Tévét, játékkonzolt is magával vitt egy baranyai betörő
A rendőrök lopás miatt indítottak eljárást egy 55 éves aranyosgadányi férfi ellen. A pécsi nyomozók vasárnap gyanúsítottként hallgattak ki egy 55 éves aranyosgadányi férfit. A rendőrök azzal gyanúsítják, hogy előző nap délután egy aranyosgadányi ház ajtaját befeszítette, majd az ingatlanból egy televíziót, egy játékkonzolt, egy routert, valamint kábeleket lopott el. A bűncselekménnyel közel 400 ezer forint kárt okozott a sértettnek. A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd másnap elfogták, és előállították a rendőrkapitányságra. A...
Újra villamos nélkül marad Pécs, elszállítják a Ferencesek utcájából a sárga járművet
Negyvenhét éven keresztül a pécsi közlekedés és a városkép szerves részét képezték a villamosok. Ezen időszaknak állít emléket a Ferencesek utcájában kiállított közlekedési eszköz - sajnos már nem sokáig. Hamarosan elszállítják ugyanis Budapestre, a kiállítás értékesebb elemeit pedig elárverezik. A jármű a mostani helyén nem maradhatott a közművek miatt, a városon belüli átköltöztetéséről szóló egyeztetések viszont nem jártak sikerrel. Barkóczi Csaba, a Fidesz városházi képviselője kedden délelőtt tartott sajtótájékoztatóján arra szólította fel Pécs polgármesterét, vásárolja meg...
Egy baranyai virágárus megpróbálta akadályozni a NAV ellenőreinek munkáját
A NAV baranyai munkatársai a halottak napjához és a mindenszentekhez kapcsolódóan több mint száz virág-, ajándék- és kegytárgyárust ellenőriztek, akiknél vizsgálták a számla- és nyugtaadást, valamint a foglalkoztatás szabályszerűségét. A 107 próbavásárlásból csak két vállalkozó nem tett eleget nyugtaadási kötelezettségének, ebből az egyik virágárus akadályozni próbálta a hivatal ellenőreinek munkáját. Az 52 foglalkoztatotti ellenőrzésből pedig csak egy esetben találtak be nem jelentett alkalmazottat a revizorok. A vizsgálatok azt mutatják, hogy az adózók...
A kölkedi fiatal, Czimmer...
Csodálatosan szerepelt a szakmák olimpiájának is nevezett WorldSkills megméretesen Olaszországban Czimmer Bálint. A kölkedi...
Újabb fajjal bővült a...
Október első hétvégéjén a madármegfigyelő napokat már 30. alkalommal szervezték meg 31 európai ország madárvédelmi...
150 kiállító vesz részt a...
Magyar és külföldi pincészetek legjobb boraikkal, helyi termelők kézműves termékeikkel mutatkoznak be a pécsi vásárcsarnokban...
Ezeken a helyeken adhatunk...
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Mecseknádasd, Civil Ház (Rákóczi u. 58.)...
Bababoltokat is ellenőriz a...
Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai november 7. és 13. között hétfőn Pécsett, a Nagy Imre úti üzletekben,...
Biciklit lopott egy komlói...
A rendőrök befejezték a vizsgálatot a 15 éves fiú ügyében - olvasható a police.hu oldalon. Lopás vétség elkövetése miatt...
Nemzetközi grafikai fesztivált rendeznek Pécsett
A plakátok és a tervezőgrafikai műfajként kevéssé ismert mozgó animációk a fő témái a GraphicPécs2022 nemzetközi grafikai fesztiválnak, amelyet november 10. és 20. között tartanak Pécsett. A Pécsi Galéria korábbi Plakátok/Posters című nemzetközi kiállításainak hagyományait folytató eseményen a tárlatok mellett szakmai beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal és filmvetítésekkel is várják az érdeklődőket - áll a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-nek az eseményt beharangozó tájékoztató anyagában. Kiemelték, hogy a Zsolnay-negyed M21 Galériájában ötven ország neves tervezőgrafikusainak...
