részt.Az értekezletet Korontos Zoltán rendőr ezredes, a Pécsi Rendőrkapitányság vezetője...
A sofőrhiány miatt szerdától változik a pécsi helyi járatú buszok menetrendje
Az autóbuszvezetői létszámhiány miatti járatkimaradások, valamint a szeptemberben bevezetett menetrend tapasztalatai alapján indokolt és szükséges a pécsi helyi járatú autóbuszok menetrendjének módosítása, a változásokat 2022. november 16-ától (szerda) vezeti be a Tüke Busz Zrt. A változtatás célja a menetrend stabilitása, kiszámíthatósága és az autóbuszok pontos közlekedtetése, közölte a társaság. A 2022. november 16-ától érvényes munkanapi menetrend változás érinti a 2A, 4-es, 4Y-os, 30Y-os, 20A, 21-es, 23-as, 32-es, 33-as, 44-es, 46-os, 55-ös, 60-as és 109E jelzésű...
Kamionnal ütközött egy autó...
A tűzoltók a Kénes úti kereszteződésnél végzik a műszaki mentést. Összeütközött egy kamion és egy személyautó a 66-os...
Csaknem kétszáz vadat...
Mohácsi Járási Ügyészség többek között orvvadászat, lopás, zártörés és hulladékgazdálkodás megsértésének bűntette miatt emelt...
Rendőrautóval ütközött egy...
A tűzoltókat a Maléter Pál útra, a Málomi út találkozásához riasztották hétfőn reggel. Egy rendőrautó és...
Ezeken a helyeken adhatunk...
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Pécs, Melinda Óvoda (Melinda u. 23/1.) november...
Egy lakatlan ház és bálák...
A tűzoltók a Dunasor utcában oltották a lángokat - számolt be a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Kigyulladt egy...
A dohányboltokat is...
Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai november 14. és 20. között kedden Pécsett, a dohányboltokban, szerdán...
Állami segítséggel számolják fel a pécs-vasasi, több mint húszezer tonnát nyomó hulladékhegyet
A kormány által indított „Tisztítsuk meg az országot!" programnak köszönhetően a kormányhivatal hulladékgazdálkodási hatóságának megbízásából Baranya megyében is egyre több illegális lerakót számolnak fel. Október végén hozzáfogtak annak a pécs-vasasi szeméthegynek az eltüntetéséhez is, amely az egykori Profi-Bontó Kft. illegálistevékenységének eredményeképpen évek óta magasodik a településrészen. A kedvező fordulatról dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, dr. Horváth Zoltán főispán, valamint Kővári János és Berényi Zoltán önkormányzati képviselők közös...
Horror: vízbe fojtotta csecsemőjét egy komlói nő
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a komlói nőnek az ügyében, aki vízbe fojtotta csecsemőjét - olvasható a police.hu oldalon. Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az ellen a 29 éves komlói nő ellen, aki megölte csecsemőjét.[#video:3735] A megalapozott gyanú szerint a nő 2022. május 30-án délután otthonuk fürdőkádjában vízbe fojtotta két hónapos kisfiát. A gyermekre az épp látogatóba érkező nagyszülők találtak rá, akik azonnal segítséget hívtak, azonban a kiérkező mentők...
Teljes útzár Mánfánál, két autó ütközött
Összeütközött két autó szombaton a 66-os főút 8-as kilométerszelvényénél, Mánfa térségében. A komlói hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, amelyekben összesen négyen utaztak. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek, teljes útlezárás mellett végzik a beavatkozást.
« Előző
4473 | 4494 | 4515 | 4536 | 4557 | 4578 | 4599 | 4620 | 4641 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Megszólalt a hantavírusról a...
- Továbbra sem látogatható az...
- Két baranyai városban készülhetnek a...
- Komár, Demjén, Charlie és a többiek:...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

