Rengeteg olajat lopott el baranyai munkahelyéről három férfi, többmilliós kárt okoztak
2022. november 17. csütörtök 09:07

A rendőrök csaknem hiánytalanul megtalálták az egyik baranyai fúrópontról eltulajdonított nyersolajkészletet. A feltételezett elkövetők elismerték a bűncselekmény elkövetését.
Közúti ellenőrzés során vontak intézkedés alá a Határrendészeti Kirendeltség Biharugra járőrei november 8-án egy 41 éves geszti férfit, valamint az általa vezetett gépkocsit a hozzá kapcsolt utánfutóval. A járműszerelvény átvizsgálásakor a rendőrök 2200 liter nyersolajat találtak, amelyről a férfi úgy nyilatkozott, hogy azt két társával a munkahelyéről tulajdonította el.
A rendőrök megállapították, hogy az ellenőrzés alá vont gépjárművezető két munkatársával a november 8-át megelőző időszakban több alkalommal összesen körülbelül tízezer liter nyersolajat loptak egy baranyai fúrópontról.
Egyikőjük csak az eltulajdonításban segédkezett, a nyersolajból nem vitt magával, ellentétben két társával, akik a lopott nyersolajat otthonukba vitték azért, hogy azt később fűtésre használják fel. A 41 éves geszti férfi még testvérének is adott a nyersolajból, aki azt szintén az otthonába szállította.
A rendőrök a három férfi lakóhelyén megtartott kutatás során az eltulajdonított nyersolajat csaknem hiánytalanul megtalálták, majd lefoglalták.
A nyomozók mind a négy férfit gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekmény elkövetését valamennyien elismerték.
Tettükkel két és fél millió forint kárt okoztak, ellenük lopás bűntettének elkövetése miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő nyárias meleg lesz csütörtökön,...
- Horváth Attila személyében új dékán...
- Ilyen volt a forradalom Pécsett:...
- Magukat házi gondozónak kiadó...
- Fórumra hívja a fiatal felnőtteket...
- Mindenkinek el kellett hagynia az...
- A pécsi vásárban néha átok is jár a...
- Állatorvosi ügyelet a hosszú hétvégén...
- Újabb két drogdílert vontak ki a...
- A hosszú hétvégén is várják a...