Tűz a Szigeti úton! Az erkélyről mentették a lakókat
Az erkélyről mentettek le több embert a tűzoltók a Szigeti úton.Tűz ütött ki egy pécsi lakóház első emeleti lakásának a konyhájában, a Szigeti úton. A város hivatásos tűzoltói egy vízsugárral eloltották a lángokat. A tűz következtében az épület füsttel telítődött, több ember az erkélyre menekült, ahonnan a tűzoltók létra segítségével lehozták a bajba jutott lakókat.Képünk illusztráció.
Mohácson is feltartóztattak egy migránst szombaton
A szolgálatot teljesítő rendőrök szombaton összesen 493 határsértőt tartóztattak fel és 449 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben. Bács-Kiskun megyében a rendőrök 10 esetben összesen 51 határsértőt tartóztattak fel Hercegszántó, Kiskőrös, Bátmonostor, Balotaszállás és Kelebia közigazgatási területén.Csongrád-Csanád megyében a járőrök 19 esetben összesen 403 határsértőt tartóztattak fel Ásotthalom, Mórahalom, Kistelek, Csengele és Röszke közigazgatási területén.Győr-Moson-Sopron megyében 3 alkalommal, Jánossomorjánál és Győrben 7;...
Újmohácson is...
A szolgálatot teljesítő rendőrök pénteken összesen 488 határsértőt tartóztattak fel és 540 főt megakadályoztak a hazánk...
Zubor Dorina nyerné a...
Kár, hogy sem a régi, sem az új pécsi vásárcsarnokban nem rendeztek még szépségversenyt az állandó dolgozók között, mert akkor...
Figyelmeztetést adtak ki...
Sárga figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat Baranya területére, mivel a nap folyamán...
Árokba borult,...
Tetejével az árokba borult egy gépkocsi Mohácson, a Jókai Mór utca végén, a Kölked felé vezető irányban pénteken délután,...
Az aszály dacára sikeresen...
Márciusban a Baranyában fészkelő gólyapárok alig 15-20 százaléka a érkezett vissza, de áprilisban a gólyák szerencsére...
Szóváltás után megvert egy...
A rendőrök eljárást indítottak a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható pécsi férfi ellen. ...
Idősekre szakosodott, pécsi csaló ellen emeltek vádat
A Pécsi Járási Ügyészség a bűncselekmény felismerésérére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki egy 81 éves sértettől akart pénzt kicsalni. A vádlottat korábban már többször elítélték idősek sérelmére elkövetett csalások miatt.2021. decemberében a férfi Pécsett a sétáló utcában megszólította a 81 éves sértetthölgyet. A férfi előadta, hogy családi körülményeiből eredően - ikrei közül egyik gyermekemeghalt, felesége kórházban van - anyagi nehézségei vannak,...
Halálos tűz: holttestre bukkantak egy pécsi lakásban
Csütörtökön kora délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Pécsett, a Feitig Imre utcában kigyulladt egy társasházi lakás. A tűzoltók pár perc alatt a helyszínre érkeztek, ahol egy korábbi tűz nyomait és egy holttestet találtak. A tűz magától kialudt, a tűzoltók a még izzó részeket hűtötték vissza. A tizenkét négyzetméteres konyha teljesen kiégett, és a konyha melletti előszobában lévő tárgyak is megolvadtak. A tűz pontos keletkezési körülményeinek feltárása érdekében tűzvizsgálat indul
Tűzifát rendelt a NAV, milliós lehet a számla vége
Három hatóság munkatársai is szabálytalanságokat találtak egy próbavásárlás során egy tüzelőanyag-kereskedőnél - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel. A NAV azt írta, hogy "semmi sem stimmelt" annál a tüzelőanyag-kereskedőnél, akit a kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztálya és a Nébih együttmködésével közösen ellenőriztek. A közösségi médiában hirdető kereskedőtől az ellenőrök két köbméter cser és tölgy tűzifát rendeltek 81 ezer forintért, hatezer forintos fuvardíjjal. A megrendelés kiszállításakor a NAV revizorai se...
« Előző
4515 | 4536 | 4557 | 4578 | 4599 | 4620 | 4641 | 4662 | 4683 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Megszólalt a hantavírusról a...
- Komár, Demjén, Charlie és a többiek:...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Két baranyai városban készülhetnek a...
- Továbbra sem látogatható az...
- Paprikajancsit rajzolt a NENYI-re
- Ősz derekán már fogadhatja az...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...

